6

Elhunyt Paul Walker

paulwalkerPaul Walker és egyik barátja éppen a Reach Out jótékonysági eseményre igyekezett, amikor balesetet szenvedtek. Valenciában egy lámpaoszlopnak ütköztek az autójukkal, amely kigyulladt. A sofőr és a színész is elhunyt.

Walker jelenleg a Halálos iramban 7-et forgatta, nem tudni, hogy jelenetei nagy részét felvették-e már, illetve hogy a tragédia miképp befolyásolja a film sorsát. Vin Diesel, Dwayne Johnson, Ludacris, Tyerese Gibson és Gal Gadot (akikkel az F&F szériában osztotta meg a vásznat)  twitter/facebook/instagram oldalukon fejezték szomorúságukat, együttérzésüket, illetve támogatásukról biztosították Walker családját.

1973 szeptember 12-én született, a gimi után tengerbiológus akart lenni. Tanulmányai alatt több reklámban is felbukkant és több televíziós műsoron is dolgozott. Mozifilmben először a Monster in the Closet horror-vígjátékban játszott, első főbb szerepe az Ökörikrekben volt, majd A csaj nem jár egyedül és a Prérifarkas Blues sikerekben vállalt be mellékszerepet. A Koponyák után szerződött le a Halálos iramban filmre, amellyel egy csapásra megismerte mindenki. Láthattuk az izgalmas Kéjutazásban, A tenger vadjaiban Jessica Alba oldalán merülhetett alá és az Idővonal időutazós akcióban is játszott.

Az utóbbi években a Halálos iramban franchise-zal, illetve a Tökéletes bűnözőkkel tudott sikereket elérni és dolgozhatott Clint Eastwooddal is A dicsőség zászlaja háborús filmen. Jövőre újra megformálhatja Briant, utoljára a Brick Mansions akcióban láthatjuk, amely a B-13: A bűnös negyed remake-je lesz.

Béke poraira.

1

Elhunyt Giuliano Gemma

gemmaAutóbalesetben elhunyt az olasz spagetti westernek egyik ismert alakja, Giuliano Gemma. A 80-as években nagy öröm volt, ha a TV1, esetleg a TV2 az amerikai akciósztárok és Bud Spencer filmjei mellett olyan produkciókat is műsorra tűztek, amelyben ő állt a középpontban.

Kaszkadőrként dolgozott, Duccio Tessari rendezőnek köszönheti, hogy meglátta benne a lehetőséget, leszerződtette az Arrivano i titani kalandfilmre. Majd A párducban alakíthatta Garibaldi egyik tisztjét, itt Burt Lancaster és Terence Hill oldalán játszhatott. Nem kellett sok idő hozzá, hogy a spagetti westernek felé forduljon, a Pisztolyt Ringónak és az Egy lyukas dollár filmekben már ő játszhatta a főszerepet. 1971-ben Robin Hoodot is megformálhatta A tüzes íjászban. Az angyalok is esznek babot gengsztervígjátékban Bud Spencerrel lépett a kamera elé.

Habár mostanában sajnos mi nem igazán láthattuk a mozikban vagy a tévében, de továbbra is aktívan dolgozott. Sorozatokat, mini-szériákat, tévé-és mozifilmeket egyaránt bevállalt. A 2014-ben érkező Deauville romantikus drámában is játszhatott volna, de a forgatás még nem kezdődött el.

Béke poraira!

5

Elhunyt Olvasztó Imre

Olykor elég egy szerep, hogy az ország megjegyezze valakinek a nevét és a film után évtizedekkel is emlékezzenek a karakterre és a színészre. Olvasztó Imre a klasszikus, 1980-ban bemutatott Indul a bakterházban játszhatta Regős Bendegúzt. Nyolc hónaposan került intézetbe, édesapját és édesanyját nem ismerte, Szentlőrinckátán egy idős asszony nevelte. Az Indul a bakterház után még látható volt egy-két produkcióban, de végül a nyomdaiparban kezdett tevékenykedni. Tegnap Csomád közelében található erdőben akasztotta fel magát!

Béke poraira.

olvasztóimre

4

Elhunyt James Gandolfini

James Gandolfini éppen Rómában vakációzott, amikor szívrohamot kapott, sajnos már nem lehetett rajta segíteni. A színész éppen Szicíliába tartott, ahol Gabriele Muiccinoval lett volna megbeszélése a Taormina Filmfesztivállal kapcsolatban.

1961 szeptember 18-án született New Jersey-ben. A Park Ridge gimiben a kosárlabdán kívül a színjátszás is érdekelte, több iskolai darabban is benne volt. A Rutgers egyetemen kommunikációs szakra járt, esténként kidobóként dolgozott az intézmény szórakozóhelyén, később csaposként is kipróbálhatta magát, majd üzletvezető lett.

Egy barátjával, Roger Barttal ment el a színészettel foglalkozó órára, ekkor szippantotta be ez a világ. 1991-ben épp hogy csak felbukkant Az utolsó cserkészben, majd 1992-ben a Broadwayen 6 hétig játszott az On the Waterfront darabban. Még ebben az évben látható volt az Idegen közöttünk Sidney Lumet filmet, 1993-ban egy bérgyilkost alakíthatott a Tiszta románcban. A Végsebességben orosz maffiózót. A Szóljatok a köpcösnek vígjátékban ex-kaszkadőrt formálhatott meg, Az esküdtben pedig egy lelkiismeretes „végrehajtóembert” testesíthetett meg. Többek között láthattuk a 8 milliméterben, A mexikóiban, A király összes embere filmben és a Zero Dark Thirtyben.

Legismertebb szerepe Tony Soprano, a new jersey-i gengsztercsalád feje volt a Maffiózók sorozatban. A széria 1999-ben indult útnak és Gandolfini számára 3 Emmy-díjat hozott. David Chase, a sorozat szülőatyja zseninek nevezte őt és egyben úgy tekintett rá, mintha a testvére lenne.

A színészt még láthatjuk a Criminal Justice egyik epizódjában, már befejezték Nicole Holofcener egyelőre cím nélküli vígjátékát és a jövőre érkező Animal Rescue-n is a végső simításokat végzik.

Béke poraira.

3

Elhunyt Bárdy György

bardygyörgyA Vígszínház tájékoztatása szerint életének 92. évében elhunyt Bárdy György.

1921 május 26-án született Budapesten. Már gyerekként belekóstolt a színjátszásba, a Kispesti Református Ifjúsági Egyesületben aktív tag volt. 1945-ben Várkonyi Zoltán figyelt fel rá, majd a Művész Színháznál dolgozott egy évig. Ezt követően a Vígszínház deszkáin tűnt fel és 1949-ben a Vidám Színház szerződtette, de fellépett a Madách és Nemzeti Színházban, játszott a Vidám Színpadon is. 1959-től kezdve három éven keresztül erdész volt, mivel egy ideig nem léphetett fel a szocialista erkölcsök megsértése miatt.

1958-ban megkapta a Jászai Mari-díjat, 1983-ban Érdemes Művész, 2000-ben Kiváló Művész lett. 2003-ban a Magyar Filmszemlén életműdíjat kapott, 1991-ben a Magyar Köztársaság Zászlórendjét, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, majd 2006-ban a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje a csillaggal kapta meg.

Tengernyi színdarabban és filmben láthatta a közönség. Többek között játszott A mizantróp, a Sok hűhó semmiért és a Furcsa pár darabokban. Benne volt a Tanár úr kérem, az Egri csillagok, a Hídember, a Hahó, Öcsi és a Szegénylegények produkciókban.

Béke poraira.

4

Elhunyt Ray Harryhausen

92 éves korában elhunyt Raymond Harryhausen, aki a stop-motion animáció, illetve speciális effektek mestere volt. Munkájával még a legrosszabb produkcióknak is kölcsönözött némi bájt, emelte a filmek színvonalát.

Harryhausenre nagy hatással volt az 1925-ben bemutatott Elveszett világ és az 1933-ban vetített King Kong. A nagy élmény után rövid animációs filmeket készített, a King Kongon dolgozó Willis O’Briannel jó barátságot ápolt és ő véleményezte korai műveit. Ray Bradburyvel is megismerkedett, csatlakoztak a Forrest J. Ackerman által alapított Science Fiction League-hez.

A II. világháború alatt a Special Services Divisionnél dolgozott, ahol Frank Capra ezredes alatt szolgált. A háború befejezése után a Joe, az óriásgorillára szerződött le, O’Brian a legtöbb felmerült technikai probléma megoldását Harryhausenre bízta, aki megoldotta a feladatát és az Oscaron átvehették a legjobb speciális effektekért járó díjat.

A The Beast From 20.000 Fathoms sci-fi-horrornál Harryhausen először használta azt az eljárását, ahol az animált és az élőszereplős felvételeket egy jeleneten belül tudta bemutatni. Nagy szerepet vállalt a Szindbád hetedik utazása, majd a Gulliver utazásai elkészülésében. Előbbi volt az első színes film, ahol stop motion animációs trükköket-effekteket vetettek be. De talán az egyik legismertebb film, amihez köze volt A titánok harca, amelynek egyben producere is volt.

Miután bejelentették halálát George Lucas azt mondta, hogy Ray Harryhausen munkássága nélkül valószínűleg nem jött volna létre a Star Wars. Edgar Wright pedig hozzáfűzte, hogy a trükkmester minden egyes filmjét szerette és ő volt az az ember, aki el tudta vele hitetni, hogy a szörnyek igenis léteznek.

Béke poraira.

beasts

1

Elhunyt Michael Winner

michaelwinner2012 nyarán Michael Winner a The Times-nak elárulta, hogy egy májspecialista azt jósolta, hogy 18-24 hónapja van már csak hatra. A szakember kissé mellélőtt, a brit rendező ma elhunyt.

Winner a BBC-nél kezdte pályafutását, majd 1960-ban ledirigálhatta a Shoot to Kill thrillert. Szinte az összes műfajban kipróbálta magát, csinált kalandfilmet, vígjátékot, akciót, drámát és westernt is. Az 1967-es vígjátékban Oliver Reeddel és Orsen Wellesszel dolgozhatott, majd két évre rá a Hannibbal Brooks háborús vígjátékot tette le az asztalra szintén Reeddel a főszerepben.

A 70-es években Hollywoodba tette át a székhelyét, Charles Bronson több alkalommal is megfordult kamerája előtt. Első amerikai filmje A törvény nevében volt Burt Lancesterrel, majd 1972-ben a Chato földje westernt mutatta be, ekkor ismerte meg Bronsont. Következő közös filmjükre nem kellett sokat várni, amit a Stone Killer és a Mestergyilkos akciófilm követett. Együttműködésük legjobb darabja a Bosszúvágy krimi-thriller volt, Winner még két folytatását is levezényelte. Az 1993-as Dirty Weekend után jó ideig nem forgatott, majd még a Parting Shots vígjáték kedvéért még egyszer utoljára beleült a rendezői székbe.

Habár a filmezéstől visszavonult, a Sunday Times hasábjain rendszeresen jelentek meg írásai, étteremkritikusként dolgozott.

Béke poraira!

0

Nélkülük mozizunk tovább

Minden év végén még egyszer átgondoljuk, hogy mely filmek voltak igazán jók és melyek voltak a hatalmas csalódások. És sajnos minden évben távozik közülünk néhány filmes, akik megérdemlik, hogy pár perc erejéig megemlékezzünk róluk. A videót a TMZ készítette.

 

8

Elhunyt Hollósi Frigyes

Az ország ismét szegényebb lett egy remek színésszel, Hollósi Frigyes ma hunyt el, azt nem tették közzé, hogy mi okozta halálát. A színészt a Nemzeti Színház és a Katona József Színház saját halottjának tekinti.

Hollósi 1941 április 21-én született, 1962-ben került a Szolnoki Szigligeti Színházhoz, majd 18 évvel később a Nemzeti Színházhoz szerződött. 1993-ban egy évig a Művész Színház színpadán játszhatott, 1994 és 2001 között a Katona József Színház tagja volt, 2002-től a Nemzeti Színházhoz igazolt.

A színpadon 220 alkalommal tűnt fel, többek között játszott a Vízkereszt, vagy amit akartok, Szentivánéji álom, Hamlet és a Svejk darabokban. Rengeteg filmben és sorozatban bukkant fel, benne volt az Angyalbőrben, a Linda és a Tűvonalban szériákban és láthattuk a Dögkeselyű, Egészséges erotika, Sose halunk meg, Hamis a baba, Sztornó, Roncsfilm alkotásokban.

7

Elhunyt Larry Hagman

Elhunyt Larry Hagman, a színészt a dallasi Medical City Dallas Hospital-ban érte a halál. 2011-ben diagnosztizálták torokrákkal, amely most végleg maga alá gyűrte.

Habár Hagman élete során több produkcióban is látható volt, mégis leginkább a Dallasban megismert Jockey-jaként maradt meg az emlékezetünkben. Zseniálisan formálta meg a southfork-i folyamatosan whiskey-t vedelő és ravasz olajmágnást.

A színész először 1957-ben tűnt fel a képernyőkön a Decoy sorozat egyik részében, majd néhány tévéfilm és epizódszerep után a Jeannie, a háziszellem szériában kapott főszerepet. 5 éven keresztül alakíthatta Anthony Nelson űrhajóst, majd 8 évet kellett várni, mire elindult a Dallas. Ez idő alatt számos alkotásban vállalt szerepet, Patrick Duffy-val már az 1974-es Hurrikán tévéfilm munkálatai alatt is megismerkedhetett.

A Dallas egészen 1991-ig volt képernyőn, ezt követően alig vállalt szerepeket. 1996-ban még elkészítették a Jockey visszatér tévéfilmet, majd egy évre rá az Orleans sorozat 6 részében tűnt fel. 1998-ban újra megformálhatta a mindenki által egyszerre kedvelt és utált dörzsölt figurát, a Dallas: A Ewingok háborújában. Jó ideig nem állt a kamera elé, de 2005-ben visszatért, néhány epizódszerep után pedig idén jött a Dallas újabb évada, ami természetesen nem lett volna teljes nélküle.

Hagman híresen sokat ivott a forgatások alatt, a pletykalapok folyamatosan alkoholproblémáiról írtak. 1995-ben májátültetésen esett át. Kipróbálta magát az olajbizniszben is, de ezeken az ügyleteken sokat bukott.

Béke poraira.

3

Elhunyt Herbert Lom

herbert-lom.jpg

A cseh származású Herbert Lom 1917. szeptemberben 11-én született. 1937-ben kapta meg első szerepét a Zena pod krízem című filmben. A több mint fél évszázadot meghaladó karrierje során olyan filmekben tűnt fel, mint a The Young Mr. Pitt (1942), Az éjszaka és a város (1950), a Háború és béke (1956), a Spartacus (1960), Az operaház fantomja (1962). A ’60-as években vált igazán népszerűvé, amikor is először formálta meg Charles Dreyfus rendőrfőnököt a Felügyelő életveszélyben (1964) című komédiában, akit további hat filmben játszott el, megalapozva a Rózsaszín Párduc filmek alapjait.
A 95 éves Herbert Lom Londonban, álmában hunyt el. Nyugodjék békében!