0

Hamarosan véget ér a New Mutants forgatása

A célegyenesbe fordult a New Mutants forgatása, pár nap múlva letudják az utolsó jeleneteket is. Josh Boone rendező tette ki Instagramjára az alábbi képet, ami egyúttal tartalmazza a véres logót is. Végül is, afféle horrorként harangozták be a produkciót, bár nyilván nem egy kőkemény R-es besorolás lesz.

Last week shooting #newmutants

Josh Boone (@joshboonemovies) által megosztott bejegyzés,

0

Horror lesz a New Mutants film

newmutants2018-ban debütál a New Mutants, amelyet Josh Boone fogja rendezni. Boone az EW-nek elárulta, hogy az X-Men univerzumon belül játszódó horrorról (már ami belefér a PG-13-as kategóriába) van szó. Nem lesznek kosztümök és nem lesznek szupergonoszok. Ők az eddig megszokottaktól eltérő ötletekkel próbálkoznak. Maisie Williams formálhatja meg Wolfsbane-t (a képregényben Farkas), Anya Taylor-Joy bújhat Magik bőrébe. Úgy hírlik, hogy hamarosan hivatalosan is bejelentik, hogy Henry Zaga testesítheti meg Napfoltot (Sunspot).

Chris Clermont fejéből pattant ki a 80-as években a New Mutants. Néhány tini mutáns állt a középpontban, akik azon voltak, hogy megtanuljanak bánni a képességeikkel. A 18. számnál mutatkozott be Bill Sienkiewicz rajzoló, ő vitte el a szériát komolyabb, szürreálisabb és sötétebb hangulatú irányba. Boone Stephen King és John Hughes ötvözetűnek írta körül a munkáit.

A film miről fog szólni? A direktor erről nem árult el semmit az EW-nek, de a szaklap forrásai szerint a fiatal főszereplők megpróbálják kontrollálni képességeiket, amikor azok megjelennek. Egy titkos és őrzött helyen tartják őket fogva, nem szeretnék megváltani a világot, inkább csak magukkal foglalkoznak.

Boone fiatalkorában ismerkedett meg King és a Marvel történeteivel, elég gyorsan rajongóvá vált. Később elindította saját képregényes vállalatát és amikor a Foxnál jelentkezett a New Mutants projekt kapcsán, készített egy képregényt, amivel prezentálta, hogy miképp képzeli el a történetet.

3

Leto lesz Lestat?

Toronto Film Festival Jared LetoJosh Boone nem is oly rég tette ki instagramjára az Interjú a vámpírral (Interview with the Vampire) forgatókönyvének első oldalát. Ezzel kvázi megerősítette, hogy elkészült a szkript és az Universal sem hagyja porosodni az Anne Rice-jogokat. Egyelőre nem lehet tudni, hogy mennyire lesz könyvhű a történet, illetve hogy mennyire fog eltérni a filmváltozat a regényektől. És jelenleg főszereplő sincs.

Viszont Boone twitterén közzétette, hogy kit szeretne Lestat de Lioncourt szerepében látni. Túl sokat nem pötyögött le, egyszerűen csak a következőt írta: “Lestat – csak egyvalaki lehet. #JaredLeto.

 

0

Kész az Interjú a vámpírral forgatókönyve

intervÚgy két évvel ezelőtt az Universal megújította Anne Rice 13 részes Vámpírkrónikáinak megfilmesítési jogait. Tervezőasztalra került a The Vampire Lestat, nem sokkal később pedig Josh Boone vállalta be a rendezői teendők ellátását. Ezen felül úgy hírlett, hogy Boone és Jill Killington forgatókönyve a Lestat, a vámpír (The Vampire Lestat) és a Kárhozottak királynője (Queen of the Damned) könyvekből fog meríteni.

Azonban Boone instagramján tette közzé az alábbi képet, tehát a film az Interjú a vámpírral (Interview with the Vampire) címre fog hallgatni. A történet pedig az azonos című regényen és a Lestat, a vámpíron alapszik.

#annerice #vampirechronicles #thevampirelestat

Josh Boone (@joshboonemovies) által közzétett fénykép,

Olvasd tovább

2

Samuel L. Jackson az Újjászületés adaptációban

jacksonPár nappal ezelőtt számoltam be arról, hogy Josh Boone egy másik Stephen King könyvet vinne a vászonra. A direktor foglalkozott a Végítélettel (The Stand), de az Újjászületés (Revival) kedvéért inkább félretette. Még idén elindulna a forgatás.

Ma kiderült, hogy Samuel L. Jackson alakíthatja Charles Jacobst. A karakter egy kisvárosi karizmatikus prédikátor, akinek neje és gyermeke meghal egy autóbalesetben. Ezt követően ássa bele magát még inkább a misztikus kísérletekbe, amelyhez elektromosságot használ. Még keresik a főszereplő, Jamie Morton megformálóját.

Morton 6 éves volt, amikor új lelkész érkezett a kisvárosba. Jacobs-t gyorsan megkedveli mindenki és a bibliaórákon érdekes elektromos kísérleteket mutat be, amelyet gyógyításra is használ. Később, amikor a pap kifordul önmagából és elbocsátják, akkor is gyakran találkoznak, sőt, Morton még részt is vesz az egyre ijesztőbb próbálkozásokban. Jacobs ugyanis az élet és halál közti átjárót keresi.

0

Félretették a Végítéletet egy másik King adaptáció kedvéért

kingbooneSok-sok éve már, hogy Stephen King közkedvelt Végítélet (The Stand) regényéből próbálnak filmet faragni. Josh Boone tartotta a kezében a gyeplőt, azonban a direktor úgy döntött, hogy félreteszi a projektet. Csak időlegesen. Előtte ugyanis leforgatja az Újjászületést (Revival), amely szintén egy King adaptáció lesz.

2014-ben került a boltok polcaira az Újjászületés, Boone nemrég befejezte a forgatókönyvet. Producer is van a fedélzeten, Michael De Luca egyengeti a tervezet útját, aki az Universallal áll közelebbi kapcsolatban. Ha a stúdiót mégsem érdekelné a dolog valószínűleg gyorsan új otthont tudnának találni a történetnek.

A regény tartalma: Jamie Morton hatéves, amikor új lelkész érkezik New England-i kisvárosukba. Charlie Jacobs a feleségét és a kisfiát is hozza magával. Mindenki szereti őket, Jamie pedig valósággal rajong a fiatal tiszteletesért, aki szórakoztató elektromos kísérletekkel teszi érdekesebbé a heti bibliaórákat. És hogy a titkos elektromosság mi mindenre használható, az akkor derül ki, amikor Jamie bátyja elveszti a hangját, Jacobs pedig egy általa kifejlesztett szerkezettel meggyógyítja.
Az idillnek egy autóbaleset vet véget: a lelkész elveszti a családját, és kifordul önmagából. Nemsokára el is bocsátják, és Jamie azt gondolja, soha többé nem fognak találkozni. Téved. És ahányszor csak útjuk keresztezi egymást, Jacobs a régi filmes zsargon szerint „a változás ügynökének” bizonyul.
A sikeres gitáros és a hajdani lelkipásztor nem szabadulhatnak egymástól. Az elektromos kísérletek egyre ijesztőbbek, Jamie pedig kénytelen közreműködni bennük. Jacobs az élet és a halál közti átjárót keresi. De mi lesz, ha megtalálja? És miért kap egyre sötétebb értelmet ez a titokzatos fogalom: újjászületés?
Stephen King sötét, megrázó regényt ad kezünkbe a függőségről, a fanatizmusról és arról, ami a lét túlsó partján várhat ránk. (moly.hu)

3

Minisorozat vezeti fel a Végítélet filmet

vegitletA Warner jó ideje nem tudott kézzelfogható eredményt elérni a Végítélet (The Stand) adaptáció kapcsán. Stephen King vaskos regényének történetét Josh Boone próbálta beleszuszakolni egy forgatókönyvbe. Tavaly nyáron a stúdió áldását adta egy R kategóriás 3 órás filmre, majd télen már egy 4 részes produkcióról beszéltek. Most viszont a Warner a CBS Films-szel közösen a Showtime-mal egyeztet egy 8 részes miniszériáról, amelynek történései egy nagyobb költségvetésű filmmel érnének véget. A forgatás 2016 elején indulna és ismert színészeket akarnak megnyerni, pár hónappal ezelőtt Matthew McConaughey-t emlegették.

Egy időben a stúdiónál pihent a Setét torony (Dark Tower) tervezet, de megváltak a 3 filmet és két minisorozatot felölelő elképzeléstől. Valószínű, hogy ebből merített ihletet a vezetőség. A produkcióba Kinget is bevonják tanácsadóként, a szerző egyébként eléggé elégedetten beszélt a forgatókönyvről.

1

McConaughey lesz Randall Flagg a Végítéletben

randallflaggMég augusztusban szellőztették meg, hogy a Warnernál erősen azon gondolkodnak, hogy Matthew McConaughey-re bízzák a Végítéletben (The Stand) a gonosz Randall Flagg  megformálását.  Később Josh Boone író-rendező cáfolta a híreszteléseket és annyit mondott, hogy ő azt szeretné, ha a színész testesítené meg Stu Redmant és Christian Bale-t le tudná szerződtetni Flagg eljátszására.

Ám mégsem úgy lesz, ahogyan a rendező szerette volna. A The Guardian tudomása szerint McConaughey alakíthatja majd Flagg-et. Stephen King 1200 oldalas regényéből 4 mozifilmet készítenek, hiszen mostanában mindenből megpróbálnak franchise-t faragni.

0

Négy részes lesz a Végítélet

vegitletAz eltelt évek alatt Stephen King klasszikus Végítéletéből (The Stand) terveztek már mozifilmet és sorozatot is, írók, rendezők jöttek mentek. Majd az író nagy rajongója, Josh Boone került kapcsolatba a projekttel, aki hatalmas lelkesedéssel vetette rá magát a forgatókönyvre. Elmondása szerint 3 órás filmet vártak tőle és mindent meg is tett, hogy kielégítse a fejesek vágyát. Non-Lineáris történetet szállított le, amely a Haldokló Abigail anyával indított volna, majd visszaléptünk volna az időben. Boone forgatókönyvét kedvelték a stúdiónál, King is odavolt érte, még a 87 millió dolláros büdzsé is megvolt. Ami azért elég szép összeg egy R kategóriás horrornak.

Majd a Warnernél gondoltak egyet és azzal az ötlettel keresték fel Boone-t, hogy mit szólna, ha nem egy, hanem inkább több filmet készítene az alapanyagból. Majd kiugrott a bőréből az ajánlat hallatán és most úgy tűnik, hogy 4 részt fognak összehozni (már ha ugye az első sikeres lesz). Már több színésszel is tárgyaltak, néhányat sikerült is megnyerni, de neveket nem említettek. 2015-ben indulhat a forgatás, ha minden jól megy talán tavasszal bele is vágnak. Olvasd tovább

3

Stephen Kingnek tetszett a Végítélet forgatókönyve

vegitletStephen King műveiből sok-sok sorozat és film született és a jövőben is várható több adaptáció. Josh Boone nehéz feladatot kapott, az ezer oldalas Végítéletet (The Stand) kellett átültetnie forgatókönyv formába. A Csillagainkban a hiba (The Fault in Our Stars) alkotója a Collider oldalnak árulta el, hogy elkészült a szkripttel és King is kedvelte.

„Úgy egy hónappal ezelőtt fejeztem be a forgatókönyvet. Stephen King odavolt érte. Szerintem ez az első szkript, amivel megkeresték és rábólintott. A film a könyv cselekményét öleli fel. 3 órás lesz. Csodálatos munka volt. Eléggé otthonosan mozgok a King regények között, hiszen az eltelt évek alatt sokat és sokszor elolvastam, így mondhatni igazán kellemes érzés volt, hogy az egyik művét adaptálhattam. Rengeteg nagyszerű történetet adott ki kezei közül. A Végítélet pedig nem az a könyv, ahol a mozi kedvéért át kellene alakítani a sztorit. Teljesen filmszerűen ír és a karaktereket is körülírta. Nem igazán kellett változtatni.” – mondta Boone. A forgatás leghamarabb tavasszal indulhatna el. Jelenleg a büdzsét szeretnék véglegesíteni, de már találkozott néhány szóba jöhető színésszel.

A történet egy súlyos járvány után játszódik, az emberiség nagy része meghalt. Túlélők egy csoportja egy öreg nénihez csapódnak, a maradék pedig egy sötét embert, Randall Flagget keresnek.

2

Csillagainkban a hiba (The Fault in Our Stars)

csillagainkban

Úgy érzed, hogy a romantikus drámákat jobb kihagyni? Meg tudom érteni. Fiatalok nagy életbölcsességeket fogalmaznak meg, úgy érzik, mintha már átéltek volna mindent és szenvelgő arccal néznek egymásra. De a célközönség adott és a Nicholas Sparks adaptációkra mindig is lesz kereslet. A Csillagainkban a hiba történetének hallatán is csupán abban reménykedhet a mozibajáró egyszerű halandó, hogy talán ezúttal megerőltetik magukat.

Hazel Grace (Shailene Woodley) rákbeteg és sajnos nem áll előtte túl hosszú jövő. Augustus (Ansel Elgort) hasonlóképpen halálos kórral viaskodik, a sors vele szemben sem túl kegyes. Úgyszólván egyiküknek sem kell öregkorukra terveznie. Afféle önsegítő csoportban találkozik a két kamasz és gyorsan megtalálják a közös hangot. Ugye, hogy nem hangzik túl fényesen? Ám a lány és a fiú nem önmaguk sajnáltatásával múlatják az időt, nem esőverte ablakon keresztül bámulnak ki könnyes szemekkel. Éppenséggel nagyon is vidámak, cinikusak és nem húzzák maguk mögött képzeletben a koporsójukat. Olvasd tovább

0

Nyerd meg a Csillagainkban a hiba regényváltozatát

Eléggé jól indított a nézőknél a Csillagainkban a hiba a nézőknél, az imdb-n 8.3-en áll és a kritikusok döntő többsége is kedvelte a filmet. Magyarországon ma mutatták be Josh Boone rendezését. Ha tetszett a film és szeretnéd elolvasni John Green regényét a FilmDroidon megnyerheted a MoziCom jóvoltából.

Két kérdés lesz, a válaszokat a filmdroid.blog@gmail.com-ra küldhetitek  június 8 (vasárnap) 20.00 óráig. Két könyv kerül kisorsolásra, a nyerteseket e-mailben értesítem.

1:) A két főszereplő, Shailene Woodley és Ansel Elgort melyik filmben szerepelt együtt korábban?
2:) Boone a filmet megelőzően hány produkciót forgatott?

 

könyvcsillagainkban Olvasd tovább