„Csináltam egy kisköltségvetésű filmet, majd szerettem volna egy valamivel nagyobbat és aztán még egy kicsivel nagyobbat. Majd Steven (Spielberg) és Frank (Marshall) a figyelmembe ajánlotta a Jurassic World-öt. Ez volt 2013 márciusában. Három és fél hónap múlva indult volna a forgatás, júniusban startoltak volna el a munkálatok. Volt egy forgatókönyvük is, amit nem is olvastam, amikor bevállaltam a filmet. Los Angelesbe költöztem és elolvastam a sztorit. Nem igazán értettem és azt sem tudtam hogyan tudnám megrendezni. Szóval megmondtam, hogy elnézést, de ha ebből a szkriptből kell dolgoznom, akkor ne számítsanak semmi jóra. Nagyon rossz munkát fogok kiadni kezeim közül, mivel nem igazán értem, amit olvastam. Szóval Steven azt mondta Dereknek (Connelly, a forgatókönyvíró), hogy írjon egy jobbat, 14 éve próbálkoznak, szóval most már muszáj lenne felmutatni valamit. Derek és én fogtuk Steven 3 fő gondolatát, miszerint a park már teljes fordulatszámon pörög, van egy raptorokat gondozó fickó és próbálja idomítani őket, illetve egy dinó elszabadul. Ezeket az ötleteket felhasználva építettük fel a sztorit. Megcsináltuk, olyasmit írtunk, ami felrázta Stevent és meg is mondta, hogy végre van egy működőképes forgatókönyv, szóval halasszuk el a forgatást és tegyünk mindent rendbe.” – mondta Colin Trevorrow rendező a Den of Greeknek adott interjúban. Olvasd tovább
jurassic park
Jurassic World featurette
John Hammond álma megvalósul. Kinyit a Dinópark és látogatók ezreit vonzza a látványosság. Aztán egy újonnan kifejlesztett lény nagy galibát okoz. A netre kikerült újabb videóban az alkotók beszélnek a filmről és természetesen mutogatnak pár képkockát a produkcióból is. Sokat gondolkodtak a történeten, végül Steven Spielberg fejéből pattant ki a gondolat, amely alapján megvalósult a forgatókönyv. Chris Pratt és Bryce Dallas Howard vállalták a főszerepet, az előrejelzések szerint egészen szép nyitány várható, 100 millió dollár feletti összeg van kilátásban az első hétvégén.
Jurassic World tv spot
Indominus rex
A Jurassic World következő előzetese
Steven Spielberg a 90-es évek elején kasszát robbantott a Jurassic Park családi kalandfilmmel, jó ideig uralta a bevételi listákat. Szépen hozott a folytatás, majd megcsinálták a harmadik részt is, amellyel a rajongók egy része nem volt kibékülve. Egy ideig csend honolt a franchise környékén, majd időről időre elmondták, hogy gondolkodnak a negyedik produkción is. A Jurassic World-re hallgató folytatásban szerencsére elvetették a fegyvert cipelő őslények ötletét, e helyett kapjuk a megalkotott gigadinót, aki sok bosszúságot okoz. Chris Pratt és Bryce Dalls Howard próbálhat életben maradni Colin Trevorrow rendezésében. Szerintetek jó lesz vagy inkább jobb lett volna, ha békén hagyják a franchise-t? Olvasd tovább
A színfalak mögött: Így készült néhány klasszikus film effektje
Jurassic World poszter
A Jurassic World dinói
A Jurassic World viral site-jára az eddig kitett dinóképek újabbakkal bővültek. Tehát a park látogatói ezeket az őslényeket láthatják.
Jurassic World vírusvideó
Közzétettek egy Jurassic World-höz kapcsolódó vírusvideót, amely Vincent D’Onofrio karakterét járja körbe. A színész Vic Hoskinst formálja meg, az InGen biztonsági egység feje. Ők felelnek azért, hogy ne történjen semmi rossz és a dinók ne szabaduljanak el. Olvasd tovább
Jurassic World tv spot
Hiába váltotta valóra nagy álmát John Hammond, a parkot mégsem tudta megnyitni a nyilvánosság számára. A dinók még két részen keresztül okoztak gondot, majd egy időre lepihentek. A negyedik felvonásra született néhány ötlet, szerencsére a fegyvercipelő lények gondolatát elvetették. Viszont kapunk egy – hát hogy is mondjam – dínókkal suttogó karaktert Chris Pratt személyében. Ám az új teremtményt még ő sem tudja megszelídíteni. Olvasd tovább
Indominus Rex a Jurassic World honlapján
Érdemes szétnézni a Jurassic World honlapján, bele lehet futni néhány érdekességbe és egyúttal a halálos és rejtélyes új dinóról, Indominus Rex-szel is találkozhatunk.





