1

Melton a Fűrész VII-ről és a The Collector 2-ről

Úgy hírlik idén abbamarad a fűrészelés, a készítők azt állítják, hogy az idén bemutatásra kerülő Fűrész 7 lesz az utolsó. Patrick Melton a Dreadcentralnak adott interjújában mondott néhány szót a filmmel kapcsolatban.

“Sokkal több, nagyobb csapdákat találtunk ki a filmhez és több karakter lesz benne, mint az eddigi Fűrész filmekben, az eddig látott részekből is visszatér néhány szereplő. Ez lesz a legdrágább és legnagyratörőbb rész a franchise-ban. A VII. epizód részben egy válasz lesz a legutóbbi felvonásra, amely kritikailag egész jól teljesített, de a kasszáknál nem hozta a vártakat” -mondta Melton és hozzátette, hogy ebben is lesznek csavarok, megemlítette a harmadik felvonást is, amely már elég vérbőre sikeredett és valami ehhez hasonló lebeg a szemük előtt.

Ezen kívül a The Collector folytatásáról is ejtett néhány mondatot “Nem hittem volna, hogy el fog készülni, a film elég szépen hozott a költségvetéséhez képest, de természetesen nem lett blockbuster, viszont elég jól termelt ahhoz, hogy a producer, Mickey Liddell el akarja készíteni a folytatást és azt szeretné, hogy én és Marcus csináljuk meg.” Az is kiderült, hogy egyelőre még csak beszélnek róla, még nincs semmi kőbe vésve.

5

Steve Pink újraforgatná a Félelem és reszketés Las Vegasban filmet

A Moviewebnek sikerült interjút készítenie Steve Pink rendezővel és arról kérdezték, hogy John Cusack és ő beszélt-e valaha az Otthon, véres otthon folytatásáról vagy esetleg a Jó üzlet a háború tekinthető-e egy nem hivatalos sequelnek. Pink azt felelte nem tudja, hogy Cusack mit gondol, de szerint a Jó üzlet a háborút simán lehet egy lapon említeni az Otthon, véres otthonnal, sőt úgyis lehet a két produkcióra tekinteni, mintha ikertesók lennének. Mindenesetre már beszéltek egymás között arról, hogy hozzá kéne látni az Otthon, véres otthon 2-nek, nagyon szeretné elkészíteni.

Az Otthon, véres otthonban Cusack egy bérgyilkost alakított, akit következő munkája Detroitba szólít, így részt vesz a tíz éves érettségi találkozóján is. A Jó üzlet a háborúban Cusack szintén egy bérgyilkost játszik és Türkisztánban kell végrehajtania a feladatát.

Ezután megkérdezték Pinket, ha lehetősége nyílna, akkor melyik produkciót  forgatná újra. A direktor erre azt válaszolta, hogy a Félelem és részketés Las Vegasban filmet akarja megcsinálni.  Terry Gilliam verzióját kedvelte ugyan, de ő teljesen máshogyan készítette volna el a produkciót és mivel igen-igen szereti Hunter S. Thompson regényét és úgy érzi tudja, hogy miképp lehetne ebből kihozni a legjobbat. A főszerepet John Cusacknak szánja.

0

Michel Gondry időutazásra küldi Ellen Page-t

Michel Gondry nemrégiben az MTV riporterével diskurálhatott, a rendező elárulta, hogy jelenleg egy időutazós produkción dolgozik. “Éppen egy forgatókönyvön dolgozik egy íróval, a történetben néhány gyerek egy véletlen következtében a jövőbe kerül és az időgép képes arra, hogy az embereket fiatalon tartsa…öhm, nagyon bonyolult ezt így elmagyarázni” – mondta Gondry. Az is kiderült, hogy a főszereplő Ellen Page lesz, az író akit emleget pedig Keith Bunin.

0

Szereposztás

– E héten látnak hozzá a Zöld Lámpás képregényfilmhez és még utolsó pillanatokban szerződtettek le két színészt a produkcióba. Taika Waititi (Eagle vs Shark) a főhős legjobb barátját fogja alakítani, Temuera Morrison pedig Abin Surt játszhatja el. Ryan Reynolds Hal Jordant formálja meg, akiből a Zöld Lámpás hős válik, Blake Lively a női oldalt erősíti, Mark Strong pedig a gonosz lesz.

Forest Whitaker úgy döntött, hogy nem kér a Jekyll és Hyde filmből, Abel Ferrara rendezőnek így más színészt kell keresnie 50 Cent mellé. Whitaker a produkció helyett a Little Treasure-t választotta, amelyet Michael D. Olmos fog dirigálni. A történet egy párosról szól, akik úgy döntenek, hogy a nő szülővárosában, Shanghaiban telepednek le.

0jgLizzy Caplan a Hot Tub Time Machine sajtókonferenciáját számolt be arról, hogy ő is benne lesz a 127 Hours drámában. A film főszereplője James Franco lesz, aki Aron Ralston hegymászót alakítja. Caplan Ralston húgát fogja játszani.

Judy Greer, Robert Forster, Beau Bridges és Matthew Lillard is látható lesz George Clooney mellett a The Descendants filmben, a produkciót Alexander Payne fogja rendezni. Clooney egy olyan fickót fog megformálni, akinek a felesége kómába esik, hamarosan rájön arra, hogy a neje viszonyt folytatott egy másik emberrel, ezért fogja a gyerekeit és megpróbálja megkeresni az illetőt.

9

Jövőre jön az Ozzy Osbourne-ról szóló film

Tavaly télen számoltam be a blogon arról, hogy a legendás Ozzy Osbourne megírta önéletrajzát, a könyv jó 300 oldalas lett. Volt is miről írnia, hiszen nem volt unalmas élete, tivornyákkal, drogokkal, orgiákkal fűszerezett éveket tudhat maga mögött, folyamatosan szolgált valami botránnyal a pletykalapok legnagyobb örömére. Osbourne elmondta, hogy nagyon szeretné, ha film készülne a könyve alapján és azt szeretné, ha Johnny Depp játszaná őt.

“Mit is kívánhatnék meg? Egy number one album jó lenne. És egy mozifilm a könyvem alapján, amiben talán Johnny Depp játszhatna engem. Na azt imádnám” – mondta Osbourne.

Osbourne felesége, Sharon pedig a minap arról beszélt, hogy ura önéletrajzából (I Am Ozzy a címe) biztosan film fog készülni és nagyon örülne, ha Carey Mulligan formálná meg őt. “Jövőre az Ozzyról szóló produkción akarok dolgozni, máris vannak jó ajánlatok a könyv megfilmesítésével kapcsolatosan. Az a hölgy, aki az Egy lányról filmben látható játszhatna engem.” – mondta Sharon, majd még hozzátette, hogy be van tervezve egy sorozat is, amelyben ő és lánya, Kelly Osbourne Amerikában utazgat és olyan anyákkal és azok lányaival találkoznak, akik nem beszélnek egymással, azt remélik, hogy az ő közreműködésükkel talán újra össze tudják őket hozni.

6

Fincher, miután bejelöl a Facebookon, leül sakkozni

David Fincher jelenleg azon munkálkodik, hogy az évek óta halogatott Heavy Metal filmet végre előremozdítsa és még A tetovált lány amerikai verziója körül is az ő neve forog. Ha ez még nem lenne elég Fincher a Paramount Pawn Sacrifice című sakk-dráma iránt is érdeklődik. A történet Bobby Fischert (a képen), Amerikai leghíresebb, legnevezetesebb sakkmesterét állítja a középpontba és benne lenne az az izgalmas és feszült játszma is, amelyet Borisz Szpasszkijjal vívott.

Tobey Maguire (Pókember) producerként felügyeli majd a munkálatokat, Steve Knight, a Eastern Promises – Gyilkos ígéretek írója már leszállította a forgatókönyvet. A Variety azt írja, hogy azért bízna a Columbia stúdió ennyi projektet a rendezőre, mivel teljes mértékben elégedettek Fincher Facebook mozijával.

6

2010 Jaden Smith éve lesz, legalábbis a mozitulajok szerint

A las vegasi Showesten rengeteg  mozitulaj, forgalmazó és más, a filmek világában mozgó üzletember vesz részt. Az esemény részeként arra kérték a jelenlevőket, hogy szavazzák meg, hogy kinek hoz áttörést a 2010-es év, melyik színész válhat leginkább sztárra.

Jaden Smithre voksoltak a legtöbben, a srácot láthattuk apja (Will Smith) mellett játszani A boldogság nyomában drámában és feltűnt az Amikor megállt a Föld sci-fiben is. Idén a Karate-kölyök feldolgozásban játssza a főszerepet.

A Showest szervezője, Robert Sunshine azt mondta, hogy Jaden Smith egy kivételes tehetséggel bíró fiatal színész, aki a Karate-kölyökben kimagasló alakítást nyújtott.

4

Elhunyt Peter Graves

Szívroham következtében elhunyt Peter Graves, a 83 éves színészt Los Angeles-i otthonában érte a halál, ahol összeesett és a családja már nem tudott segíteni rajta.

Graves karrierje kezdetén még mozifilmekben játszott, látható volt a A 17-es fogolytábor háborús drámában, a Killers from Space sci-fiben, A vadász éjszakája thrillerben és az Airplane paródiában is. Egy idő után előszeretettel vállalt szerepet tévéfilmekben és sorozatokban. Többek között játszott a Whiplash, a Court Material és a 7th Heaven sorozatokban, itthon leginkább a Mission Impossible szériából ismerhetjük, ahol Jim Phelpst, a különleges kém-és akciócsoport vezetőjét formálta meg. Felajánlották számára, hogy a moziverzióban is játssza el ezt a karaktert, ám a felkérést elutasította.

Béke poraira.