3

Röviden: A Szépség és a Szörnyeteg

szepsegesaÓ, csodás effektekkel teletömnek egy élőszereplős mesét és degeszre keresik magukat? Ha Hollywoodnak megy, akkor nekünk sem lehet probléma – gondolhatták a franciák. Megkeresték a behalt Fantomas tervezet romjain üldögélő Christoph Gans-t, aki többször bizonyította, hogy egészen élvezetes képi világot tud megálmodni. Ugye az Álomgyárban az ilyen rendezőket látnoki képességű jelzővel szokták ellátni. Meg kell hagyni, hogy a Könnyező harcos a B kategória egyik gyöngyszeme a Farkasok szövetsége pedig egy felettébb stílusos és hangulatos kalandfilm. Azonban a Szépség a Szörnyetegből még ő sem tudott élvezhető filmet készíteni.

Egy pénzügyileg leégett kereskedő véletlenül furcsa kastélyra bukkan.  Összepakol ezt-azt,  de mielőtt nagy boldogan t a birtok ura veti rá magát. A férfi kisebbek leánya hajlandó lenne életét adni azért, hogy apját ne ölje meg a Fenevad. Idővel az önfeláldozó, tisztalelkű lány és az elátkozott alak megkedveli egymást.

De miért? Eléggé furcsa, hogy a címszereplők hirtelen – úgymond – beleszeretnek egymásba, hiszen a játékidő alatt alig találkoznak egymással. Nyilván, hogy a gyerekek és a pár tucat oldalas romantikus regényeket faló közönség könnyedén túl fog lépni ezen a problémán. De ki is a célközönség? Hisz a fiatalabbak túlságosan rémisztő lehet néhány jelenet, ráadásul némi erotikus töltet is feszül a történetben. Az alkotók nagyon igyekeztek Lea Seydoux idomait az előtérbe tolni a tini srácok legnagyobb örömére (vagy akár említhetném a meztelen nimfát is). Seydoux színészi képességére nem is volt nagy szükség, de Vincent Casselnek sem kellett megerőltetnie magát, sem emberként, se Fenevadként nem tud említésre méltót produkálni. Marad tehát a csodálatos, meseszerű látványvilág és varázslatos díszletek, illetve a méla unalom. Olvasd tovább

1

Bill Condon készíti a Szépség és a Szörnyeteg élőszereplős változatát

szepsegesMivel úgy tűnik, hogy a Demónával (Maleficent) a Disney degeszre keresi magát, így nyugodt szívvel lökött egyet az élőszereplős Szépség és a Szörnyeteg (Beauty and the Beast) szekerén. A rendezést Bill Condonra bízták. A Kinsey – Mindenki másképp csinálja (Kinsey) és a Dreamgirls drámáit a kritika körberajongta, de az Alkonyat: Hajnalhasadást (The Twilight Saga: Breaking Dawn) csak a rajongók kedvelték, a The Fith Estate pedig kapott hideget-meleget.

A forgatókönyvön Evan Spiliotopoulos dolgozik, azonban az úriember inkább videófilmekre szakosodott. Általában a Disney házimozis forgalmazásában érkező folytatásait írja, többek között Az oroszlánkirály 3: Hakuna Matata (The Lion King 1½), A kis hableány – A kezdet kezdete (The Little Mermaid: Ariel’s Beginning) és a Csingiling és az elveszett kincs (Tinker Bell and the Lost Treasure) szkriptjeit adta ki kezei közül.

 

4

A szépség és a szörnyeteg előzetese

szepsegChristophe Gans utoljára 2006-ban jelentkezett filmmel, akkor a Silent Hill – A halott várost adta ki kezei közül. Nem jellemző a francia rendezőre, hogy gyakran állna be a kamera mögé, 2001-ben a Farkasok szövetségét (Le pacte des loups), 1995-ben a Könnyező harcost (Crying Freeman) tette le az asztalra.

Eredetileg ő vezényelhette volna le a Silent Hill folytatását és a közelmúltban a Fantomas projekttel is foglalkozott. Jövőre A szépség és a szörnyeteg (La belle & la bête) élőszereplős változatát hozza el, a forgatókönyvet Sandra Vo-Anh-nal közösen írta.

Vincent Cassel és Lea Seydoux játsszák a főbb szerepeket, Franciaországban február 12-től vetítik. Olvasd tovább

1

Hivatalos kép A Szépség és a Szörnyetegből

Guillermo del Toro tervei között szerepel A szépség és a Szörnyeteg filmverziója, illetve a Disney is azon töri a fejét, hogy meg kellene csinálni egy élőszereplős verziót. Vajon ezen tervekből mikor lesz valami kézzelfogható-látnivaló? Sebaj, Christoph Gans Franciaországban különösebb felhajtás nélkül leforgatott egy produkciót Lea Seydoux és Vincent Cassel főszereplésével.

tn_1szepsegesszornyeteg