Pixar – A cég, amely tett azért, hogy nevéről a minőség jusson eszünkbe. Nem csak azzal foglalkoznak, hogy a képi világ minél szebb legyen (pl. legutolsó mellékszereplő hajszálai is csodásan lengedezzen a szélben), hanem a történet kivitelezésére és nagy energiát fordítanak. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt élvezetes és érzelemdús animációkat tettek le elénk. De azért ők sem tökéletesek, nem mindig sikerül megugrani a lécet (pl. Verdák 2). Új munkájukra egyrészt vetült rá a reflektorfény, mert idén nyáron elég kevés eredeti ötlet alapján készült nagyobb költségvetésű produkció került a kínálatba. Másrészt, csak a Pixarról van szó. Olvasd tovább
Pete Docter
Új Agymanók előzetes
Az Agymanók új előzetese
A Pixar idén egyetlen animációval sem kedveskedett nekünk, de jövőre befut az Agymanók (Inside Out). A Pete Docter által dirigált alkotásban egy kislány érzelmei fognak a középpontban állni. Érdekes elgondolás és remélhetőleg a megvalósítás is remek lesz. Itthon június 18-tól adják.
Docter adta ki kezei közül a Szörny Rt.-t (Monsters Inc) és a Fel! (Up!) animációkat, illetve köze volt a Toy Story és a Wall-E történetéhez. Ezek után mi baj lehet?
Írják a Toy Story 4 forgatókönyvét
Még egyszer visszatérnek a játékok és ne legyünk biztosak benne, hogy utoljára. Megcsinálják a Toy Story 4-et, a bemutatót 2017 június 16-ra időzítették. A legutóbbi felvonással tették fel az i-re a pontot, a trilógia legjobb darabját készítették el. Nem csak, hogy izgalmas és megható volt, de még némileg félelmetes is.
A negyediket John Lasseter fogja dirigálni. A rendező elmondása szerint a Toy Story karakterereire úgy tekintenek, mintha családtagok lennének. Nem is igazán fordult meg a fejükben, hogy bele kellene vágni egy újabb kalandba, de aztán Andrew Stanton, Pete Docter és Lee Unkrich közösen felvetettek egy ötletet, amelyet egyszerűen nem tudtak elfelejteni és végül tovább formálták. A forgatókönyvet Rashida Jones és Will McCormick írhatják.
Inside Out előzetes
A 2011-es D23 Expón jelentette be a Pixar, hogy Pete Docter egy újabb animációs filmen dolgozik, a történet egy olyan világba kalauzol el, amit mindenki ismer, de senki nem látott: az emberi elmébe. Később kiderült, hogy egy lány, Riley agytekervényeibe léphetünk be és az érzelmeké lesz a főszerep.
Öt érzelem – Öröm, Félelem, Düh, Undor és Szomorúság – fog állni a középpontban. Az ügynevezett Főhadiszálláson éldegélnek, a kislány agyában és mindig megpróbálnak úgy reagálni arra, ami éppen Riley-val történik.
Docter többek között a Fel! (Up) és a Szörny Rt (Monsters Inc) társrendezője volt, reménykedjünk, hogy nem húzták ki a kreativitás szőnyegét a talpa alól. Bemutató június 19. Olvasd tovább