6

Stb… Változott az A Thousand Words bemutatója, új Perfect Sense előzetes, kép a Ravenből

Az eltelt pár nap néhány kimaradt híre röviden.

0hf

– Nicolas Winding Refn azt mondta, hogy a The Dying Of The Light filmből azért nem lett semmi, mert Harrison Ford nem akart meghalni a végén. Ford egy CIA ügynököt játszott volna, aki megvakul.

– Meghekkelték Mila Kunis telefonját is, arról néhány Justin Timberlake-es képet szedtek le.

– A Paramount megint tolt egy kicsit az A Thousand Words Eddie Murphy filmen, 2012 márciusára tette át a premiert. Talán azért, hogy az Oscar-show után (ahol Murphy lesz a házigazda) nagyobb figyelmet kapjon. De lehetséges, hogy azért, hogy a film minősége ne rontsa az Oscar nézettségét.

– Kevin Costner sajnos mégis kénytelen volt nemet mondani a Django Unchained filmre, időegyeztetési problémák léptek fel, a forgatáskor más produkcióban lesz jelenése.

– James Franco elárulta, hogy csináltak egy 20 perces tesztvideót a Blood Meridianhoz, ami elég jól sikerült, de mégis úgy döntött, hogy pihenteti a projektet, helyette Cormac McCharty másik regényéből, a Child of Godból szeretne filmet forgatni.

– Jason Keller, a Tarsem Singh-féle Hófehérkés produkció írója egy komikus kalandfilmnek a készülő alkotást.

– David Oyelowo egy nyomozót fog alakítani a Csak egy lövés thrillerben, főszereplő Tom Cruise.

– Film készül a Hope Falls képregény alapján, a történet szerint egy kislány 20 évvel meggyilkolása után visszatér szülővárosába, és bosszút áll gyilkosain.

– Steven Bauer, Stephen Rea és  Ed Quin lesznek a Wolfman főszereplői, ami a Farkasember DVD-s rebootja lesz.

– Ryan Gosling, Joseph Gordon-Levitt és Alexander Skarsgård neve kering a The Man from U.N.C.L.E sorozat filmverziója körül.

– Will Forte leszerződött a Neighborhood watchba.

Amanda Seyfried mégsem fog játszani a Now You See Me-ben, helyét Isla Fisher vette át.

0as

4

Stb… Drive videók, Elhurcolva jelenet, Burning Man előzetes

0krKelly Reilly benne lesz a Flight-ban, rendező Robert Zemeckis, főszereplő Denzel Washington.

– Hivatalossá vált, hogy J.J. Abrams rendezi a Star Trek folytatását.

–  A Top Gunt átkonvertálják 3D-be.

– James Cameron lesz a producere a BBC minisorzata alapján készülő Walking With Dinosaurs 3D filmnek.

– Sorozat készül a DC képregénykiadó egyik karaktere alapján. Spectre kalandjait követhetjük nyomon, már ha nem jár úgy, mint a Csodanő.

– Shirley MacLane-t sikerült megnyerni a Sue Kramer rendezésében készülő The Locals filmbe, ami a Rómeó és Júlia újabb változata lesz zsidó-olasz csavarral. Vera Farmiga és Alan Arkin is esélyes, hogy bekerül a stábba.

– Julian Gilbey rendezi az Offword sci-fit, a produkciót egy intergalaktikus Naked Prey filmhez hasonlították.

– Elvileg Nick Nolte és Tom Waits lehet a The Low Road film két főszereplője, de a költségvetés 1 millió dollár, így lehetséges, hogy valamelyikük mégsem vállalja be (gázsiprobléma).

– Roland Emmerich lepasszolta az Asteroids filmet.

– Gael Garcia Bernal leszerződött a No politikai szatírára, amelyet Pablo Larrain chilei rendezői készíthet el. A megtörtént eseten alapuló alkotás az 1988-as népszavazás előtt játszódik, amikor Pinochet újabb nyolc évig akarta a hatalmat gyakorolni.

– Colin Salmon visszatér a Resident Evil ötödik részében (nem esett darabokra az első felvonásban?) és Boris Kodjoe is jelen lesz.

– Nathan Lane benne lesz az English Teacher-ben.

– Iain Morris és  Damon Beesley írják a Mortal forgatókönyvét, a vígjátékban egy testvérpár elkísérik haverjukat, aki apa hamvait szeretné szétszórni Írország északi részén.

– Jeffrey Wright CIA ügynök karakterét nem hozzák vissza a James Bond következő felvonásában.

– Nikolaj Coster-Waldau, a Trónok harca egyik szereplője csatlakozott a Mama misztikus thriller stábjához. Az alkotás a hasonló című rövidfilm egészestés verziója lesz,   a főszerepre Jessica Chastaint nyerték meg. A sztori szerint két lány menekül egy kísérteties nő elől, akiről úgy vélik, hogy az az anyjuk.

– Eddie Marsan brit színész rendezői debütjére készül, Shakespeare műve alapján forgatná a Pell Mellt. A szerző III. Richard darabjának történéseit a 60-as évek Londonjába helyezné.

– Trey Parker és Matt Stone szeretné elkészíteni a Book of Mormon 9 Tony-díjat nyert színdarabjuknak a mozis változatát. Nem sietnek vele, szóval majd egyszer valamikor hozzálátnak.

– Stanley Tucci és Chris Cooper csatlakozott a The Company You Keep filmhez, amelyet Robert Redford fog rendezni.

Kerry Bishé szintén látható lesz az Argoban.

0kb

5

Stb… Firth a The Railway Manben, Sherlock Holmes 2 kép, Luke Cage poén

Az eltelt pár nap néhány kimaradt híre röviden.

0tc– Danny De Vito szeretné megrendezni a The True Confessions of Charlotte Doyle regény filmváltozatát, a főbb szerepeket Morgan Freeman és Pierce Bronan játszhatná.

– Denzel Washington hivatalosan is leszerződött a Flight-ra.

– Scott Z. Burns forgatókönyvíró meg szeretné rendezni a The Side Effects thrillert, amely arról szólna, hogy mi teszi a társadalmat sebezhetővé, szomorúvá, vidámmá.

– A Laika  stúdió berkein belül animációs film készül Colin Meloy fantasy regényéből, a Wildwoodból. A történet egy fiatal lányról szól, akik egy veszélyekkel és varázslattal teli világában kell boldogulnia, miután bátyját elrabolják.

– James Mangold éppen ráér, mert a Wolverine folytatásához csak jövő nyáron tud hozzálátni, így kinézte magának a Juliet projektet. A címszereplő nagynénje halála után érdekes családi titokra jön rá, felfedez egy rejtélyes dobozt.

– Úgy hírlik, hogy Gerard Butler és Lena Headey is fel fog bukkanni a 300 folytatásában/előzményében.

– Pletyka szinten felmerült, hogy a következő Péntek 13 film found footage stílusban készül.

– 2013. június 7-re tűzték ki a One Thousand A.E. sci-fi premierjét. Rendező M. Night Shyamalan.

– Julianne Moore és Greg Kinnear szerződött le a The English Teacher vígjátékra, Craig Zisk lesz a rendező. Moore egy angoltanárt formál meg, akinek egykori diákja New Yorkban megbukik egy színdarabbal és hazatér. A nő élete fenekestül felfordul.

– Mads Mikkelsen és Bruno Ganz bekerüt a Michael Kohlha filmbe, amely a 16. században játszódik és egy sikeres lókereskedő körül zajlanak a történések.

– James McAvoy és Saoirse Ronan mégsem lesznek benne Joe Wright Anna Karenina filmjében, de Alicia Vikander és Emily Watson úgy tűnik, hogy bekerült a stábba.

– Colin Firth-t kérték fel a The Railway Man filmre, a színész Eric Lomax tisztet fogja játszani, aki a második világháború után bosszút állna azokon a japán katonákon, akik kínozták.

11

Stb…Crank folytatás, Agyfürkészők sorozat, Batman 3 feliratos előzetes

Az eltelt pár nap néhány híre röviden.

0chbr

– John Francis Daley és Jonathan Goldstein elkészült a Családi vakáció forgatókönyvének újabb változatával, a New Line keresi a rendezőt.

– 2012. április 13-án mutatják be a régóta halasztgatott Cabin in the Woods horrort.

– Steven Spielberg azt mondta, hogy a Jurassic Park negyedik része két vagy három éven belül el fog készülni.

– Állítólag a Marvel Luke Cage szerepére Idris Elbát szeretné.

– Az Agyfűrkészők remake-jét tervezgették egy ideig, majd lemondtak róla. David Cronenberg filmjéből Alexandre Aja készít sorozatot. Aja producere lesz a szériának és az első részt is ő rendezi.

– Ridley Scottnak annyira megtetszett a 3D-s kamerával való munka, hogy azt találta mondani, hogy a következő filmjeit kizárólag 3D-ben hajlandó forgatni.

– Oscar Isaac a Number 3 névre hallgató bérgyilkost fogja játszani a Bourne Legacy-ban.

– Elysium viral site: http://armadyne.net/

– Paranormal Activity 3 viral site: http://www.darrenstimelessmemories.com/

– Len Wiseman elárulta, hogy spin-off animációs film fog készülni az Underworldhöz, ami majd DVD-n jelenik meg.

7

Robert Rodriguez veszi kezelésbe a Heavy Metalt + Sin City 2 és Machete info

Három éve merült fel, hogy 8-9 szegmensből álló filmet fognak készíteni a Heavy Metal magazin képregényei alapján. Az egyes szegmensek kapcsán David Fincher, Zack Snyder, Guillermo Del Toro, Rob Zombie és James Cameron neve is szóba jött. Egy ideje azonban csend honolt a projekt környékén, úgy tűnik, hogy valahol az előkészítés első fázisában szépen elakadtak.

A jogokat Robert Rodiguez szerezte be, aki természetesen nagy rajongója a Heavy Metalnak és létrehozott egy honlapot, ahova a rajongók küldhetik be ötleteiket vagy rajzaikat. Ugyan van néhány történet, amelyet már kidolgoztak, de azért van még arra lehetőség, hogy más elgondolásokat is fel tudjanak használni.

Ezen kívül Rodriguez a san diegoi Comic-Conon szót ejtett a Sin City folytatásáról. “Ha lesz valami a Sin City 2-ből, akkor az idén fog körvonalazódni. Szeretném 3D-ben leforgatni, csak így tudnánk igazán jól visszaadni az elképzeléseinket.” E szerint ha idén nem vágnak bele, akkor lemondhatunk a második részről.

A Machete-ből eleve trilógia volt betervezve, a Fox Searchlight megadta a zöld utat a folytatásoknak, ami nagy öröm lehet a karakter kedvelőinek. A második felvonás Machete Kills címre fog hallgatni. A harmadik, a Machete Kills Again már az űrben fog játszódni. “Egy igazi űropera lesz machete alakú fénykarddal. Machete a világűrben fog gyilkolászni.”

3

Stb… Ben Stiller ismét rendez, John Carter képregény, Moneyball tv spot

– Az eltelt pár nap néhány kimaradt híre röviden, képek, videók.

0trs

– Neal Moritz produceri felügyelete alatt formálódik a The Red Star képregényfilm, a cselekmény egy alternatív világban játszódik, ahol a Szovjetunió még létezik és elég fejlett technológiával rendelkezik, ráadásul a mágia is létezik.

– Rhys Ifans is benne lesz a következő Bond filmben, de egyelőre nem tudni, hogy kit fog játszani.

– James McTeigue vezényelheti le a Message from the King thrillert, egy férfi érkezik Los Angelesbe, hogy megtalálja eltűnt nővérét.

– Kevin Lima rendezi a Monkeys of Mumbai animációs filmet.

– Ben Stiller beleült a Secret Life of Walter Mitty rendezői székébe.

– A Warner megvette Justin Rhodes forgatókönyvét, a Second Son egy másik bolygón fog játszódni, a sztorit nem tették közzé.

– Guillermo Del Toro lesz a producere a Mama rövidfilm egészestés verziójának, a főszereplő Jessica Chastain lesz. Két fiatal lány menekül egy kísérteties nő elől, akiről azt hiszik, hogy az az anyjuk.

– Alex Proyas Paradise Lost-ja motion capture technikával készül el, 2013-ban várható a film.

– 2013. január 18-ra tűzték ki a The Last Stand bemutatóját, főszerepben Schwarzenegger.

– Matthew Cherry rendezi a The Last Fall sportdrámát, ami arról szól, hogy egy NFL játékost idő előtt nyugdíjba küldenének.

Helena Bonham Carter, Barry Pepper, James Badge Dale és  Dwight Yoakam fel fog bukkanni a Lone Rangerben.

Helena Bonham Carter

Olvasd tovább

2

Stb… Cruise a Csak egy lövésben, Végső állomás 5 szinkronos előzetes, Friday Night Lights mozifilm

Az elmúlt pár nap néhány híre röviden, előzetesek.

0af

– Julia Stiles és America Ferrera leszerződött az It’s a Disaster vígjátékba, aminek története négy párra koncentrál, akik nem tudnak kijutni egy házból s közeleg a világvége.

– Megerősítették, hogy Noam Murro rendezi a 300: Battle of Artemisia filmet.

– Tom Cruise leszerződött a One Shot thrillerre, korábban is emlegették a nevét a projekt körül.

– Jeremy Renner helyett Sam Rockwell fog játszani a Better Living Through Chemistryben.

– Állítólag a Karib-tenger kalózai 5-ben Russell Brand is kap egy szerepet, Jack Sparrow segítőjét alakíthatja.

– Sean Bean lesz a király Tarsem Singh hófehérkés filmjében.

– Jonathan Liebesman nagyköltségvetésű produkciót tervez Julius Ceasarról, életének azt a szakaszát mutatná, amikor Spanyolországba küldték, itt összeállítja a 10. légiót és bemasíroz velük Rómába. Mark Boal írja a forgatókönyvet.

– Nick Frost egy törpe lesz a Snow White and the Hunstmanben.

Jennifer Love Hewitt játszhatja az egyik főszerepet a Jewtopia színdarab filmverziójának.

0jlh

0

Rövid hírek

0mk

Mila Kunis nem csak dögös, hanem jó arc is. Amikor Scott Moore amerikai tengerészgyalogos feltöltött egy YouTube videót, amiben elhívta Milát a novemberi tengerészgyalogos bálra, biztos nem gondolta, hogy lesz is belőle valami, ennél nagyobb hülyeségekkel is szórakoztatják magukat Afganisztánban, amikor éppen nem lőnek rájuk. Justin Timberlake mutatta meg a színésznőnek a videót, aki igent mondott a meghívásra.

 Michael Chiklis (The Shield) lesz Jason Statham ellenfele a Parker című thrillerben. A rendező Taylor Hackford (Az ördög ügyvédje, Ray), és Jennifer Lopezzel tárgyalnak a női főszerepről, de a film így is várós, a Statham mindent nézhetővé tesz, még Lopezt is. A forgatás augusztusban indul New Orleansban.

0bdCameron Diaz, Jennifer Lopez, Brooklyn Decker, Anna Kendrick és Chris Rock után Elizabeth Banks is csatlakozott a What to Expect When You’re Expecting romantikus vígjáték szereplőihez. Ezek alapján ez is olyan sok szálon futó kaleidoszkóp filmnek tűnik, mint a Valentine’s Day vagy a Love Actually. A tavalyi Eat, Pray, Love-hoz hasonlóan a What to Expect is egy bestseller motivációs könyvön alapszik, és ha ez is bejön, ki tudja milyen nem-fikciós könyvekre csap még le Hollywood. Installing Linux for Dummies az Expendables szereplőgárdájával?
Johnny Depp nagyon otthon van a Disney-nél. Miközben a színész a Kalózok 5. részét fontolgatja, Depp produkciós cége, az Infinitu Nihil összeáll a Disney-vel két projektre, a Depp lehetséges szereplésével. Az egyik a ’70-es évekbeli The Night Stalker TV film mozis változata, a másik egy film Paul Revere éjféli lovaglásáról, ami az amerikai szabadságharc egy legendás mozzanata.
Chris Hemsworth (Thor) James Hunt brit F1 pilótát szerepéről tárgyal Ron Howard következő filmjében. A Rush Hunt és Niki Lauda ’70-es évekbeli rivalizálásáról fog szólni. Még semmi sem bztos, de Hemsworth biztos játszani fog a 2013-ra várható Thor folytatásban, úgyhogy a Rush valószínűleg jövő év elején jelenne meg.
2

Stb…Kikuchi a Pacific Rimben, Tintin kép, film lesz az Undying Love-ból

Az eltelt pár nap néhány kimaradt híre röviden.

0haHayley Atwell egy interjúban azt mondta, hogy játszani fog a Jimi Hendrix életrajzi filmben, André Benjamin alakítja a zenészt.

– Adam Westet néhányan látták az új Batman film forgatásán, elképzelhető, hogy cameozni fog.

– Az origo készített egy interjút Egres Katinkával, aki játszani fog a World War Z-ben is.

– Az X-Men First Class készítői ugyan beszéltek egy lehetséges folytatásról, de minden a stúdión múlott. A Fox elégedett a film nem túl ütős eredményével és belement egy újabb részbe.

– A Warner megszerezte az Undying Love képregény megfilmesítési jogait. Egy ex-katona beleszeret egy vámpírcsajba, akivel csak úgy élhetne normális életet, hogy leszámol a nő mesterével. Szépen hozzá is lát a feladathoz.

– Scarlett Johansson is benne lesz a Trance-ben és úgy tűnik, hogy Colin Firth lesz James McAvoy helyett a főszereplő.

– Mikael Håfström dirigálhatja a Wake thrillert, ami egy szociopatára fókuszál, akinek egyáltalán nincs félelemérzete.

– Rinko Kikuchi bekerült a Pacific Rim szörnyfilmbe, rendező Guillermo Del Toro.

Alexandra Daddario leszerződött a Texas Chainsaw Massacre 3D-re.

0ad

– Adam Sandler szólaltatja meg Drakulát a Hotel Transylvania animációs filmben. Kevin James kölcsönzi a hangját Frankensteinnek, Quasimodo David Spade hangját szólal meg. A sztori szerint egy 21 éves száll meg a címbeli helyen, ahol belehabarodik Drakula lányába. Genndy Tartakovsky lesz a rendező.

– Niels Arden Oplev, a svéd Tetovált lányt rendezője készítheti a Game Theory thrillert. A középpontban egy egyetemi prof áll és egy játékelmélet áll, ráadásul a férfi belekeveredik egy krízishelyzetbe.

– Noel Clarke szeretne egy MMA filmet készíteni, amely A harcoshoz és A pankrátorhoz lenne hasonló.

Abigail Spencer fel fog bukkanni Sam Raimi Óz filmjében.

0as

12

Stb… Senna előzetes, Palicki a G.I. Joe 2-ben, Harry Potter jelenetek

Az elmúlt pár nap néhány kimaradt híre röviden.

0ap

Adrianne Palicki lesz Lady Jaye a G.I. Joe 2-ben, Bruce Willis is esélyes, hogy bekerül a csapatba, aki Joe Coltont formálhatná meg.

– Arnold Schwarzenegger háza táján áll a bál, felesége nem bocsájtott meg az ex-kormányzónak, és beadta a válókeresetet.

– Roland Emmerich a Sony berkein belül készíti el a Singularity sci-fit, amely 2013 májusában kerülne a mozikba. A történet egyelőre nem ismert.

– Októberben indul a Wolverine 2 forgatása.

– Harry Potter: Parseltongue Translator.

– A Moving Pictures megszerezte az Alkonyzóna alkotójának, Rod Sterling életének a megfilmesítési jogait.

– Elizabeth Banks lesz a producere a Perfect Pitch vígjátéknak, amely Mickey Rapkin regényéből készül, a történet egy a capella előadásmódban kiváló főiskolás csoportra koncentrál.

– A Marvel készített két tíz perces rövidfilmet Coulson ügynökkel a középpontban, az egyik a Thor, a másik az Amerika Kapitány DVD-n lesz rajta. Állítólag a Marvel azt tervezi, hogy további kisfilmeket fog összehozni. Korábban a cég cáfolta, hogy ilyesmit terveznének.

– Michael Radfordra bízták a Castro’s Daugher rendezését.

– A Warner azt tervezi, hogy a Monte Cristo grófja klasszikus történetet újra előveszi, ám a cselekményt a jövőbe helyezik.

– Ben Stiller mellett Vince Vaughn lesz a másik főszereplő a Neighborhood Watchban.

– Bryan Cranston játszani fog a Gangster Squad filmben, egy LAPD tisztet fog megformálni.

8

Stb… McKay és Ferrell újabb közös filmje, Dean Devlin interjú, Hobbit képek

Az eltelt pár nap néhány kimaradt híre röviden.

0ts4

– A Pixar nem akar újabb Toy Story-t készíteni, Tom Hanks viszont azt mondja, hogy szerinte lesz még egy, dolgoznak rajta.

– Összejött a 60 millió dollár a Emmett/Furla Filmsnek köszönhetően a Broken City filmre, főszereplő Mark Wahlberg lesz.

– Peter Facinelli producer filmet szeretne készíteni Whitely Bulger maffiózóról, aki az FBI körözési listáján előkelő helyen szerepel.

– Adam McKay fogja rendezni a Swear to God vígjátékot, ki más lenne a főszereplő, mint Will Ferrell, aki egy nárcisztikus befektetési cég vezetőjét játssza és azt hiszi, hogy Isten megjelent előtte.

– Jamie Chung és  Scoot McNairy fognak játszani az Eden thrillerben. Chung karakterét emberkereskedők elrabolják. Két évet tölt lakat alatt, e közben folyamatosan manipulálja fogva tartóit, míg végül sikerült megszöknie.

– David Strathairn lesz William H. Seward a Lincoln filmben, amelyet Steven Spielberg fog rendezni.

– Jean-Pierre Jeunet szeretné megfilmesíteni Reif Larson első regényét, a  The Selected Works of T.S. Spivet-et. Ezen kívül Thomas H. Cook könyvét, a Red Leaves-t is kinézte magának.

– Clint Eastwood azt szeretné, ha Leonardo DiCaprio játszaná az A Star is Born remake főszerepét.

– Carey Mulligan lesz az Outback sci-fi főszereplője, Gary Ross dirigálhatja az alkotást. A történetet egyelőre homály fedi.

– Darren Lemke írja a Beast of Burden forgatókönyvét az azonos című regény alapján.

– DeVon Franklin, a Sony egyik fejese elmondta, hogy a Grayskull forgatókönyvét hamarosan kézhez kapják, ezt követően tudnak beszélni arról, hogy hogyan tovább.

– Most már hivatalos, hogy A burok filmadaptációjában Saoirse Ronan fog játszani.

– Mark Heyman írta a XOXO forgatókönyvét, a történet szerint a neten egy fickó megismerkedik egy nővel, majd a hölgy teljesen ráakaszkodik.

– Jake Austin lesz Huckleberry Finn a készülő Mark Twain adaptációban.

– A Warner passzolta a lehetőséget, így az Universalnál landolt egy FBI-os vígjáték, amelyben Steve Carrell lesz a főszereplő. A szkriptet Phil Alden Robinson írta, a sztori most még nem ismert, állítólag az Álljon meg a nászmenet és a Zsarulesen ötvözete lesz.

Mia Maestro is játszani fog A barbár állatokban.

0mm