8

Mary and Max

Régóta szemezek ezzel a filmmel, még januárban láttam itt a Droidon először, és nemrég emlékeztetett rá Koimbra újra. Nem gyereknek való film, legalábbis az én 7 évesem nem látna a csúnyaság mögé, és nem tud angolul sem, a felirat sem játszik, még csak 13 betűt ismer, de ilyen gyorsan azt sem.

A történet 1976-ban kezdődik, egy 8 éves melbourne-i kislány, Mary Daisy Dinkle, mutatóujja és a véletlen segítségével a new york-i illetőségű, zsidó, 44 éves M.J.(Max Jerry) Horowitz-ot választja levelezőtársnak, aki  úgy meglepődik a levélen, hogy válaszol és ezzel elkezdődik egy életre szóló barátság…

Leveleiken keresztül megismerik egymás családi hátterét, félelmeiket, megosztják egymással az őket gyötrő kérdéseket, nyavalyáikat. A kislány szerencsétlen, magányos, van egy furcsa barna folt a homlokán, csúfolják az iskolában, fura szülei vannak, a férfi túlsúlyos, magányos, még mindig megvan a gyerekkori láthatatlan barátja, és –  mint valószínűleg minden new york-i – pszichológushoz jár, de ő okkal teszi…

Nagyon tetszik az is, hogy leveleznek, igaz, ’76-ban még nincs is e-mail, de van valami különleges a válaszra várásban, az izgalom, hogy melyik nap érkezik végre új levél, lesni a postást vagy a postáládát. A levelekben szó esik mindenről, ami nap, mint nap történik, 20 éven keresztül. Őszintén leírni bánatod, bajod és olyan dolgokat megosztani a másikkal, amit talán így látatlanban könnyebb elmondani/ leírni. Nem csak levelet küldenek egymásnak, hanem kis csomagokat is, semmiségeket, apróságokat, ami mégis jólesik (mindkettőjük egyik kedvence a csoki).  Ami különösen tetszett, hogy a zenékkel is jól bántak a filmkészítők, a Pillangókisasszony című operából belecsempészték a Zümmögő kórust, ami gyerekkorom óta szívemcsücske.

Az igazi, nagybetűs BARÁTSÁG-ról szól ez a film, meg arról, hogy mennyire igaz az, hogy a családját nem válogathatja meg az ember (pedig néha milyen jó lenne…). Ízelítőt kapunk alkoholizmusból, pszichiátriáról, vágyakról, elhízásról, kleptomániából, bizalomról. Ironikus, keserédes, egyszerűen lenyűgöző. Nincs benne akció, nem lehet könnyesre röhögni magad, de mégis működik.

A figurák olyanok, mintha gyurmából lennének, különös a képi hangulat is, főleg a szürke, a fekete, a barna, csak néha dobja fel egy kis piros szín. A karaktereknek hangjai se semmik: Mary(felnőttként) – Toni Colette, Max – Philip Seymour Hoffman, nem sok, de némi szerepe Eric Bana-nak is van. Adam Elliot, a film rendezője, írój, 2003-ban már nyert Oscar-t, a Harvie Krumpet című animációs rövidfilmjével, azt nyilatkozta, hogy nem volt túl könnyű összehozni ezt az alkotást, mert 6 animátorral dolgozott egész nap és egy nap kb. fél perc készült el, így több, mint 57 hétbe telt, mire elkészültek vele teljesen! Egyáltalán nem használtak CGI-t, a kellékek között volt horgászdamil, síkosító, piros celofán.

A film egyike a húsz Oscarra jelölt animációs filmnek, erős mezőny lesz, az Up!-al az élen, de (nálam) ez az esélyes mindenképp!;-)

A magyar mozik november 25-től vetítik, Budapesten a Toldi és az Uránia mozik műsorán láttam.

Nálam 100%!!!

Az IMDb-n 8.3-on áll, a Rottentomatoes 92%-ra taksálja.

A film hivatalos oldala: MaryandMax.com

8 komment

  1. Ez nem csak gyurmafilmnek látszik, hanem az is. A 212 bábu, amit felhasználtak, javarészt gyurmából készült, de használtak természetesen hozzá polimert, műanyagot és fémet is. Stop-motion ez a javából!

  2. Nagyon jó volt, a kakason mindig vigyorogtam, a csigákon röhögtem. De az egész frankón össze lett hozva. Elég beteg figurák voltak benne.

  3. Egyetértek a kritikával. Csodálatos film, számomra 2009 egyik legnagyobb filmélménye. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *