3

A Jurassic World következő előzetese

jurassicworldkep1„Csináltam egy kisköltségvetésű filmet, majd szerettem volna egy valamivel nagyobbat és aztán még egy kicsivel nagyobbat. Majd Steven (Spielberg) és Frank (Marshall) a figyelmembe ajánlotta a Jurassic World-öt. Ez volt 2013 márciusában. Három és fél hónap múlva indult volna a forgatás, júniusban startoltak volna el a munkálatok. Volt egy forgatókönyvük is, amit nem is olvastam, amikor bevállaltam a filmet. Los Angelesbe költöztem és elolvastam a sztorit. Nem igazán értettem és azt sem tudtam hogyan tudnám megrendezni. Szóval megmondtam, hogy elnézést, de ha ebből a szkriptből kell dolgoznom, akkor ne számítsanak semmi jóra. Nagyon rossz munkát fogok kiadni kezeim közül, mivel nem igazán értem, amit olvastam. Szóval Steven azt mondta Dereknek (Connelly, a forgatókönyvíró), hogy írjon egy jobbat, 14 éve próbálkoznak, szóval most már muszáj lenne felmutatni valamit. Derek és én fogtuk Steven 3 fő gondolatát, miszerint a park már teljes fordulatszámon pörög, van egy raptorokat gondozó fickó és próbálja idomítani őket, illetve egy dinó elszabadul. Ezeket az ötleteket felhasználva építettük fel a sztorit. Megcsináltuk, olyasmit írtunk, ami felrázta Stevent és meg is mondta, hogy végre van egy működőképes forgatókönyv, szóval halasszuk el a forgatást és tegyünk mindent rendbe.” – mondta Colin Trevorrow rendező a Den of Greeknek adott interjúban. Olvasd tovább

0

Jurassic World featurette

jurassicworldJohn Hammond álma megvalósul. Kinyit a Dinópark és látogatók ezreit vonzza a látványosság. Aztán egy újonnan kifejlesztett lény nagy galibát okoz. A netre kikerült újabb videóban az alkotók beszélnek a filmről és természetesen mutogatnak pár képkockát a produkcióból is. Sokat gondolkodtak a történeten, végül Steven Spielberg fejéből pattant ki a gondolat, amely alapján megvalósult a forgatókönyv. Chris Pratt és Bryce Dallas Howard vállalták a főszerepet, az előrejelzések szerint egészen szép nyitány várható, 100 millió dollár feletti összeg van kilátásban az első hétvégén.

Olvasd tovább

5

A park: Nyitva – Jurassic World előzetes

jurassicworldposterNocsak, nocsak, kinyitott a park?

2001-ben Joe Johnston, a harmadik rész rendezője kijelentette, ha lesz negyedik felvonás, akkor nem ő fogja levezényelni. Steven Spielbergnek volt ötlete a folytatásra, elmondása szerint egy teljesen új szintre emelte volna a franchise-t. Majd felröppentek olyan pletykák is, hogy a negyedik figyelmen kívül hagyja az előző részek történéseit. 2002-ben William Monahan vághatott bele a forgatókönyvbe és 2005 nyarára lőtték be a bemutatót.

A történetben Alan Grant és Ian Malcolm az InGen egyik szigetére ruccannak ki, ahol felfedezik, hogy a dinók túlságosan is elszaporodtak. Keira Knightley-nak szánták Lex Murphy szerepét, később kiírták a forgatókönyvből, de Sam Neill, majd Richard Attenborough visszatérését is megerősítették. 2004 környékén úgy hírlett, hogy nem dzsungelben fog játszódni a sztori, amelyre ráfért némi átírás. Elvileg a kormány dinókat fegyverzett volna fel, a hatalmas lények így indultak volna harcba.

2004 júniusában Alex Proyas-szal ültek tárgyalóasztalhoz, de gyorsan nemet mondott. A munkálatok 2005 elején indultak volna el, viszont továbbra is problémák voltak a forgatókönyvvel. Kiszivárgott a szkript egyik korai vázlata is, a középpontban Nick Harris zsoldos állt, akit egy svéd cég bérel fel, hogy 5 genetikailag módosított deinonychus dinóval induljon szabadító akcióra. Olvasd tovább

1

Pár kép a Jurassic World munkálatairól

Tavaly Colin Trevorrow már majdnem hozzálátott a Jurassic Park 4, azaz a Jurassic World forgatásához, amikor az Universal hirtelen beijedt, szerette volna, ha kissé meggyőzőbbé válik számukra a film. Nos, minden problémát sikerült elhárítani, a munkálatok elkezdődtek és máris itt vannak az első fotók a helyszínről. A direktor megszellőztette, hogy a franchise nem ér véget a negyedik felvonással, további részek várhatóak. Ez kissé viccesnek hangzik annak fényében, hogy mennyit tököltek, míg végre bele tudtak vágni ebbe a filmbe. Az is kiderült, hogy a produkcióban nem CGI dinók lesznek, hanem megépítik az őslényeket, csak úgy, mint a Spielberg-féle művek esetében.

 

jurassicworldforg1 jurassicworldforg3