Tavaly májusban jelentette be az HBO, hogy Jack Kevorkianról fog filmet készíteni és a főszerepre sikerült megnyerni Al Pacinot. A You Don’t Know Jack címre hallgató produkciót A gomb és a Jó reggelt, Vietnám rendezője, Barry Levinson dirigálta.
A doki az évek során 150 esetben segített a betegeinek öngyilkosságot elkövetni. Az orvos a páciensei részére bocsátotta az általa tervezett szerkezetet, amelyen ha megnyomtak egy gombot, akkor az a szervezetbe olyan anyagokat juttatott, ami az illető gyors és fájdalommentes halálához vezetett. Nagy jogi vita volt ebből néhány éve, sokan ellenezték, hogy a halálos betegek így vetnek véget az életüknek, de legalább ennyien voltak mellette az ügynek. Kevorkiant sokszor idézték be a bíróságra, elegendő bizonyítékot nem sikerült felmutatni ahhoz, hogy elítéljék. 1999-ben aztán magával vitt egy videófelvételt a tárgyalásra, ahol megmutatta, amint egy beteget segít át a túlvilágra. Kevorkiant ez alapján ítélték el, 10-25 évig tartó börtönbüntetést kapott, a fegyházból tavaly júniusban szabadult.


.jpg)
Április 20án debütál a Broadwayan az American Idiot musical, amely a Broadway Green Day egyik albumán alapszik. Ám hamarosan a vásznakon is látható lesz az American Idiot, ugyanis Hollywood is szeretne kezdeni valamit a musicallel, Tom Hanks ugrott rá a témára. Nem is csoda, hogy a színész szeretné tető alá hozni egy énekelgetős-táncolgatós filmet, hiszen a cége, a Playtone production is részt vállalt a Mamma Mia! elkészítésében, ami hatalmas világsiker volt és szépen megszedték magukat.
Popeye 1929-ben született, Elzie Crisler Segar fejében született meg a figura ötlete, majd meg is rajzolta a spenót-és Olive imádó tengerészt. Később rajzfilmsorozat formájában is látható volt, a pipázó tengeri medve mindig összetűzésbe keveredett a nála jóval termetesebb és szakállasabb Bultoval, aminek a vége az lett, hogy emberünk befalt egy adag spenótot és elagyabugyálta a negatív szereplőt. 1980-ban Robin Williams alakíthatta Popeye-t Robert Altman rendezésében és annak ellenére, hogy korrekt bevételt produkált (20 milliós büdzsé mellett közel 50 millió dollárt hozott) nem folytatták a produkciót.
Az Universal még 2003-ban szerezte meg a Spy Hunter megfilmesítési jogait, az évek alatt számos író dolgozott a forgatókönyvön, de a produkcióból nem lett semmi. Tavaly a Warner felvásárolta a Midway Games-t, aminek köszönhetően a jogok a stúdióhoz vándoroltak és ők nem szeretnének évekig ülni a projekten, a forgatókönyvre Chad St. John-t állították rá, Dan Lin és Roy Lee pedig producerként álltak be a Spy Hunter mögé.
Louis Leterrier azt ígéri, hogy még két Titánok harca filmre számíthatunk, amelyben bemutatja a görög mitológia ismert lényeit.
Sok pletyka és fals info után néhány napja kiderült pár napja, hogy végül Chris Evansnak ajánlották fel az Amerika Kapitány címszerepét. A színész ekkor még nem írta alá a nevét a szerződésre, ugyanis ha belemegy a dologba, akkor legalább 9 filmben kell alakítania a Kapitányt, nem csak abban a produkcióban, ahol ez a képregényfigura állna a középpontban, fontos szerepet töltene be a Bosszú Angyalaiban és feltűnne a Marvel egyéb alkotásaiban is. A stúdió azonban nevetségesen alacsony fizetést ajánlott fel Evansnak, az első filmért csupán 300.000 dollárt kap kézhez.