Motel 2 (Hostel 2) – Az első rész elején csomagoltam volna és mentem volna Szlovákiába én is, a végén meg már atomot dobtam volna inkább. Ugyebár létezik egy cég, aki embereket rabol és pénzes emberek kiélhetik rajtuk szadista vágyaikat. A folytatás egy igen igen gyenge eresztés, erőre csak az utolsó negyed órában kap. 9 %
Gyerünk a börtönbe (Let’s go to prison) – John Lyshitski mindig a börtönben végzi és mindig ugyanaz a bíró ítéli el. Bosszút forral ezért és úgy intézi, hogy a bíró fiát rács mögé juttatja ügyesen, ráadásul a cellatársa lesz. Kezdődhet a csesztetés. 63 %
Halálos hallgatás (Dead Silence) – Újabb horror, amit a Fűrész készítőitől szöveggel próbálnak eladni. Egy hasbeszélő mutatványost a 40-es években a Ravens Fair-i lakosok megöltek, mivel az elrabolt egy gyereket, mert csalónak nevezte. Évekkel később gyilkosságok történnek a környéken, valaki sorra gyilkolja azokat, akiknek közük volt a hasbeszélő halálához. Jaime távol él a kisvárostól, egy nap azonban barátnőjét holtan találja, mellesleg egy fabábút is kap. A városkába utazik, hogy utánanézzen a dolgoknak. Úgy néz ki, hogy sikerült megint egy unalmas horrort csinálni, aminek a végén a csattanón se lepődik meg senki. 20 %
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.