14

Top 10 – 2016

Koimbra:

top10Eljött a pillanat, mi is közzétesszük, hogy szerintünk mik voltak a tavalyi év legjobbjai. Néhány hete még úgy gondoltam, hogy 2016 nem volt túl erős, de a lista összeállításánál rájöttem, hogy volt jó néhány emlékezetes film. Talán csak értékelhető akcióból volt kevés és sajnáltam, hogy a hollywoodi nyár már nem a szórakoztatni akarás jegyében telt, hanem egyértelműen látszott, hogy a stúdiók a pénzt hajhásszák. Na de itt az én felsorolásom, alatta pedig Nikodémus listája.

Leszögezném, hogy mi nem akarjuk megmondani a frankót, hogy márpedig ezek voltak a legjobbak tavaly és mindenképpen muszáj megnézni őket. Csupán szerintünk e filmek voltak tavaly az igazán jók.

Régebbi évvégi top10-es listáink:
2015, 2015 legjei, 2014, 2013, 2012 (legjobb), 2012 (legrosszabb), 2011,
2010, 2008, 2007 (Miecs), 2007 (Koimbra)

Egyúttal érdekel minket, hogy szerintetek mely alkotások voltak 2016-ban a legjobbak?

Olvasd tovább