Újabb fotók kerülte ki a világhálóra az Amerika Kapitány 3. részének a forgatásáról. Crossbones és Rogers bunyózik kicsit.
amerika kapitány 3
A Captain America: Civil War forgatásáról
Forog a harmadik Amerika Kapitány film, a netre kikerült pár fotó a munkálatokról. Először is itt látható Frank Grillo karaktere, Crossbones, teljes harci díszben. Majd ezt követően még megnézhettek pár képet (nyilakkal lehet nézelődni).
Elindult a Captain America: Civil War forgatása
Elindult a Captain America: Civil War forgatása, a Marvel hivatalos közleményében szépen leírta, hogy kik játszanak a filmben. Még szép, hogy Chris Evans fog állni a középpontban, de nézzük a többieket: Robert Downey Jr. – Vasember, Scarlett Johansson – Fekete Özvegy, Sebastian Stan – Bucky Barnes, Anthony Mackie – Sólyom, Paul Bettany – Vízió, Jeremy Renner– Sólyomszem, Don Cheadle – Hadigép, Elizabeth Olsen – Skarlát Boszorkány, Paul Rudd – Hangya.
Ezen túlmenően még ők is felbukkannak a produkcióban: Chadwick Boseman – Fekete Párduc, Emily VanCamp – 13-as ügynök, Daniel Brühl- Zémó Báró, Frank Grillo – Crossbones, William Hurt – Ross tábornok és Martin Freeman.
A film ott folytatódik, ahol az Ultron kora véget ért. Steve Rogers vezeti a Bosszúállók átformálódott csapatát, céljuk továbbra is, hogy az emberiséget szolgálják. Egy nemzetközi incidens során, amelyben Steve Rogersék is részt vesznek olyan veszteségek keletkeznek, hogy politikai nyomásra létrehoznának egy rendszert, amelyben nem csak a csapat felelősségre vonását vizsgálhatnák, hanem egy testület vizsgálná, hogy egyáltalán szükség van-e a hősök közbelépésére. Ami annyit jelent, hogy nem cselekedhetnének önállóan és kilétüket is közzé kell tenni. Ez pedig eléggé megosztja a Bosszúállókat.
Captain America: Civil War promókép
Kicsit korai még, hogy hivatalos képeket mutogassanak a Captain America: Civil Warből, de itt egy promókép. Vasember is benne lesz a filmben, azonban nem fogja ellopni a show-t a címszereplőtől. Ahogy Robert Downey Jr fogalmazott, Steve Rogers áll a középpontban és ő csak mellékkarakter lesz. És miért csapnak össze? A kormány szuperhős regisztrációs törvénye megosztja a maszkos igazságosztókat, a Kapitány ellenzi, Stark pedig támogatja.
Amerika Kapitány: Polgárháború szinopszis
Az Amerika Kapitány (Captain America) második része sokkal jobb lett, mint az első és talán a harmadik felvonással is elégedettek leszünk. A Civil War, azaz a Polgárháború címre keresztelt film nem árul zsákbamacskát, jó előre tudni lehetett, hogy a képregényben látott hősregisztrációs törvényt járja körül a sztori. Robert Downey Jr. pár héttel ezelőtt elmondta, hogy ő abszolút mellékszereplő lesz, Steve Rogersre fog fókuszálni a produkció, ez inkább az ő története lesz.
Kijött egy rövidke szinopszis, amely nem árul el túl sokat: Az Ultron kora után a Föld kormányai megszavaznak egy törvényt, amely a szuperhősök tevékenységét szabályozza. Ám a Bosszúállók tagjainak álláspontja nem azonos és két táborra szakadnak, Vasember és Amerika Kapitány oldalára állnak. Majd a korábbi szövetségesek egymásnak esnek.
Lassan betelik a 2016-os nyár
Nézzük, hogy eddig hogyan fest a 2016-os nyár. Van köztük érdekes?
2016 április
Clifford The Big Red Dog – 4/8
The Best Man Wedding – 4/15
The Huntsman (Hófehér és a vadász előzmény) – 4/22
2016 május
Amerika Kapitány 3 – 5/6
Az Universal egyelőre cím nélküli R kategóriás vígjátéka – 5/13
Alice in Wonderland: Through the Looking Glass (Alice Csodaországban 2) – 5/27
X-Men: Apocalypse – 5/27
2016 június
Sausage Party – 6/3
Tini Nindzsa Teknőcök 2 – 6/3
Szemfényvesztők 2 – 6/10
Uncharted – 6/10
Finding Dory (Némo nyomában spin off) – 6/17
The Nice Guys (Shane Black krimije) – 6/17
A múmia reboot – 6/24
July 2016
Angry Birds – 7/1
The BFG – 7/1
Függetlenség napja 2 – 7/1
Tarzan – 7/1
Egy cím nélküli Marvel film – 7/8
Jégkorszak 5 – 7/15
Bourne folytatás – 7/15
King Arthur – 7/22
Power Rangers – 7/22
Majmok bolygója 3 – 7/29
August 2016
Cím nélküli DC film – 8/5
Hupikék törpikék – 8/5
Spectral – 8/12
Amerika Kapitány: A tél katonája – Az első 10 perc
Elég bátor húzás, hogy egy filmből sok-sok percet közzétesznek, ám az Amerika Kapitány folytatás esetében kikerült a netre az első 10 perc. A hardcore rajongók amúgy is elmennek Steve Rogers újabb kalandjára, de aki eddig vacillált a nyitányt letudva eldöntheti, hogy érdemes-e rááldozni a mozijegy árát.
Megütközik egymással 2016-ban a Marvel és a DC?
Amikor kiderült, hogy a Warner nem tudja tartani az ütemtervet a Batman vs Superman kapcsán a 2015-ös bemutatót eltolták 2016 május 6-ra. Ám ekkora a Marvel már leszúrta saját piros zászlaját erre az időpontra, csak éppen a film címét nem lehetett tudni. Ám a THR-nek bennfentesek elárulták, hogy Amerika Kapitány tér vissza a vásznakra.
Mindenképpen érdekes ütközet lesz, nagy megmérettetés lesz ez a DC-nek és a Marvelnek, bár valószínűleg akkor lett volna az igazán nagy csata, ha a Kapitány helyett a Bosszúállók indulnak harcba. Kevin Feige mindenesetre nem ijedt be, felvette a kesztyűt, nem hajlandó változtatni a premierdátumon. Ha a felek végsőkig kitartanak, akkor meglátjuk, hogy Rogers képes-e elpusztíthatatlan pajzsával leteríteni a sötét lovagot és az Acélembert.
A Disney és a Warner farkasszemet néz egymással. De vajon melyik fog visszavonulót fújni? Ésszerűen átgondolva egyiküknek sem jó, ha létrejön a két képregényfilm összecsapása, hiszen egymást gyengítenék a kasszáknál. Feige csapata javában dolgozik a forgatókönyvön és akár újabb karakterek mutatkozhatnak be Rogers mellett. Sebastian Stan visszatérésére számíthatunk, mint kiderült 9 filmre szóló szerződést írt alá.
És ha már Amerika Kapitányról van szó alább 16 percnyi színfalak mögötti videót nézhettek meg A tél katonájáról. Olvasd tovább
Russoékra bíznák az Amerika Kapitány 3-at
Még várni kell pár hónapot az Amerika Kapitány: A tél katonájára (Captain America: The Winter Soldier), de a Variety azt a fülest kapta, hogy a folytatást ledirigáló Anthony és Joe Russo rendezhetné Steve Rogers következő kalandját.
A testvérpár még nem szerződött le, viszont a Marvel teljes mértékben elégedett A tél katonáján végzett munkájukkal és a tesztvetítések is pozitív véleményeket szültek. Most már csak a második rész eredményein múlik minden. Ha a film hozza a vártakat biztos, hogy Russoék vezényelhetnek a harmadik felvonásnál is. Mindazonáltal a premierig nem azzal foglalkoznak, hogy tövig rágják a körmüket, a duó máris a történet kidolgozásán ügyködik.



