0

A Fences új előzetese

fencesÉv vége felé sorjáznak elő a díjvárományos drámák. A Fences szintén ezt a sort gazdagítja, hiszen egy remek kritikákat kapott színpadi darab adaptációjáról van szó. August Wilson művéből Denzel Washington rendezett filmet, a főszerepet szintén eljátszotta. A trailer alapján Washington és Viola Davis Oscar-jelölést fog kapni, bár nem akarom elkiabálni. Olvasd tovább

0

Fences előzetes – Érik Washington következő Oscar jelölése

fenceskep1Denzel Washington 2010-ben játszott a Fences színpadi változatában, majd úgy döntött, hogy a drámát a mozikban is meg fogja mutatni. A darab írója, August Wilson dolgozott a forgatókönyvön, a rendezői teendőket maga Washington vállalta el. Megnyerte maga mellé Viola Davist is, majd leszerződtette Stephen Hendersont, Mykelti Williamsont és Russell Hornsbyt. Gyakorlatilag a színpadi mű színészeit vette rá, hogy játszanak a mozis verzióban.

Troy Maxson ígéretes basballjátékos volt, de soha nem volt alkalma a profik között kipróbálnia magát. Nem is tudta túltenni magát rajta, folyamatosan azon gondolkodik, hogy mi lett volna, ha mégis lett volna esélye. De Amerikában a feketék olyan nyomás alatt voltak, amely tönkreteszi a testet és akár a lelket is, köszönhetően a diszkriminációnak.

Amerikában december 25-én mutatják be és több, mint valószínű, hogy ebből Oscar jelölések lesznek. Olvasd tovább

1

Képek a Fences drámából

Denzel Washington játszott a Fences színpadi darabban, annyira megtetszett neki, hogy August Wilson művét a vásznakon is meg akarja mutatni. A forgatókönyvet Wilsonnal közösen írta, a főszerepet magára osztotta, illetve Viola Davis, Mykelti Williamson, Stephen McKinley is feltűnik a produkcióban. Troy Maxson (Washington) 53 éves, szemétszállítással foglalkozó férfi, aki egykoron ígéretes baseballjátékos volt. Még mindig azon ábrándozik, hogy milyen élete lehetett volna, ha a profik között is kipróbálja magát.

fenceskep1

FENCES

0

Denzel Washington rendezi a Fences-t

washingtonDenzel Washington nem csupán filmekben vállal szerepet, hanem színházban is látható. Miután elolvasta az August Wilson Fences forgatókönyvét, úgy döntött, hogy saját maga viszi vászonra a történetet. De előbb még bevállalta, hogy a Broadway-en eljátssza a főszerepet, ugyanis Fences darabjából több színházi produkció is készült az évek során.

Washington a filmváltozathoz hozza magával a többieket is, akikkel a Brodway-en együtt léphetett a színpadra. Mykelti Williamson és Russell Hornby aláírt a produkcióra, illetve Viola Davis, Joyan Adepo és Saniyya Sidney felbukkanására is számíthatunk. A forgatás még e hónapban kezdetét veszi. Eredetileg az HBO égisze alatt formálódott a film, de mostanra a Paramounthoz került az elképzelés.

A sztori középpontjában az 53 éves Troy Maxson szemétszállítással foglalkozó férfi áll, aki egykoron ígéretes baseball játékos volt. A karakter saját életén kesereg és azon ábrándozik, hogy milyen élete lehetett volna.