0

Aki megtisztítja az utcákat

Az első rész nem volt jó, nem s hozott sokat, de annyit termelt azért, hogy a második részhez hozzáfogjanak. Thomas Jane szerint a forgatókönyv rossz lett, így ő nem vállalta a második részt, helyette Ray Stevenson tisztítja meg az utcákat. Íme a Punisher: War Zone  plakát, már csak egy előzetes kellene

Hasonlít, hasonlít

0

IV. Filmtett – Duna Műhely Alkotótábor

Tekintsünk körül egy kicsit saját házunk táján is.

Tegnap este folyamán volt szerencsém részt venni Budapesten a BEMfél10 elnevezésű filmklubon, melynek nevéből is kifolyólag a BEM mozi (Margit krt) ad helyet, méghozzá nem más időpontban, mint fél 10kor. Műsoron a Filmtett-Duna Műhely rövid és animációs filmjei voltak, majd beszélgetést terveztek Pálfi Györggyel (Taxidermia, Hukkle) és Patrovics Tamással (animátor). A kisfilmek a 2007-ben megrendezett IV. Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor gyümölcsei. A filmeket megéri megnézni, fellelhetjük bennük Drakula reinkarnációját, vagy akár az erdélyi nép indiánjait.

“Feltalálták a rézágyút, van rézangyaluk, totemállatuk meg a rézfaszúbagoly.” (Székelyindiánok)

Olvasd tovább

0

Még egy kicsi Kis Vuk

0kvMúltkor utaztam a buszon és előttem épp ketten arról beszéltek, hogy a Kis Vuk mennyire förmedvény. Az egyik épp mondta a másiknak, hogy még véletlenül se nézze meg, ő a fia miatt ment el, mert meg akarta neki mutatni milyen jó is a Vuk. A gyereknek nem tetszett, ő pedig percenként nézte az óráját, hogy mikor is jön már a stáblista. A végén mondta a gyerekének, hogy majd megmutatja neki az első részt, amire a fia azt mondta, hogy ezek után nem akarja látni, inkább a Madagaszkárt szerezze be. A beszélő aztán megjegyezte: “Azt hallottam, hogy a nagy sikertelenség ellenére a Kis Vukkot Gát György folytatja, tuti, hogy ez a %/”+!%=/%+=/ (<–mindenféle kármokodás) Gát otthon egy Vuk kinézetű guminővel hál. “

Múlt héten már nem is nagyon volt benne a mese az országos tízben. Itt pedig az origon az Vendégszobában beszélgettek Gát Györggyel múlt héten, már többször is átolvastam, nekem az a véleményem, hogy nem ismeri el a vereségét és/vagy nagy arca van. “Monnyon le”. Nem hiszem el, hogy nem veszi észre azt a rengeteg negatív kritikát, utálatot a Kis Vukkal kapcsolatban és még a folytatásról beszél.

0

Fahrenheit 9/11 ½

Folytatódik Michael Moore Fahrenheit 9/11 dokumentumfilmje, ami Amerikában 119 millió dollárt termelt a kasszáknál, nemzetközileg pedig ehhez az eredményhez még 103 millió csapódott hozzá. Michael Moore a legsikeresebb dokumentumfilmet tette le az asztalra. A Sicko már nem volt ilyen nagy siker, de azért az sem bukott meg (büdzsé 9 millió dollár, amerikai bevétel 24,5 M $).

Moore ezúttal az egész Bush kormányzatot venné szemügyre és ezt mutatná be (azt a 8 évet), természetesen nem objektív módon. A film 2009-ben kerül a mozikba, Moore nem kapkodja el,  november 4-én kerül sor az elnökválasztásra, Bush pedig biztosan (?) távozik a posztjáról.

0

Love Guru poszter

Mike Myers és Jessica Alba főszereplésével. Pitka Indiában nő fel “szerelem doktorok” közt, egy nap visszatér hazájába és saját vállalkozásába kezd, amely azt tartalmazná, hogy problémákkal küszködő pároknak segítene.
1

Szupercsapat szereposztás?

Nálunk is futott a tévében a Szupercsapat, nem tévesztendő össze a Szupercsoporttal, ami a Mission Impossible volt. A sorozat 4 vietnámi veteránról szólt, akik a jó ügy mellett álltak ki, de az igazságszolgáltatás folyton üldözte őket.

Az 5 évadot megélt Szupercsapatból filmet készítenének,a  rendező személye már biztos John Singleton lesz és a veterán iraki katonák lesznek a középpontban, nem vietnámiak. Bruce Willis neve merült fel a főszerepre, ő lenne Hannibal, Murdock bőrébe Woody Harrelson bújhatna. Baracus szerepére először Ice Cube neve merült fel, majd most Tyrese Gibson.