1

Az AvP betett az Alien 5-nek

Sigourney Weaver Alien ötöt akart volna, erről Ridley Scottal, az első rész rendezőjével is beszélt. Egy Földön játszódó történetet szerettek volna. Emlékeim szerint született már olyan Alien könyv, amely a Földön játszódott, amelyet teljesen megszálltak az Alienek.Weaver elmondása szerint azonban  a Fox stúdió  betett nekik az AvP-vel, az AvP:R-el meg már teljesen ellehetítlenítette az elképzeléseiket.

“Úgy zúzta össze az ötödik Alien film esélyeit az AvP:R , mint egy lezuhanó zongora.”

AVP: Requiem fell on top of Alien’s remaining potential like a piano made of dung

1997-ben az Alien 4 csalódás volt, mint a stúdió részéről (a bevétel), mind a rajongók részéről. A Predator 3-ról is pletykáltak egy darabig, Sylvester Stalloneval a főszerepben, aztán ebből sem lett semmi, hanem inkább elkészült az AvP. A Fox stúdió zöld utat adott a harmadik résznek is.

Alien és Predator rajongók milliói utálták az AvP-t, AvP:R-t pedig dettó. Talán ha a stúdió felfigyelne erre, amit Sigourney Weaver mondott, akkor jegelné az harmadik részt és inkább belevágna a harmadik részbe, addig amíg Weaver bírja a kiképzést, ráadásul Ridley Scott se túl fiatal már.

0

Hamlet folytatás

Egy gimnáziumi tanár a suli színjátszókörének megmentése érdekében elhatározza, hogy megírja a Shakespeare klasszikusának, a Hamletnek a folytatását és azt előadják.

A forgatókönyvet Pam Brady (Team America: World Police, Hot Rod) és Andrew Fleming (Nancy Drew) írta. A film címe: Hamlet 2.

Úgy hírlik a Sundance fesztiválon nagy sikere volt, rekordösszegért, 10 millió dollárért talált forgalmazóra.

0

Az Igazság Ligája nem készül el

Nem tudom mi  történt, de pár órája lehetett olvasni egy-két helyen, hogy a Terminator 4-ből csak nem lesz semmi. Most pedig azt, hogy chud oldal szerint a Jusice League-et sem filmesítik meg. Hát mi van itt?

Joel Silver producer szerint egyhamar biztosan nem kell számítani arra, hogy Batman, Supeman, Wonder Woman és társaik együtt legyen láthatóak a mozivásznon. Szerinte ha egyszer valaha meg is valósul akkor sem ezzel a szereposztással és rendezővel, és más forgatókönyvvel. Viszont a Wonder Woman mozifilm elkészül, ez viszont tuti.

Ha április elseje lenne, azt hinném szórakoznak ezekkel a hírekkel.

2

Mégsem lesz Terminator 4?

A Movieblog egy stábtagra, mint forrására hivatkozva állítja azt, hogy a Warner Brothers leállította a Terminator 4-et.

Pedig már megvolt minden, a rendezői székbe McG (Charlie angyalai) ülhetett, a főszereplőket is kiválasztották már. John Connor szerepében Christian Bale tündökölhetett volna, Anton Yelchin pedig Kyle Reeset alakíthatta volna, aki elsőnek (?) megy vissz a múltba, segíteni Sarah Connornak. Sam Worthingtont pedig James Cameron ajánlotta a stábba.

0

Eddie Murphy összemegy

1957-ben készült a The Incredible Shrinking Man, azaz A hihetetlenül zsugorodó ember, amit klasszikusként tartanak számon. A filmet elővették, leoporolták és újraforgatják. Többen is érdeklődtek már a rendezés után, Peter Segal (Csontdaráló) és Keenan Ivory Wayens (Kiscsávó) azonban még távoztak, helyükre érkezett Brett Ratner (Csúcsformában).

A főszerepre sikerült megnyerni Eddie Murphy-t, aki elvállal minden hülyeséget mostanában. Hogy ebből a filmből ne váljon klasszikus arról Thomas Lennon és Robert Ben Garant forgatókönyvírók (Amerikai taxi, Gorilla bácsi) gondoskodik.

A történetben a főszereplő (ő lesz Murphy) egy bűvész, aki egy varázslat miatt zsugorodni kezd, ezért meg kell találnia az ellenszert/ellenvarázslatot, mielőtt még végleg parányi lesz vagy mielőtt eltűnne.

Az eredeti regényt és a forgatókönyvet Richard Matheson írta, akinek a könyveiből már olyan alkotások születtek, mint a Hetedik érzék vagy a Legenda vagyok.

Itt az 1969-es könyv borítója és a 2005-ben megjelent dvd borítója. Ezek alapján inkább az izgalomra és a sci-fi-re mentek rá a korábbi alkotók, Murphyvel és a forgatókönyvírókkal valószínűleg inkább vígjáték lesz a film.

0

Újra eljön az Antikrisztus

Lars von Trier arra készül, hogy elhozza az Antikrisztust, természetesen csak készülő filmjében. A pszichológia thrillerben egy gyermeküket gyászoló házaspár egy erdei kunyhóba vonul vissza a világ elől.

Azt biztos, hogy von Trier nem hétköznapi művet készül ledobni az asztalra. A Dogville vagy a Manderley egy színpadon játszódott, díszletek nélkül,a házak és egyéb épületek körvanalai csak krétával meg voltak rajzolva.

Sajnos én még nem láttam, de mindenki áradozik a Birodalom kórházsorozatról is, amelyet ő rendezett. Egy teljesen hétköznapi sorozatnak indult, aztán feltűnt néhány szellem is.

0

Indiana Jones képek

Megint kikerült a netre pár kép az Indy 4-ből

Itt éppen maga Jones profeszor lendíti ostorát

LaBeouf motorozgat

Itt meg LaBeouf magasról tesz arra, hogy nőt megütni illetlenség.

Jones prof itt meg úgy néz ki, mintha maga Batman lenne, csak épp a kosztüm nincs rajta

0

A japánok is egy régi klasszikust forgatnak újra

Akira Kurosawa Hét szamuráját újraforgatja a Weinstein stúdió. Ez annyira nem meglepő, az már sokkal inkább az, hogy most a japánok veszik elő Kurasawa egy másik klasszikusát.

1958-ban mutatták be Kurosawa The Hidden Fortress filmjét, amibő, maga George Lucas is sokat merített, mikor elkészítette a Star Wars-t. A remake címe: Hidden Fortress: The Last Princess.

Hollywood már pofátlanul csinál egykori klasszikusokból új filmet, Japán is rálépett erre az útra.