0

Dögös amazon a gonosz ellen

Jenna Dewan és Luke Goss lesznek a főszereplői a Magdalena filmnek, amely egy képregény alapján készül és egy dögös, szent harcos lesz a középpontban. Gale Anne Hurd Valhalla Motion Picture stúdiója, a Platinum Studios és a Top Cow Prods. készítik el a filmet.

Dewan lesz majd Patience, aki felfedezi, hogy ő egy női harcosokból álló családból származik, akik Mária Magdolna leszármazottai voltak és a gonosz ellen küzdöttek.

Goss alakítja Kristof-ot, aki egy titkos szervezet ügynöke és Dewan megsegítésére küldik őt.

Nincs még kitűzve a forgatás kezdete, de a színészek már a Comic Con-on ott voltak és reklámozták a művet.

Dewan leginkább a Step Up első részéből és a Vezet a ritmusból lehet ismerős, illetve az Átok második részében tűnt fel, Goss pedig legutóbb a Pokolfajzat második részében alakította Nauda herceget.

0

Singer megint képregényhez nyúl

Bryan Singer sikeresen elindította a X-Men filmeket, aztán megrendezte a Superman visszatérését, aminek folytatása körül még megy a huzavona (állítólag Singer 400 milliót kérne a folytatásra). A jövőbeli egyik nagy produkciója szintén egy képregény alapján készülne, ami még meg sem jelent.

A történet 2 srácról szól, akik szuperhősöket filmeznek le, aztán mikor rájönnek, hogy egy legendás hős valójában a gonoszt szolgálja, menekülniük kell.

A forgatókönyvet J.P. Lavin and Chad Damian írják, Singer pedig producer lesz. A film címe: Capeshooters.

2

Jason se lustul

A New Line nem tököl, Az arany iránytű blamázsa után próbál egy kis bevételre szert tenni. Az Rémálom az Elm utcában remake jövőre érketik, Jason Voorhees jövő januárban teszi tiszteletét.

0

Freddy újrakezdi

Wesley Strick írja a forgatókönyvét az új Rémálom az Elm utcában filmet. Az eredeti filmet Wes Craven írta és rendezte, sikerült megalkotnia a filmtörténelem egyik legismertebb figuráját, Freddy Krueger-t.

Az új Rémálom középpontjában is Krueger figurája áll majd, az égettarcú  gyerekölő sorozatgyilkos a tiniket terrorizálja álmukban.

Az új film egy középskolában fog játszódni és a legmélyebb pszichológia rémálmokat mutatja majd be Kruegerrel.

A New Line reméli, hogy a mozi elkészül majd jövőre, ugyanis az eredeti 25. éves évfordulóján szándékoznak bemutatni, ám nincs még kijelölt forgatási időpont.

 

0

Szuperhős után (fél)isten

Peter Berg rendezését a Hancock-ot nem rég mutatták be a mozik, habár a kritikák lehúzták, a kasszáknál elég szépen teljesít (Amerikában 193 millió eddig, ehhez még 180 társul a többi országból). Berg Herkulesről szeretne filmet forgatni, a cím is megvan már: Hercules: The Thracian Wars. A készítők elmondása szerint szeretnék egy reálisabb megközelítsében bemutatni a hőst.

Steve Moore 5 részes képregényén alapszik (hát hogyne!) a produkció, aminek az első száma áprilisban jelent meg. Barry Levin elmondta, hogy szeretnének képregényhű filmet készíteni és olyan karaktert próbálnak majd bemutatni, ami sokkal inkább ember, mint isten.

A forgatás időpontja még nincs kitűzve, előtte Berg még leforgatja a Dűne filmet.