Boll bá’ nagyon örül, Michael Bay elfogadta a kihívást, így kiáll Boll ellen egy boxmeccsre. Szerintem Bay leveri, mint vak a poharat, de izgatottan várom a mérkőzést. Remélem adják élőben valahol majd. “Michael Bay elkezdhetsz edzeni és legyünk őszinték, úgy a harmadik vagy a negyedik menet környékén véged lesz”
Month: május 2008
Next Avengers: Heroes for Tomorrow
Mostanában sokat esik szó a Bosszú Angyalai (Avengers) mozifilmről, rajzfilmben viszont már tavaly kijött két Ultimate Avengers, sőt láthattuk már múlt évben a Vasembert és Doctor Strange-et is mesében. Hamarosan bemutatják a Next Avengers rajzfilmet is, íme az előzetese:
Vígjáték egy rocksztárról
A film egy dobosról szól, akinek a 80-as években sikertelen volt, de most talán valóra válhatnak az álmai, rock szupersztárrá válhat egy gimis bandával.
Peter Cattaneo, az Alul semmi rendezője készíti a The Rockert.
A gazdatest (The Host, 2006)

Nem is oly rég jelent meg végre (?) A gazdatest koreai szörnyfilm. 2006-ban mutatták be, hát kicsit késve de ideért. Láttam pár napja, nem vesztettem volna vele semmit, ha nem tekintem meg. Nem is nagyon akartam írni róla (nem is menne:)), de azért pötyögök pár sort róla: nem ajánlom ezt a szörnyűséget senkinek. Ezek után elgondolkodom azon, hogy a D-Wart mégsem várom meg, hogy megjelenjen, hanem valahogyan másképp tekintem meg.Szóval egy koreai bázison veszélyes vegyi anyagot öntenek bele a folyóba, eltelik pár év, előjön a vízből egy szép nagy lény, ami csúnya is, éhes is és megállíthatatlannak tűnik.A filmben az egyetlen jó az a mutáns teremtmény megalkotása, Koreában is a csúcson van a CGI. De a színészek borzalmasak, a történet lassú, vontatott, unalmas, a zene se illik sok helyre. Megijedni egyszer sem tudtam, ásítottam helyette.A koreaiak a folytatást tervezik. Jaj de jó!
Page kétszer
Ellen Page ezen kívül aláírt egy másik filmhez is, ő lesz majd Jane Eyre. Moira Buffini írja a forgatókönyvet, rendező még nincs.
Spoiler: Az imdb szerint a Peacock filmben Murphynek a filmben több személyisége lesz és a titkozatos nő is ő lesz.
SW: The Clone Wars poszter
Május 8-án lesz trailer is állítólag, a Cartoon Networkön mutatják be. Augusztus 15.-én meg a mozikban lesz látható.

Rozsomák és az X-Men
Új animációs sorozat indul hamarosan a TV-ben: Wolverine and the X-Men. Itt az előzetes
Hamarabb jön el a The Spirit
A teasert itt lesheted meg.
MTV popcorn-díj jelöltek
Az MTV (Music Televison) is hamarosan átadja az popcorn díjakat. Ez azért jelentősen eltér a többi díjtól, mivel itt általában a közönségkedvenc filmeket jelölik és nem a kőkemény drámákat.
Íme a jelöltek:
Legjobb film
— Juno (Fox Searchlight Pictures)
— Transformers (DreamWorks SKG/Paramount Pictures)
— Pirates of the Caribbean: At World’s End (Walt Disney Pictures)
— I Am Legend (Warner Bros. Pictures)
— Superbad (Sony Pictures)
— National Treasure: Book of Secrets (Walt Disney Pictures)
Legjobb férfi főszereplő
— Will Smith — I Am Legend (Warner Bros. Pictures)
— Shia LaBeouf — Transformers (DreamWorks SKG/Paramount Pictures)
— Denzel Washington — American Gangster (Universal Pictures)
— Matt Damon — The Bourne Ultimatum (Universal Pictures)
— Michael Cera — Juno (Fox Searchlight Pictures)
Legjobb női főszereplő
— Ellen Page — Juno (Fox Searchlight Pictures)
— Keira Knightley — Pirates of the Caribbean: At World’s End (Walt Disney Pictures)
— Katherine Heigl — Knocked Up (Universal Pictures)
— Amy Adams — Enchanted (Walt Disney Pictures)
— Jessica Biel — I Now Pronounce You Chuck & Larry (Universal Pictures)
Legjobb gazember, bűnöző
— Johnny Depp — Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street (DreamWorks SKG/ Warner Bros. Pictures)
— Denzel Washington — American Gangster (Universal Pictures)
— Angelina Jolie — Beowulf (Warner Bros. Pictures/ Paramount Pictures)
— Topher Grace — Spider-Man 3 (Sony Pictures)
— Javier Bardem — No Country For Old Men (Paramount Vantage/ Miramax Films)
Legjobb vígjátéki előadás
— Johnny Depp — Pirates of the Caribbean: At World’s End (Walt Disney Pictures)
— Adam Sandler — I Now Pronounce You Chuck & Larry (Universal Pictures)
— Jonah Hill — Superbad (Sony Pictures)
— Seth Rogen — Knocked Up (Universal Pictures)
— Amy Adams — Enchanted (Walt Disney Pictures)
Legjobb harc
— Matt Damon vs. Joey Ansah — The Bourne Ultimatum (Universal Pictures)
— Tobey Maguire vs. James Franco — Spider-Man 3 (Sony Pictures)
— Hayden Christensen vs. Jamie Bell — Jumper (20th Century Fox)
— Sean Faris vs. Cam Gigandet — Never Back Down (Summit Entertainment, LLC)
— Chris Tucker & Jackie Chan vs. Sun Ming Ming — Rush Hour 3 (New Line Cinema)
— Alien vs. Predator- Aliens vs. Predator — Requiem (20th Century Fox)
Legjobb csók
— Shia LaBeouf and Sarah Roemer — Disturbia (DreamWorks SKG)
— Amy Adams and Patrick Dempsey — Enchanted (Walt Disney Pictures)
— Daniel Radcliffe and Katie Leung — Harry Potter and the Order of the Phoenix (Warner Bros. Pictures)
— Ellen Page and Michael Cera — Juno (Fox Searchlight Pictures)
— Briana Evigan and Robert Hoffman — Step Up 2 The Streets (Touchstone Pictures)
Legjobb áttörő alakítás
— Zac Efron — Hairspray (New Line Cinema)
— Seth Rogen — Knocked Up (Universal Pictures)
— Jonah Hill — Superbad (Sony Pictures)
— Michael Cera — Superbad (Sony Pictures)
— Chris Brown — This Christmas (Screen Gems)
— Nikki Blonsky — Hairspray (New Line Cinema)
— Megan Fox — Transformers (DreamWorks SKG/Paramount Pictures)
— Christopher Mintz-Plasse — Superbad (Sony Pictures)
Legjobb nyári mozi eddig (tavaly olyan is volt, hogy a legjobb eddig nem látott nyári film, a Transformers nyerte)
— Iron Man (Paramount Pictures/Marvel Entertainment)
— Indiana Jones and the Kingdom of the Crystal Skull (Paramount Pictures/Lucas Films)
— Sex and the City: The Movie (New Line Cinema)
— Speed Racer (Warner Bros. Pictures)
— The Chronicles Of Narnia: Prince Caspian (Walt Disney Pictures/Walden Media)
Az igazság odaát van, de a poszter meg itt
Az X-akták mozifilm posztere.

Cocain Cowboys-ból HBO sorozat
Jerry Bruckheimer és Michael Bay közös ügyködésükből olyan sikeres filmek születtek, mint a A szikla, Bad Boys vagy az Armageddon. Most megint összejönnek egy TV-s sorozat erejéig, a Cocain Cowboys dokumentumfilmet veszik alapul ehhez a produkcióhoz.
A sorozat a 80-as években Miami-jában játszódna és a központban a drogkereskedelem állna. Láthatóak lennének benne a drogdílerek és bemutatná a kolumbiai kokainbárokat is.
A Warner finanszírozza majd a sorozatot és a HBO mutatja majd be.
Twilight teaser
Stephani Meyer vámpíros könyvsorozata nagy népszerűségnek örvend, valahol a Harry Potterhez mérték az ismertségét. A forgatás már zajlik, a szereplőgárdáról egy képet már bemutattak és most a posztert és a teasert is megnézhetjük.
.jpg)