0

A Marvel nem ad el több hőst

A Comic Con-on a Marvel stúdió beszélt néhány tervéről. A Thort és a Hangyaembert minél hamarabb el szeretnék kezdeni. A Thornak mozinak jelenleg nincs rendezője, hisz mint kiderült Matthew Vaughn egy teljesen más sztorit képzelt volna el, ezért otthagyta a produkciót, a Hangyaemberen pedig Edgar Wright ügyködik. Kevin Feige szerint az idei Hulk film elég jól teljesített és a közönségnek is tetszett, így egész biztos, hogy lesz folytatás.

Azért ez kicsit fura, hiszen a Huk első része 137 millióból készült és csak 132 milliót hozott (+113 Amerikán kívül), még a második részt 150-ből hozták tető alá és eddig 132 milliót hozott és max pár milliót tudnak még belőle kisajtolni (Amerikán kívüli bevétel 95 millió).

A Bosszú Angyalaiban viszont már azt lehet tudni, hogy ki nem lesz, ő pedig Dr. Doom, mivel sajnos a megfilmesítési jogokat eladták a Foxnak, az viszont biztos, hogy ezentúl nem adják el a képregénybirodalom többi hősét.

A Fox tulajdonában van még az Ezüst Utazó és a Fantasztikus négyes megfilmesítési joga is. Azonban az már kiderült, hogy a stúdió nem akar új F4 filmet, mivel a bevételekkel nem voltak megelégedve, ez pedig gátolja az Ezüst Utazó film elkészültét is. Tehát visszaadhatná a jogokat a Marvelnek, mivel ők meg is akarták venni, szóval még jól is járnának ezzel (bár lehet többet akarnak kisajtolni. A Sony se adja vissza a Marvelnek a Pókember jogait. Hát itt még érthető is, hisz a Pókember filmek elég szépen hoztak a konyhára.

0

Flashpoint – sorozat

Spoiler lehetséges

A Standoff letudva, tetszett is, gondoltam elkezdek egy másik hasonló sorozatot. A Flashpoint azonban szinte teljesen eltér az előbb Standofftól. A történések színhelyére egy kommandós csapat száll ki, tárgyaló-tiszt beszél a túszejtővel, mellette biztosítéknak néhány fegyveres, a háztetőn mesterlövész.

Olvasd tovább

0

Terminator Salvation részletek

A Comic-Con-on a Terminator Salvation rendezője McG beszélt a filmről

1: Felmerült korábban, hogy a negyedik Terminator PG-13-as besorolású lesz, tehát nem fog tobzódni az erőszakban. McG R besorolású filmet akarna készíteni (erre állítólag a stúdió is áldását adta), de nincs ellene a PG-13-nak sem, ez majd a végső vágásnál derül ki, hogy milyen besorolású lesz.

2: A történet 2018-ban fog játszódni, mikor már az emberek a Skynettel csatáznak. A legjellemzőbb Terminator modell a T-600-as lesz, ami egy kevésbé fejlett verziója a T-800-asnak (amit Schwarzi játszott anno).

3: Itt is elmondták, hogy a sorozat és a film két külön dolog. A Sarah Connor Chronicles egy másik idősíkban játszódik. Ezt a készítők állítólag meg is beszélték a SCC illetékesekkel , meg úgyis volt már erről szó korábban, még a sorozat kezdetén.

4: Nem csak a “szimpla” terminatorok, hanem egyéb gépezetek is lesznek a Salvation-ben. Harvesterek lesznek benne, ezek nagy bazi guruló gépek, amelyek embereket gyűjtenek be. (Kezdetben a Skynet még emberi rabszolgákkal dolgoztatott). Szintén lehet, hogy lesznek még Hydrobots és Aerostats terminatorok.

5: A film végén lesz egy cliffhanger vagyis egy olyan dolog, ami után a néző szinte már nézné is a folytatást.

Korábbi hírek errefele:
Kickinger lesz Schwarzi helyett
Teaser
Kate Connor
Moon Bloodgood az egyik női főszereplő

Néhány interjú, amelyek a Comic-Con-on készültek.

1

Box Office: A denevér tovább szárnyal

Hétvégi amerikai mozis bevételek

Tovább döntögeti a rekordokat Batman, jelenleg épp a leggyorsabban lépte át a 300 milliós határt. A The Dark Knight ezen a hétvégén 75,6 millió dollárt hozott, amivel már 314 milliója van. A 400 milliót könnyedén beveszi. Néhány ember szerint előfordulhat, hogy a Titanic 600 millióját is megközelíti, esetleg le is hagyja valamennyivel. Majd meglátjuk. A harmadik rész is eljön majd, rebesgetik, hogy Rébusz lesz majd a Fekete Lovag ellenfele.
TV Spotok
Denevéremberek csatája
Az első hat perc a filmből

Második helyen nyitott a Step Brothers, Will Ferrell és John C. Reilly újra közös filmben. Ferrell legutóbbi dobása a Semi-Pro bukott, pedig jól megy neki a szekér, a sok ökörködése, úgy mint pl. a Nascar vagy a korcsolya vígjáték elég jól hozott, de a kosárlabda már nem. A kis döccenőt követően ismét formában, 30 millióval kezdett a Step Brothers. Azt mondanám, hogy még a 100-as határ is elérheti, de mostanában annyi box office furcsaság történt, hogy nem is tudom mi lesz a vége.
Előzetes

A Mamma Mia! harmadik helyre csúszott, nem csökkent nagyot a bevétele előző hétvégéhez képest, most 17,8 milliót hozott és már 62,7 milliója van. Szerintem az év egyik legjobbja, érdemes megtekinteni.
Kritika

2002-ben ért véget az X-akták sorozat, amiből már 10 éve készült film is. Most forgattak még egy mozifilmet, ami sokak szerint csak egy közepes epizódra hasonlít (imdb-n jeleneg 7,3 pont). Én követtem míg az MTV1 adta anno, de nem nagyon tudom már milyen kavarások voltak az utolsó évadokban. Az X-Akták: Hinni akarok (X-Files: I Want to Believe) 10,2 millióval nyitott, míg a 10 évvel ezelőtti mozifilm ennek háromszorosával és 83,9 milliónál végzett. A Hinni akarok örülhet ha ennek az eredménynek a felét eléri.
Előzetes
Képek

9,4 millióval a Journey to the Center of the Earth az ötödik helyen áll, 60,1 milliója van eddig. A 80-as határon átjut, de akár még a 90-est is meghódíthatja szerintem. Jövőhéten Brendan Fraser új filmben tér vissza (Múmia 3).
Poszter és előzetes
Képek

Hancock 8,2 milliót termelt, ezzel 206,3 milliója van. Will Smith-nek is 12 év alatt ez a 11. blockbuster-e, de még a Wild Wild West is 100 millió felül hozott, az Ali-val és a Bagger Vance legendájával sem volt szerencséje, de az Aliért legalább jelölték díjakra. Szóval ettől függetlenül ez egy igen szép átlag.
Kritika

A Pixar is hasonló cipőben jár, mint Will Smith, ők is sikeret sikerre halmoznak. A Wall-E 6,3 millióval a hetedik helyen áll és 195,2 milliót tudhat magáénak. A 200-ast beveszi az nem kérdés.
Előzetes

A Hellboy II – Az Aranyhadsereg (Hellboy II: The Golden Army) amilyen szépen nyitott, olyan csúnyán zuhan a bevétele. Most 4,9 milliót hozott és 65,8 milliója van eddig. Nem sokat szedhet már össze Amerikában, a bevétele csalódás, de majd dvd-n megmutathaja mennyit tud. Az első résznél máris többet szedett össze azonban és még a harmadik részt is bejelentették.
Előzetes
Tv Spot
Orosz előzetes

A Csimpilóták (Space Chimps) nem számíthat sikerre, talán azért mert csak nemrég mutatták be a Kung Fu Pandát, na meg a Wall-E-t. A hétvégén 4,3 milliót keresett és 16 millión áll, 40-ből készült, amit nem fog elérni.

A TOP10 utolsó tagja pedig a Wanted. A siker láttán bejelentették a folytatást. 2,7 millió dollárt költöttek rá a nézők és 128,6 milliója van eddig.

Jövőhéten érkezik a Múmia 3: A Sárkánycsászár sírja és a Swing Vote, ahol is az döntő szavazat Kevin Costner kezében van.

0

Will Smith keres a legtöbbet, de Vince Vaughn a legjobb befektetés

A Forbes összeállítása alapján Will Smith keresett a legjobban tavaly, összesen 80 millió dollárt. A második helyen Johnny Depp áll, ő 72 milliónak örülhetett 1997-ben, a harmadik helyezett pedig Eddie Murphy lett 55 millió dollárral. Mike Myers dettó 55 millióval lett gazdagabb, Leonardo DiCaprio pedig 45 millióval. Bruce Willis 41 milliót tehetett fel a bankszámlájára, míg Ben Stiller 40 millió dolcsit számogathatott.

Elég szépen keresnek tehát a színészek, Depp nyílván a Karib-tenger sikere miatt kaphatott ennyit, Murphy viszont a sok bukta és gagyiság után is degeszre tömheti a zsebeit.

A legjobb befektetés Vince Vaughn, aki a neki kifizetett minden egy dollár után 14,73 dollárt termelt vissza. Tobey Maguire-nál ez az átlag 13,44 dollár. A harmadik a listán Julia Roberts, aki a neki kifizetett minden dollár után 13,19 dollárral gazdagította a stúdiót. Brad Pitt a negyedik, nála ez az arány 12,73, Naomi Watts pedig a negyedik helyen áll 12,16 dollárral.