0

Röviden: Sötét helyek (Dark Places)

darkplacesHa valaki szó szerint berobban valamivel a filmiparba, a következő nevével összefüggésbe hozható produkció kapcsán gyakran szóba kerül az előző alkotás. Gillian Flynn-t a krimiolvasók régóta ismerhetik, David Fincher pedig további rajongókat szerzett az írónőnek. A Holtodiglan joggal vált a 2014-es év egyik legjobbjává, illetve megérdemelten lett nyereséges. A Sötét helyek forgatásába nem Fincher filmje után vágtak bele, hanem gyakorlatilag egy időben zajlottak a két film munkálatai. Pedig ha a producerek és a produkciós cégek megvárták volna a Holtodiglan bemutatóját, talán végrehajtottak volna jó néhány változtatást Gilles Paquet-Brenner forgatókönyvén és elképzelésein.

Libby Day kislánykorában híres lett. Családját lemészárolták, bátyját gyanúsították meg a szörnyű tettel és el is ítélték. Libby gyakorlatilag ebből az esetből él, hiszen egy pár éves gyerek szomorú története és könnyes arca sokak számára megindító volt és könnyen megnyíltak a pénztárcák. Felnővén már nem tud ilyen egyszerűen nagyobb összeghez jutni, ezért fogadja el egy régi ügyekkel foglalkozó „klub” meghívását a gyűlésükre. Itt el kell mesélnie az egykori szörnyű pillanatokat.

Sejthető, hogy a megesett történések nem úgy zajlottak, ahogy eddig mindenki hitte. Várható a fordulat is, azonban Paquet-Brenner képtelen izgalmasan és érdekfeszítően elmesélni a cselekményt. Charlize Theron, Nicholas Hoult és Chloe Moretz is felsorakozott előtte, azonban tehetségük kiaknázatlan marad. Az író-rendező abszolút unalmasan tálalja a sztorit, a motivációk bemutatásával sem foglalkozik igazán. Igazi silány munka.

Olvasd tovább

0

Mara és Hoult a The Discovery-ben

maraCharlie McDowell és Justin Lader a The One I Love független filmmel gyűjtöttek be néhány elismerést. Habár igazán nagy sikert nem arattak, de ugródeszkának tökéletes volt és könnyebben kaptak pénzt következő munkájukra. A The Discovery sci-fi románcként jellemzett tervezetükre Nicholas Hoult és Rooney Mara írt alá.

A történet egy évvel azután játszódik, miután tudományosan bizonyítást nyert, hogy van túlvilág. Hoult a felfedezéshez köthető egyik tudós fiát alakítja, Mara pedig egy tragikus múltú nőt játszik. Találkoznak és egymásba szeretnek.

0

Hoult és O’Connell az A Life in the Day-ben

houltNicholas Hoult és Jack O’Connell neve kering az A Life in the Day film körül. A történet a Beatles menedzsere, Brian Epstein és a zenekar egyik tagja, John Lennon körül forogna. Epstein 32 éves korában hunyt el túladagolásban, Lennon pedig egészen közel állt hozzá, aminek következtében sok pletyka kapott szárnyra.

Justin Chadwick, a Mandela: Long Walk to Freedom rendezője készítheti a produkció Tony Gittelson forgatókönyvéből. Hoult alakíthatná a menedzsert, O’Connell pedig a zenészt kelthetné életre.

0

Kill Your Friends előzetes

killyourJohn Niven saját regényét adaptálhatta, a Kill Your Friends fekete humorral vegyített thrillerben Nicholas Hoult, Rosanna Arquette, Ed Skrein és James Corden játszanak. Angliában november 6-án mutatják be.

1997, London. A brit zeneipar virágzik. A Blur, az Oasis, a The Verve számait játsszák a rádiók. A 27 éves Steven Stelfox próbálja megállni a helyet ebben az üzletben, ahol soha semmi sem biztos, illetve a hallgatóság hozzáállása gyorsan eldönti, hogy kinek van jövője. E mellett számolnia kell más feltörekvő, kapzsi emberekkel, no meg a drogokkal. Stelfox éppen a következő nagy slágert próbálja megtalálni. De ez nem könnyű. Olvasd tovább

0

Új előzetes a Dark Places-nek

darkplacesCharlize Theron és Nicholas Hoult a Mad Max után újra együtt játszhatnak. Gillian Flynn, a Holtodiglan (Gone Girl) szerzőjének bestelleréből készült a Dark Places thriller. Theron játssza Libby-t, aki gyerekként tanúvallomást tett testvére ellen. 25 évvel később a Hoult által megformált bűnesetekkel foglalkozó Lyle keresi fel Libby-t, arra kéri, hogy meséljen arról az estéről, amikor családját az akkor 16 éves bátyja megölte. Mivel a nőnek pénzre van szüksége és Lyle felajánl számára némi összeget, így belemegy a dologba. Újraéli a tragikus éjszakát, majd önmaga is megkérdőjelezi, hogy mit láthatott valójában. Olvasd tovább

0

Hoult és Lawrence megérkezett az X-Men: Apocalypse forgatására

Bryan Singer előszeretettel osztogat meg képeket twitter, instagram és facebook oldalán. Jelenleg az X-Men: Apocalypse-t forgatja, Nicholas Hoult és Jennifer Lawrence érkezett a munkálatokra, a rendező gyorsan csinált egy fotót.

 

Back with the #thekidsinthehall #jenniferlawrence #mystique #nicholashoult #beast #Xmen #XMenApocalypse

A photo posted by Bryan Singer (@bryanjaysinger) on

1

Dark Places előzetes

darkplacesA Holtodiglan (Gone Girl) nem csak Ben Affleck karrierjének tett jót, hanem egyúttal Gillian Flynnre is felfigyeltek a producerek. Komor és izgalmas regényeket adott ki kezei közül és ha a Dark Places adaptáció szintén nagyot szakít, Hollywood gyorsan lecsap az összes parlagon heverő Flynnhez köthető sztorik jogaira.

Libby Day családját kislányként megölték, bátyját bűnösnek találták és elítélték. Évekkel később Libby-t megkeresi a Kill Club régebbi bűnesetekben vizsgálódó csapat és arra kérik a nőt, hogy idézze fel mi történt egykor.

Amy Adams játszhatta volna a főszerepet, de kiderült, hogy más elfoglaltsága van a forgatás kezdetekor, így Charlize Theron vehette át a stafétabotot. Nicholas Hoult, Chloe Moretz, Tye Sheridan és Christina Hendricks emelik a thriller izgalmait. Gilles Paquet-Brenner, a Búcsúdal (Les jolies choses) rendezője vezényelte le a filmet. Olvasd tovább

0

Kép az Equals sci-fi drámából

Ridley Scott produceri felügyelete alatt készült az Equals sci-fi romantikus dráma. A produkciót Drake Doremus dirigálta, akinek az Őrülten hiányzol (Like Crazy) filmet is köszönhetjük, legutóbb pedig a Kísértést (Breathe In) tette le az asztalra, amelyből leginkább talán a fülledtség hiányzott.

A történet az érzelmek nélküli jövőben játszódik. Ám egy járvány következtében rengeteg emberből újra előtörnek az érzelmek. Kristen Stewart és Nicholas Hoult szépen egymásba szeretnek, csak éppen kénytelenek titkolni.

 

equals

1

Young Ones előzetes

youngonesTavaly februárban szerződött le Nicholas Hoult, Elle Fanning, Michael Shannon és Kodi Smit-McPhee a sci-fi drámára. Nagy csendben készült el a film, majd májusban a Screen Media vette meg a forgalmazási jogokat és mivel itt van két előzetes is valószínű, hogy a bemutatóra sem kell sokat várni.

Jake Paltrow (Gwyneth Paltrow öccse) írta és rendezte az alkotás. Az úriember nem túl ismert, eddig csupán Az álomnő (The Good Night) filmet dirigálta. A történet a jövőben játszódik, ahol a hatalmas aszály következtében Amerika végtelen pusztasággá vált. Shannon és Hoult gazdálkodó földbirtokosakat alakítanak és mindent megtennének a túlélésért és családjuk védelméért. És ebbe az is belefér, hogy a szomszédot kijátsszák. Olvasd tovább