Amerikai box office
Továbbra is a Viharsziget tanyázik a box office lista élén, a két új széleskörű bemutató pedig az ezüst-és bronzérmet szerezte meg.
Kevin Smith legutóbbi vígjátéka, a Zack és Miri pornót forgat esetében is adódott némi gond a cím körül, ugyanis több helyen nem voltak hajlandóak reklámozni a filmet. Smith új rendezése eredeti eredetileg az A Couple of Dicksre hallgatott volna ám a stúdió újra masszív falakba ütközött volna a marketing terén (igen, a Dicks miatt), ezért átkeresztelték Cop Outra, amelyet itthon Két kopper címen kell keresnünk. A stúdiónak ezen kívül tinikkel telített mozitermeket akart látni, csak úgy ment bele az R kategóriába, ha Smith lemond fizetésének egy részéről, állítólag csak az eredeti ár 18 %-át kapta kézhez. Bruce Willis és Tracy Morgan két rendőrt alakít az akció-vígjátékban, akik ellopott basbeballkártyák után nyomoznak.
Igazán szépnek mondható a 18 milliós nyitás, főleg, hogy Willis csak ritkán tud ilyen számokat felmutatni, Smith pedig karrierje legjobb nyitányának örülhet. Willis a Die Hard negyedik felvonását leszámítva csak a Sin City-vel és a Sebezhetetlennel ért el ennél nagyobb eredményt az elmúlt 10 év során, a rendező eddigi pályafutása során a Jay és Néma Bob visszavág 11 millió dolláros hétvégi eredménye volt a legjobb.
Az imdb-n 6,8-en áll, a kritikusok ötödének (20 %) tetszett a film.
Az Examiner azt írja, hogy Smith alkotása olyan, mint bármely már Steven Seagal film és történetnek nincs semmi értelme, ráadásul olyan érzést kelt a nézőben, mintha nem fejezték volna be, csak úgy egyszerűen abbahagyták a forgatást. A BDK kritikusa nagy rajongója a Shop-shownak és a Shop-stopnak és nagyon sajnálja, hogy a film túl hosszú, nincs benne poén és fájdalmas. Szerencse, hogy nem Smith írta a forgatókönyvet.
Olvasd tovább →