Terrorban a magyar filmszakma

Munkahelyi terror – pont ezzel a címmel futott a címlapon egy blog, amikor beléptem és  arra gondoltam, hogy ez az, amiről most írni szeretnék. A munka és a terror fogalmak nem véletlenül kapcsolódnak ilyen szorosan egymáshoz. A munka az magában foglalja a felelősséget, a fúrást, sajátosan idegen légköre van és nagyon könnyű rabszolgasorsba süllyedni benne, kevesen tudnak jókat mesélni róla, de kötelező része az életünknek, ha élni akarunk. Átlagosan napi nyolc óránkat öleli fel, a téma valóban fontos és mindenkit érint, érinteni fog, vagy érintett.

Nem csoda, ha a magyar filmszakmát is alkotásra késztette a munkahelyi terror bemutatása. Természetesen, saját szemszögükből tudják ezt a leghitelesebben bemutatni, így Hajdu Szabolcs az Off Hollywoodban a tűréshatár szélére került rendezőt Meskó Zsolt pedig a túlhajszolt színészt vitte vászonra a Szentiván napjában. Mivel a két film témája lényegében ugyanaz, ezért együtt tárgyalom őket.

Hajdu Szabolcs az Off Hollywoodban Bódi Adél (Török Illyés-Orsolya) egy napját mutatja be, akinek két évig tartó munkája a Nem, hanem című filmmel kapcsolatban e napon csúcsosodik ki, ugyanis ezen az estén van a film bemutatója.

A Szentiván napja szintén egy nap történéseit foglalja magában. Székely Iván (Kamarás Iván), a frissen felkapott sztár a főszereplő, akinek minden perce különböző reklámfilmekkel, fotózásokkal, interjúkkal és fellépésekkel van elfoglalva.

A két film alapvetően más célkitűzéssel tárgyalja ugyanazt a problémát. Hajdu Szabolcs egy valóságos pánikrohamot, vagy egy kisebb őrületet mutat be, ami a fokozott stressz hatására robban ki a munka befejeztével. Ez a kiborulás egy belső folyamat, egy nagyon személyes történet, tehát végig a főhős állapotára koncentrálunk, és nemcsak a munkájára, hanem a magánéletére is kiterjedő gondjaiba is bepillanthatunk, melybe finoman beszivárognak a lassan mérgező emberi gyengeségek is.

Iván esetében inkább az érezhető, hogy ő csak nemrég került be ebbe a felgyorsult munkatempóba és most kezdi igazán felfogni, mi is történik körülötte. A sok-sok epizód közepette mi sem nagyon ismerjük meg a főhőst és személye talán nem is annyira lényeges, az alkotó inkább a szakma visszás dolgait próbálja előtérbe helyezni. A másik főszereplő, – a színész menedzsere (Fullajtár Andrea) is egy kidolgozatlan kliséfigura – szintén ezt az érzetet kelti. Meg kell említeni, hogy az Off Hollywood dráma, melyben vannak komikus elemek, a Szentiván napja pedig olyan vígjáték, amely nevezhető kicsit drámainak is, tehát akár ezzel is magyarázhatjuk ez utóbbiban a kissé eltúlzott, elnagyolt karakterábrázolást.

A két film egyik nagyon hasonló pontja az interjú. Bódi Adél egy rádiós műsorban próbál szóhoz jutni, de a rosszindulatú riporter a ki nem mondott szavait is félremagyarázza. Iván a egy televíziós reggeli műsorba ugrik be, de ott meg sem a kérdés, sem a válasz nem lényeges. Mintha a sztár egyszerűen nem lenne gondolkodó lény, csak egy bábú, akinek elegendő a jelenléte. A filmek második részében pedig pont fordított a helyzet. A rendezőnő menekülni próbál, de végül elveszíti uralmát önmaga felett, a tinibálvány pedig elkezd gondolkodni és kiutat talál. Ez a pozitív befejés nagyon tetszik a Szentiván napjában, még ha annyira túl is magyarázott, hogy mire eljutunk eddig a megoldásig, már rég kitaláljuk, hogy ez lesz a vége. Nagyon jó ez az üzenet, nagyon nekünk való, ebben a túlhajszolt, depressziós országban kell egy ilyen kis megállás, amit persze nem kell komolyan venni.

Az Off Hollywood meg azért jó, mert megkeresi és megtalálja a problémát. Így mindenképpen előbb a mélyebb, sokkoló hatású Hajdu Szabolcs filmet ajánlanám, melyre könnyed levezetést nyújt a Szentiván napja.