0

Heti bemutatók

Indul a moziünnep!! 10, azaz tíz darab új film érkezik a magyar mozikba.

0strangers

Hívatlanok (Strangers): Kristen és James estéje nem alakul éppen túl jól, kicsit összevesztek. A bajt csak tetézi, hogy néhány maszkos egyén zaklatni kezdi őket. Főszereplők: Liv Tyler és Scott Speedman. A film sikeres lett, folytatása majd érkezik. Erre tuti elmegyek, estére valami iromány is várható róla. Poszter és előzetes

Olvasd tovább

1

Hart háborúja (Hart’s War, 2002)

A 90-es évek végén és az új évezred elején kaptunk a filmvásznon némi háborús hullámot, amely aztán amilyen gyorsan jött, el is vonult. Láthattuk, ahogy a bátor katonák megmentik Ryan közlegényt, Terrence Malick is elvitte a nézőket a második világháborúba Az őrület határán alkotásában, láthattuk a Sólymot végveszélyben és Mel Gibson is katonává vált (Katonák voltunk). És Bruce Willis sem maradhatott ki ebből, Colin Farrellel együtt szerepelt a Hart háborújában.

Hart hadnagyot (Colin Farrell) a németek elfogják a második világháború alatt, miután kihallgatták egy hadifogolytáborba szállítják. Nem sok idő telik el, mikor a fehérekkel teli táborba két néger pilótát hoznak, de a tábori lakók többsége rasszista, az egyiküket a fogvatartók megölik egy vétség miatt és mikor gyilkosság történik a rabok között a másik négert gyanúsítják. McNamara ezredes (Bruce Willis) ragaszkodik ahhoz, hogy ők vizsgálják ki az ügyet rendes bírósági körülmények között, amibe bele is megy a német parancsnok, Hart pedig elvállalja a pilóta védelmét.

Olvasd tovább

0

Bruce Willis rendez

Bruce Willis kissé elfoglalt, 2009-ben “csak” 6 filmje érkezik, de emellett bevállalt egy rendezést is. Ez lesz az első alkalom, hogy Willis a kamera mögé áll. A film címe Three Stories About Joan és egy pszichológia dráma lesz. A főszereplő Camilla Belle (i.e. 10.000), Owen Wilson (Fúrófej Taylor)  és Kieran Culkin (Oltári fiúk) lesz, Willis pedig Belle apját fogja alakítani. A forgatókönyvet Christopher Alexander és Sam Applebaum írták. A film költségvetése 10 és 25 millió dollár között lesz.

A sztori egy fiatal lányról szól, akinek az életében 3 olyan családi tragédia is volt, ahol összeomlik lelkileg. A forgatás októberben kezdődik Shreveportban.

0

Menyasszonyok háborúja

Kate Hudson a változatosság kedvéért ismét romantikus vígjátékban, Anne Hathaway pedig a másik főszereplő. A Bride Wars története két barátnőről szól, akik pont egy napra teszik a házasságkötésük napját és mikor ez kiderül egyikük sem hajlandó változtatni az időponton, megindul a csata a vendégekért és egymás elől próbálják elhappolni a helyszíneket. A rendező Gary Winick, aki a Hirtelen 30-at is dirigálta.

0

A szövőszék után fehér bálna

Timur Bekmambetow a Wanteddal sikeresen robbant be Hollywoodba és ha már így alakult új munkát is kap, ő készítheti el Herman Melville regényéből a Moby Dick filmváltozatát az Unversal stúdiónak.

A történetet máshogyan képzelnék el, a mai kornak megfelelően olyan filmet szeretnének, ami hasonlít a képregényekre. A narrációval sem lesz gond, mivel azt teljes egészében kihagyják majd a filmből Ishmael elbeszélését, akinek a szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket. és a nagy fehér bálna több hajót is el fog pusztítani a tervek szerint. A fellábbú kapitány pedig egy kissé őrült vezéregyéniség lesz. A forgatókönyvet Adam Cooper és Bill Collage írja majd. Remélem nem lesz olyan, hogy két hajó közül az egyik “átugrat” a másik felett, de azt elképzelem, hogy a bálna “repül” át két hajón.

1956-ban mutatták be John Huston rendezésében az egyik legismertebb filmes verziót a Moby Dickből, ott a kapitányt Gregory Peck alakította.  Huston két évig készítette ezt a filmet és 5 milliót költöttek rá, ami akkoriban igen nagy összegnek számított. A Moby Dick bevétele végül elérte a 10 milliót. Volt szerencsém látni még régebben, szerintem ezt nem fogják tudni felűlmúlni.