3

Utazás a Föld középpontja felé (Journey of the Center to the Earth)

Ki mondja, hogy a kalandfilmből nincs kínálat? Idén az Utazás a Föld középpontja felé már az ötödik ilyen alkotás, Brendan Fraser pedig a másodikat szállítja részünkre és még koránt sincs vége az évnek.

Verne Gyula francia író rengeteg regényt hagyott maga után, amelyek jó táptalajt biztosított néhány filmnek, előszeretettel használják fel tévések a könyveit, de azért akad olyan alkotás is, amely eljut a moziba is. 2004-ben mutatták a 80 nap a Föld körül Jackie Chan-féle verziót és 110 milliós büdzséje mellett csak 24 millió dolláros bevételt tudott felmutatni (Amerikában). A Walden Media azonban bátor stúdió, mer kockázatot vállalni, ismét belevágott egy Verne Gyula könyv filmre vitelében. Sokan úgy tartják, hogy Verne nem kitalált sztorikat, hanem valóban létező eseményeket, dolgokat vetett papírra. Nem ő az egyetlen szerző a történelemben, akire rásütik azt, hogy a történetben leírtak igaziak, elég csak Dan Brown Da-Vinci kódjára gondolni, amelyről rengetegen hisznek a leírtak valódiságában.

Olvasd tovább

4

Koppintás: The Day the Earth Stopped

Decemberben érkezik a The Day the Earth Still Stood sci-fi remake.  A koppintás a The Day the Earth Stopped névre hallgat és 3 nappal a Keanu Reeves főszereplésével készülő film előtt lesz kapható a dvd boltkban, azaz december 9.-től. A történet szerint intergalaktikus robotok tűnnek fel a világ fővárosai felett és ultimátumot intéznek az emberiség felé: bizonyítsák be hogy érdemes őket életben hagyni.

4

Hulk vs. Thor és Hulk vs. Rozsomák

Januárban lesz kapható a Hulk vs. Thor és a Hulk vs. Rozsomák dvd-n. Az előbbi 45 perces lesz, míg utóbbi 33 perces. Mindkettő előzetese alább megtekinthető. Egyébként A hihetetlen Hulk rendezője, Louis Leterrier és A Vasember forgatókönyvírói is azt szeretné, ha a Bosszú Angyalai mozifilmben a nagy zöldike lenne az ellenfél.

1

Megfilmesítik a Ninja Scroll-t

A Warner Bros. megszerezte a népszerű japán animének, a Ninja Scrollnak a megfilmesítési jogait. Leonardo DiCaprio cége, az Appian Way készíti el a stúdió számára az élőszereplős változatot.

Alex Tse fogja írni a forgatókönyvet, ő volt az egyik író a Watchmen filmél is. A sztori a feudális Japánban játszódik, a főszereplő pedig Dzsube Kibagami nevű nindzsa, aki megment egy nőt egy démoni erejű harcostól, aki viszont nincs egyedül és a nindzsának le kell győzni annak társait is. DiCaprio jelenleg nem tervezi, hogy szerepet vállalna a filmben.

5

Harry Potter és a Félvér Herceg előzetes

Megérkezett a Harry Potter és a Félvér Herceg előzetese, bemutató 2009. július 17.

A Warner idén mutatta volna be a Harry Pottert, majd átpakolta 2009-re. Egyesek úgy vélik, hogy a Warner idén már megszedte magát szépen, ezen csak javított volna a HP, jövőre pedig valószínűleg nem érne el ilyen nagy bevételt, ezért kellett áttenni a filmet, hogy javítson a statisztikán.

0

Box Office: A Fűrész csak a gimisek alatt vághatja a testrészeket

Új bemutatók:

A Szerelmes hangjegyek körül a tinik körében nagyobbfajta őrület alakult ki, a tévében az első két rész hatalmas sikert aratott, így a harmadik felvonást már a moziba küldték. És milyen jól tették, a hétvégén megszerezte az első helyet, ha a lelkesedés nem lohadna le (miért is történne ilyen?), akkor a 100 milliót beveszi a High School Musical: Végzősok. Jöhet a negyed felvonás, amelyet már korábban beterveztek.

2004-ben mutatták be az első Fűrészt, amely jó is volt és a végén a csavaron végre igazán meg lehetett lepődni. A sikerre való tekintettel egy év múlva érkezett a folytatás, amit még 2 követett, idén meg már az ötödik részre ülhettek be Az imdb-n a franchise minden egyes darabja hat pont felett áll (az első 7,7), a most bemutatott rész pedig 6,3-al indított. Nem kedvelték a kritikusok sem, a kritikák 13 %-a pozitív csak, a korábbi részek azért ennél jobban álltak. Az büdzsét megint sikerült alacsony szinten tartani, a profit ismét hatalmas lesz. Magyarországon januárban mutatják be, remélhetőleg nem jár úgy, mint elődje, amelyet X kategóriába soroltak és csak pár helyen mutattak be.

Ötödik helyen tudott csak kezdeni Colin Farrell, Edward Norton és Jon Voight nevével fémjelzett krimi-dráma. A kritikusok nem kedvelték túlzottan (36 %-on áll a rottenen). Eredetileg márciusban mutatta volna be a New Line, de aztán eltolta mostanra a bemutatót (még 2009-re is elrakta volna, amit nem kommentált, a rendező pedig teljesen kiakadt emiatt). A forgatókönyvet Gavin és Gregor O’Connor írta, később bérelték fel Joe Carnahant, hogy írja át a szkriptet. Kezdetben még Mark Wahlberg és Hugh Jackman neve keringett a produkció körül és a film is átkerült az Intermediától a New Line-hoz. Végül sok késlekedés után nekiugrottak a forgatásnak 2006 januárjában,  jó két és fél év múlva pedig végre meg lehetett tekinteni a Pride & Glory-t.

Korábbi bemutatók:

56 %-os változással kell beérnie a Max Payne-nek a múlt hétvégéhez képest, ezzel együtt már közel 30 milliót szedett össze, a vége pedig 40-50 millió között lesz. Raja Gosnell rendezése a Beverly Hills Chihuahua még mindig a legrosszabb filmek között tanyázik az imdb-n, ettől függetlenül továbbra is szépen gyűjti a milliókat, szerintem a 100-as nem lesz meg, bár még van esély rá, hogy átlökdössék rajta valahogy. Megfeleződött a W. bevétele a nyitóhétvégéjéhez képest, Oliver Stone filmje nem nagyon hozott tehát lázba sok embert. Szintén a 100-as határt szeretné elérni a Sasszem, a 90-et átlépi simán.  Woody Allen Vicky Christina Barcelona rendezése már a 22 milliót ostromolja, ha nem számítjuk a Match Point-ot, akkor ebbél jobb eredményt csak 1986-ban ért el. 505.000 dollárnál tart a RocknRolla, amelyet eddig csak pár helyen adtak, nem rossz eredménnyel, a Warner végre bátorkodik még hozzácsapni pár száz mozit jövő héten.

Limitált bemutatók

15 moziban kezdték vetíteni a Clint Eastwood rendezésében készült Changeling (előzetes) drámát, amelyben az Angelinga Jolie által alakított anyának eltűnik a gyereke, a rendőrség pedig más valakit juttat vissza hozzá. 502,000 dollár került a kasszákba, jövő héten még több moziba rakják be. Újra bemutatták Tim Buron Karácsonyi lidércnyomás alkotását 284 moziban, szerény 185.000 volt a jussa, hát nem valami sok. 125 moziban indult Anne Hatheway és Patrick Wilson drámája, a Passengers (előzetes)  csupán 185.000 dollárt hozott, ami kiábrándító. 173.000-es bevételt könyvelhet el a Synecdoche, New York (poszter és előzetes), amit 9 moziban vetítettek, szép eredmény. Kristin Scott Thomas főszereplésével készült I’ve Loved You So Long misztikus drámát 10 helyen vetítetté és 316.000 dollárral zárta a hétvégét.

Jövő héten jön még egy horror, a The Haunting of Molly Hartley próbálja meg a Fűrész V. helyét átvenni vagy esetleg még jobb eredményt elérni és szintén érkezik Kevin Smith vígjátéka, a Zack and Miri Make a Porno, amelyet eléggé nehezen tudnak reklámozni és már rájárt a rúd eléggé.

Hétvégi amerikai mozis bevételek

Cím

Hétvége bevétele

(amerikai dollár)

Eddigi amerikai bevétel (am. $)

Előállítási költség

(am. $)

Info

High School Musical 3: Végzősök

42,00

42,00

11

Előzetes
“izgiségek”

Fűrész V. (Saw V)

30,5

30,5

10,8


Jelenetek
, képek, spoiler

Max Payne- Egyszemélyes háború (Max Payne)

7,60

29,66

35


Szinkronos előzetes
, képek

Beverly Hills Chihuahua

6,91

78,14

 Poszter és előzetes

Pride & Glroy

6,32

6,32

30

Előzetes

The Secret Life of Bees

5,93

19,20

11

Előzetes

W.

5,33

18,74

25,1


Előzetes
, jelenet

Eagle Eye (Sasszem)

5,31

87,98

80

Kritika

Body of Lies

4,06

30,89

70

Előzetes

Quarantine

2,55

28,77

12


Képek
, tv spot

 

0

Túl a csúcson (Over the Top, 1987)

Kevés olyan film van a filmvilágban, amelyben a szkandereznek. Az imdb 61 művet sorol fel ebben a kategóriában, ha pedig szkander versenyre keresünk rá, akkor ott már csak három produkciót lelünk. Végigböngészve a listát akad néhány ismerős cím, mint pl. A légy, A légiós, de amelyben a szkander játssza a főszerepet az csakis a Túl a csúcson. Pedig annyi izomkolosszus színész rohangál a világban, fura, hogy egyik sem érzett nagy lehetőséget arra, hogy ilyen témában forgasson valamit.

Olvasd tovább

2

Kalózok a Szombat esti lázban

John Travolta 1977-ben lett igazán közismert, köszönhetően a Szombat esti láznak, ami hatalmas siker volt, világszerte 237 millió dollárt hozott. 21 éve után valakinek a fejéből kipattant a folytatás gondolata a fejéből, a produkcióhoz szereztek is két ismertebb nevet Keira Knightly és Orlando Bloom személyében. A film címe The Fever Returns lesz (a 77-es alkotás címe Saturday Night Fever volt) és nem Brooklynban fog játszódni, ahogy az eredeti mű, hanem Angliban, Hoddensdonban. Arról még nem szólt a fáma, hogy ez sequel vagy remake lenne.

Knightly és Bloom a Karib-tenger kalózai trilógiában már szerepeltek együtt, a negyedik rész forgatókönyvét már írják, ők szinte biztosan nem térnek vissza még egy kalózosdira.  Johnny Depp viszont már leszerződött, a pletykák szerint Jack Sparrow az ifjúság forrását fogja keresni (az nem Indiana Jones szakterülete lenne?).

0

George Clooney lehet a Madarak főszereplője

1963-ban mutatták be az egyik legismertebb Alfred Hitchcock filmet, a Madarakat, Oscarra is jelölték a legjobb vizuális effektek kategóriában. Hitchcock eredetileg a televízóba szánta Daphne du Maurier regényének filmes változatát, végül azért gondolta meg magát, mert akkoriban történtek madártámadások. A remake hullám nem kíméli Hitchcock remekműveit sem, a moziba kerül hamarosan a Könnyed erkölcsök és 2009-re tervezik a Madarak bemutatását. A főszerepre George Clooney-t nézték ki, Naomi Watts neve pedig már régóta a projekt körül kering. A rendezői széket Martin Campbell bitorolhatja, a producer pedig Michael Bay, aki a Péntek 13 remake-ért és az új Freddy Kruger filmért is felelős lesz. Habár még a forgatásnak még nem kezdtek hozzá a bemutató július kilencedikére van kitűzve.

A Madarak története: Mitch Brenner a húgának papagájokat akar venni ajándékba. Az állatkereskedésben megismerkedik a gyönyörű, felsőbb körökből származó Melanie-val. Melanie, a véletlen találkozás hatására elhatározza, hogy megkeresi a férfit, ezért útnak indul Bodega Bay-be. Amint megérkezik, megtámadja őt egy sirály. Ezután megtalálja Brenner otthonát, és megismerkedik a férfi zsarnoki természetű édesanyjával. Másnap a madarak megsebesítenek néhány gyereket. Valamilyen titokzatos oknál fogva a sirályok, verebek és hollók nagyon agresszíven kezdenek viselkedni. Elkezdődik a harc a túlélésért.(kritikustomeg.hu)

Ebben a videóban Hitchcock mond pár szót a madarakról:)

0

While She Was Out előzetes

Kim Basinger a 80-as 90-es évek egyik szexszimbóluma volt, 1997-ben már csillaga leáldozóban volt, mikor hirtelen visszatért a csúcsra, Oscart kapott a Szigorúan bizalmasban nyújtott alakításáért, ő azonban kilépett a reflektorfényből, majd később akciófilmekben és drámákban tűnt fel, idén pedig két produkcióban játszik, az egyik egy dráma, a másik pedig thriller, előbbi Oscar-gyanús. A While She Was Out-ban egy olyan nőt alakít, aki kénytelen az életéért küzdeni, mikor négy fickó terrorizálni kezdi.