0

Az omega ember (The Omega Man, 1971)

1954-ben adták ki Richard Matheson I am Legend regényét, amelyet először 1964-ben filmesítettek, majd 1971-ben is készült egy produkció a Matheson művéből Charlton Heston főszereplésével.

1977-ben Robert Neville úgy furikázik Los Angeles utcáin, ahogy akar. Ha lerobban a verda, hát bemegy a legközelebbi autókereskedésbe és azzal megy tovább. Nincs senki aki megállítaná, ugyanis ő az egyetlen ember közel és távol. Két évvel korábban ugyanis az emberiség kihalt egy biológiai háború következtében. Maradt még néhány fertőzött egyén a környéken, ők leginkább az albínókra hasonlítanak, nem haltak meg azonnal a járvány következtében, de ők is haldokolnak. Csuhát és napszemüveget viselnek, saját kialakult társadalmi rendjük van, Neville-t ellenségként kezelik, el akarják kapni és kivégezni.

1971theomegaman

Az omega ember nem állta ki az idő próbáját (szerintem). A „Család” tagjai nem túl félelmetesek, leginkább a hippikre emlékeztetnek. Talán nem véletlen ez az ábrázolás, hiszen a hippi-mozgalom a 70-es években volt igazán csúcson, ők testesítették meg a lázadókat. Ez a motívum feltűnik még akkor is, mikor Neville a helyi moziban újra megnézni a Woodstock filmet („Igazi siker, több éve játsszák már”-mondja magának Neville). A fegyverekkel való lövöldözés pedig egy jól sikerült paintball meccsre emlékeztetnek.

A tavaly bemutatott Legenda vagyok-hoz csak nyomokban hasonlít. Az omega ember-en elvoltam, de még egyszer nem vágnék bele. Az old-school posztapokaliptikus filmek kedvelői viszont bizonyosan kedvelni fogják.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *