7

Végső megoldás: Halál (Alien 3, 1992)

A minap néztem újra az Alien tetralógia közül a harmadik részt, arra gondoltam majd értekezem róla, írok néhány sorocskát, de aztán belefutottam abba, hogy a film milyen utat járt be, míg elkészült. Eddig csak a David Fincher vs. stúdió nehézségeket tudtam, de most tessék, olvassátok el a Végső megoldás: Halál kálváriáját. Köszönet ezért Dzséjtnek!!!

1992-alien3-1

Az első részről itt, a másodikról itt, a negyedikről pedig itt esett szó.

David Giller, aki az Alien óta bábáskodik a sorozat felett producerként, és ezt a beosztást csak az Aliensnél és az AvP-nél nem vállalta el (ezeknél „csak” executive producer volt), bevallása szerint a folytatást senki sem akarta, mégis meg kellett csinálni. Koncepciójuk valahogy így szólhatott: „minden legyen benne, ami (szerintük) jó volt az Aliensben”. Azaz főként akció és családi szál. A Fox szerint mindez lehetőleg a Földön legyen. Eztán jött a rendező és forgatókönyvíró keresés. Elképzeléseikhez tökéletesen illett Renny Harlin (rendezte: Die Hard 2 – Még drágább az életed; Cliffhanger – Függő játszma; Utánunk a tűzözön), illetve a forgatókönyvíró William Gibbson (írta: Neuromancer; X-akták részek). Velük alá is írták a szerződést. Nos, jött az első bibi, miszerint Harlin elképzelésében az szerepelt, hogy az idegenek bolygójára kellene menni, míg Gibbson a Földet akarta kipécézni, ahol egy orosz űrállomáson az alienek egy orosz-amerikai hidegháborús konfliktus szereplői lettek volna. Tehát volt három elképzelés (űrállomás, Föld, alienek bolygója), de senki nem tudta, melyiket kéne vászonra vinni, ám a Fox nyomására elkezdték promóciózni a filmet (ekkor jelent meg a teaser, melyben hirdették, hogy a Föld a célpont).

Olvasd tovább

1

Olyphant a fertőzött városban

Remake készül George Romero 1973-as The Crazies horror-akciójából. A filmben egy kansasi város közelében lezuhan egy katonai vegyi fegyvert szállító gép, a vírus kiszabadul és megfertőzi a közelben lakókat, ennek hatására az emberek megőrülnek, majd meghalnak. A hadsereg karantén alá helyezi a területet, próbálják megakadályozni, hogy bárki is kijusson erről a helyről. Öt lakos azonban megpróbálkozik a meneküléssel.

A remake főszereplője Timothy Olyphant lesz, aki a város sheriffjét alakíthatja.

Breck Eisner (Szahara) rendezi a filmet Scott Kosar (A gépész) és Ray Wright (Mezsgye) forgatókönyvéből. Romero executive producerként vesz részt a produkcióban.

1

Az Oldboy nem remake lesz

Két hete jelentették be, hogy Steven Spielberg Will Smith-szel a főszerepben elkészíti az Oldboyt. Ekkor mindenki még remake-ről beszélt, ma tisztázódott a dolog és Smith elmondta ez nem egy feldolgozás lesz, hanem az eredeti képregényt veszik majd alapul.

Létezik ugyanis egy Oldboy manga képregény, amely Nobuaki Minegishi és Garon Tsuchya készített, ez 1996-ban jelent meg. 2003-ban készült a koreai film. Az amerikai verzió is ezen füzetek alapján készülne el. A Dark Horse Comics nemrégiben lefordította és kiadta Amerikában is.

2

’70-es évekbeli hangulat

Ha Tarantino vagy Rodriguez készítene hasonlót, azt mondanám, oké, de most nem ők állnak emögött a 70-es éveket idéző produkció mögött. Black Dynamite az egyetlen ember, aki megtisztíthatja az utcákat a rosszfiúktól. Főszereplő Michael Jai White, akinek a legismertebb szerepe talán a Spawn – Az ivadék volt.

 

0

Mila Kunis posztapokalitpikus westernben

Mila Kunis csatlakozott a The Book of Eli stábjához. Kunis  Denzel Washington és Gary Oldman játszhat. Albert és Allen Hughes (Pokolból) rendezik a filmet Gary Winnick és Anthony Peckham forgatókönyve alapján.

A történetet posztapokaliptikus akció-western-kalandfilmként lehetne körülírni. Eli (Washington) lepuszult Amerikán keresztül verekszi át magát, hogy eljusson a céljához, birtokában egy olyan könyv van, amely az emberiség jövőjére nézve nagy hatással lehet és  Ezt a könyvet szeretné megszerezni Gary Oldman, aki egy kisváros urát alakítja majd. Kunist azért küldik Elihoz, hogy megszerezze a könyvet, de a végén csatlakozik hozzá.

A forgatás februárban kezdődik Új-Mexikóban.

5

Mickey Rourke Oscarra (is) gyúr

Itt a Wrestler előzetes, Oscart és egyéb díjakat emlegetnek a film körül. A történet szerint Randy “Cölöpverő ” Robinson (Mickey Rourke) egy pankrátor, akinek szívinfarktusa lesz, a doktora pedig azt mondja, ha még egyszer a szorítóba lép meg is halhat. Így Robinson szerez munkát, a lányával próbálja jobbá tenni kapcsolatát. A szorítóba még egyszer vissza kell térnie, hogy legyőzze nagy ellenfelét, Ayatollah-t.

18

Filmbuzinak jobb lenni vagy sorozatfüggőnek?

0msFilmek vagy a sorozatok? Választani kell, a kettő egyszerre nem megy, vagy az egyiket nézem vagy a másikat követem. Csak akkor lehetnék teljesen függő mindkét témában, ha nem lenne más dolgom és csak ülnék a képernyő előtt, két sorozat epizód között megnéznék egy filmet. Kevés ilyen személy akadhat kerek e Földön, aki egész nap csak nézi és csak nézi a különböző alkotásokat. Tehát választani kéne akkor, melyiket is szeressem? Melyik is éri meg jobban? Vagy vegyítsem? Egy-két sorozat belefér, ha mellette a filmeket lesem. Vagy éppen fordítva, a sok sorozat mellett be lehet időzíteni egy mozit is.

Olvasd tovább

0

A Tündérmesék rendfenntartói

Képzeljétek el a mesevilágot a való életben, a farkast, a törpét, Piroskát meg a többi ismert szereplőt. Aztán adjatok hozzá két zsarut, akik emberek, pipa? Na ezek a zsaruk tartják fenn a rendet és mi pedig ilyen reality show keretein belül követhetjük a munkájukat.

Nem tudom ki az, aki kitalálta ezt, de elég jónak tűnik, kár, hogy nem eredeti, mivel volt már valami hasonló képregényben is. A két zsaru Rachel Leigh Cook és Parry Shan. Az XBox Live számára készülnek majd el ezek a részek és ezek a rendezők készítik majd el őket: James Gunn, James Wan, Marcus Nispel, Lucky McKee, Andrew Douglas és David Slade. Alacsony költségvetéssel dolgozhatnak majd és az egyes epizódok felvétele nem tart egy-két napnál tovább, az egyes részek pedig 5-7 percesek lesznek, amelyeket majd ingyen le lehet tölteni a netről.

A Fairy Tale Police teasere alább megtekinthető:

0

Heti néznivaló

4 új film került a magyar mozikba.

0vcb

Vicky Cristina Barcelona (Vicky Cristina Barcelona): Két barátnő Spanyolországba utazik, ahol ugyanabba a festőbe szeretnek bele, aki viszont még mindig kapcsolatban áll feleségével. Woody Allen filmje, Penelope Cruz, Scarlett Johannsson, Rebeccy Hall és Javier Bardem a főszereplők. Előzetes

Olvasd tovább