0

Del Toro következő filmje egy független produkció lesz

deltoroGuillermo del Toro asztalán  számos megvalósítandó projekt pihen. A rendező úgy döntött, hogy következő műve inkább egy kisebb költségvetésű, független film lesz. A részletek nem ismertek, ugyanis del Toro egyelőre nem osztott túl sok információt. Nem is oly rég reppent fel a hír, hogy a Fox Searchlight égisze alatt munkálkodik valamin, amit a Wall-E és A nagy csobbanás (Splash) ötvözeteként jellemeztek.

Eredetileg a Tűzgyűrű 2 (Pacific Rim) lett volna del Toro következő munkája, amely 2017-ben került volna a filmszínházakba. Azonban ebből mégsem lesz semmi. Elvileg nincs teljesen félretéve és van rá esély, hogy lesz valami a folytatásból. Az már biztos, hogy 2017 augusztusában biztosan nem fog megérkezni a sci-fi, ráadásul az Universal az augusztus 4-ei időpontra becsúsztatta a Tökéletes hang 3-at (Pitch Perfect 3).

 

4

Mégsem lesz Tűzgyűrű 2?

pacificA Tűzgyűrű 2 (Pacific Rim) éppen most ütközött bele egy kaiju méretű problémába. Guillermo del Toro sci-fi akciójáról már a múlt héten is suttogták, hogy parkolópályára kerül és ma a THR arról számolt be, hogy a filmet határozatlan időre félretették. Tehát ne számítsunk rá, hogy a 2017 augusztus 4-re kitűzött időpontban jegyet válthatunk rá.

Egyelőre nincs konkrét információ arról, hogy a Legendary és az Universal miért döntött így, de valószínűleg a költségvetés lehet az oka. Hiszen az első rész is 190 millió dollárba kóstált és Amerikában 101 millió dollárt tudott összekaparni, a kínai piacról befolyt összeg miatt döntöttek úgy, hogy mégis jöhetne a következő rész.

1

Stb…

The White Queen 2013A Mena akció-thrilleren dolgozó stáb három tagja lezuhant egy kisrepülőgéppel a forgatás közelében. Ketten meghaltak, a harmadikat komoly sérülésekkel vitték kórházba.

A Resident Evil: The Final Chapter forgatásán is megsérült egy kaszkadőrnő, jelenleg kómában van. Férje szintén kaszkadőrként dolgozik, de ebben a filmben nem vett részt. A Facebookon mondott köszönetet a támogató szavakért.

A pletykák szerint a Marvel Rebecca Fergusont akarja Captain Marvelnek.

0egJanuárban veszi kezdetét a Power Ranges forgatása.

A Minyonok Kínában 20,1 millió dollárt kaszáltak egy nap alatt. Ami azt jelenti, hogy ez a legjobb animációs nyitány az országban.

Úgy hírlik, hogy lesz stáblista utáni jelenet Az ébredő Erőhöz és a Rogue One-hoz fog kapcsolódni.

Az Universalnál készül el K.A. Applegate Animorfok regénysorozatának filmváltozata.

Állítólag Eva Green és Sean Bean lesznek a Csodanő gonoszai.

Olvasd tovább

2

Del Toro Godzillát is szeretne betenni a Tűzgyűrű 3-ba

godzillaMár tudjuk, hogy a Tűzgyűrű 2 (Pacific Rim 2) 2017-ben kerül a mozikba. De Guillermo del Toro rendező itt nem állna meg, már a harmadik felvonáson gondolkodik és szeretné, ha abban Godzilla is benne lenne.

Persze jelen állás szerint nem valószínű, hogy szó lehet egy crossoverről, de korábban voltak pletykák, hogy a Legendary a Godzilla 2 után elgondolkodik más eshetőségeken is.  Még del Toro is elmondta egy interjúban, hogy ő nagyon is szeretné, de egyelőre nincs betervezve, hogy az esetleges harmadik részben ez az óriásszörny is feltűnjön. Mindenesetre ő boldog lenne, ha jaegerek mellett megjelenne Godzilla is.

2

Ősszel indul a Tűzgyűrű 2 forgatása

pacificrimA Tűzgyűrű (Pacific Rim) hatalmas bukás volt Amerikában és végső soron a költségvetéséhez mérten az összbevétele sem volt kiemelkedő. A stúdió egy ideig gondolkodott a folytatáson, majd megadta a zöld utat Guillermo del Toronak. A forgatókönyv elkészült és a forgatás ősszel kezdetét is veszi. A sztori részletei nem ismertek, de annyi biztos, hogy a történések néhány évvel az első rész után fognak játszódni.

„Nem közvetlen folytatásról van szó. A világ megszabadult a kaijuktól, bemutatjuk, hogy mi történt azután, mi lett a jaeger technológiával, miután a fenyegetés elmúlt.” – mondta del Toro, hozzátette, hogy néhány héttel ezelőtt kezdtek hozzá egy gigantikus csata megtervezéséhez, ami a film utolsó harmadában lesz látható. Egyelőre nem tudni, hogy kik fognak játszani a filmben, de vélhetően hamarosan bejelentik. Bemutató: 2017. augusztus 4.

A Tűzgyűrűben hatalmas lények bukkannak elő az óceán mélyéről, irgalmatlan nagy pusztítást visznek végbe. Az emberek megalkotják a jaegereket, az óriásrobotokat, amelyeket két pilóta irányít és fel tudják venni a harcot a szörnyekkel.

4

Del Toro mégsem készíti el a Justice League Darkot

justiceleaguedarkGuillermo del Toro elég régóta dolgozott a Justice League Dark adaptáción, a képregényben John Constantine, Mocsárlány, Zatanna, Madame Xanadu, Deadman, Kísértet (Spectre) verődik össze egy csapatba. A rendező eléggé lelkesen állt hozzá a tervezethez és még arra is figyelt, hogy a Warner DC-s mozis univerzumához passzoljon a film. Sajnos az újabb információk szerint del Toro már felállt a rendezői székből. Egyelőre nem lehet tudni, hogy miért hagyta magára a projektet, viszont így is tele van munkával. A Bíborhegy (Crimson Peak) utómunkálatain ügyködik és elvileg jövőre vág bele a Tűzgyűrű (Pacific Rim) következő részébe, ráadásul talán a Hellboy 3-ból is lesz valami.

1

Új előzetes a Bíborhegynek

crimsonpeakNem baj, ha egyesek megidézik a régmúlt idők hangulatát, az egykori filmek atmoszféráját. A nosztalgia jó dolog, pláne, ha nem csak mondják és olyan ember mondja, akinek hihetünk is. Guillermo del Toro tehetséges rendező és a 60-as évek klasszikus gótikus horrorok előtt szeretne tisztelegni a Bíborheggyel (Crimson Peak).

A 19. században játszódó történetben Mia Wasikowska alakítja Edith Cushing fiatal írónőt, aki alaposan megdöbben, amikor rájön, hogy a Tom Hiddleston által játszott férje egyáltalán nem az, mint aminek elsőre tűnt. Olvasd tovább

3

Crimson Peak előzetes

crimsonpeakGuillermo del Toro és Matthew Robbins A faun labirintusa (Pan’s Labyrinth) után írták a forgatókönyvet, amit az Universal vásárolt meg. Del Toro eléggé elfoglalt volt, így nem tudott belevágni a filmbe, előbb a Hellboy 2-n dolgozott, majd A hobbit (The Hobbit) trilógiával volt elfoglalva. Még a Tűzgyűrű (Pacific Rim) alatt kérdezték meg a Legendary stúdiónál, hogy mihez lenne kedve.  A  direktor Az őrület hegyein (At the Mountains of Madness), a Monte Cristo grófja (The Count of Monte Cristo) és a Crimson Peaket említette meg. Utóbbira esett a választásuk és az Universal volt olyan jó, hogy megengedte, hogy a Legendary-nél forgathassa le a produkciót.

Kezdetben nem lehetett túl sokat tudni a filmről, kísértethistóriaként emlegették gótikus románccal megfűszerezve, amellyel del Toro a klasszikusok előtt akar tisztelegni. Konkrétan A ház hideg szíve (The Haunting) és Az ártatlanok (The Innocents) lett megemlítve.

Úgy volt, hogy Benedict Cumberbatch és Emma Stone lesznek a főszereplők, ők azonban Tom Hiddlestonnak és Mia Wasikowskának adták át a stafétabotot, majd Charlie Hunnam és Jessica Chastain is leszerződött.

A 19 században játszódó történetben egy családi tragédiát követően Edith Cushing (Wasikowska) gyerekkori legjobb barátjának karjai helyett egy udvarias vagyonos férfinek (Hiddleston) mond igent. Thomas Sharpei Anglia északi, hegyvidékes részén él, egy eléggé furcsa házban, amely nem csak lélegzik és vérzik, hanem tudata is van. Olvasd tovább