0

Animációs Világok harca steampunk stílusban

Bizonyára sokan ismeritek H.G. Welles klasszikusát, a Világok harcát. Született belőle néhány filmes feldolgozás is, legutóbb Steven Spielberg tolmácsolásában láthattunk egy alkotást és a mindig szennyet készíti Asylum is elkészítette a saját verzióját (volt egy másoik része is.).

A történetben a Marslakók el akarják foglalni a Földet, az emberek pedig nem tudják őket megállítani, aztán egy vírus végez velük. Ehhez készítenek egy folytatást, méghozzá animációs formában steampunk stílusban. A War of the Worlds: Goliath sztorija 4 évvel azután játszódik, hogy a földönkívüliek inváziója elbukott. Az emberiség újraépítette a világot és felhasználta a megszerzett marsi technológiát is. Felállítanak egy nemzetközi elit alakulatot az A.R.E.S-t, arra az esetre, ha az űrlények visszatérnének. Az alienek pedig ismét eljönnek, elindítják a második támadási hullámot, ezúttal még fejlettebb fegyvereket vetnek be.

3

Nein, nein, nein. Oh, yes, yes, yes

Az Entertainment Tonight egy 80 másodperce trailerszerűséggel jelentkezett a Becstelen brigantykkal kapcsolatban. Még két hónapot kell várni Tarantino filmjére, amit kissé megvágva, 40 perccel rövidebben láthat a mozik közönsége, mivel a stúdió túl hosszúnak találta a produkciót.

4

JFK – A nyitott dosszié (JFK, 1991)

1991-jfk-1

“The ancient work will be accomplished,
And from the roof evil ruin will fall on the great man:
They will accuse an innocent, being dead, of the deed:
The guilty one is hidden in the misty copse.”

(Nostradamus jóslata a Kennedy gyilkosságról)

Lee Harvey Oswald 1963 november 22.-én három lövéssel végzett John Fitzgerald Kennedy-vel. Aki ebben sziklaszilárdan hisz, az jobb ha meg se nézi Oliver Stone filmjét, mert körberöhögi a benne látottakat. De ki az, aki beveszi a Warren-bizottság jelentését, miszerint Oswald volt a tettes és egyedül követte el a merényletet? Rengeteg bizonyíték látott napvilágot, ezek többségére meg is érkezett a cáfolat, az összeesküvés-elméletek kedvelőit és megannyi embert a mai napig is foglalkoztatja Kennedy halálának a napja.

Olvasd tovább

3

Riadó! Robotokat észleltek szerte a világban

Robotokat láttak szerte a világban, különböző helyszíneken. Nézzétek meg az alábbi videókat. Először Japánban tűnt fel egy

 

Egy autó alakult át a berlini autópályán…


..és egy motor Angliában

Franciaországban egy kis távirányítós repcsivel történtek különös dolgok

És végül Spanyolország

A gyengébbek kedvéért azért el kell mondanom, hogy ezek a vírusvideók csak a Transformers reklámkampány részét képezik.
0

Animációs kung-fu

Nem a Kung Fu Panda volt az első animációs film, amiben a szereplők bemutatták harcművészeti tudásukat. Öröm látni, hogy már ebben a műfajban is kiválóan be tudják mutatni a különféle rúgás és ütés technikákat, nem csak az élőszereplős filmekben láthatunk ilyen mutatványokat. Ha küzdelemről van szó nálam a Final Fantasy: Advent Children viszi a pálmát, bár akad még néhány lenyűgöző alkotás. Az alábbi rövid videóban két csaj kung-fu-zik, a kivitelezésen látszik, hogy nem voltak eleresztve pénzzel, de azért határozottan nem rossz.

Mike Rodriguez Demo Reel 2009 from Mike Rodriguez on Vimeo.

0

Folytatják a régi klasszikust

1933-ban mutatták be A láthatatlan ember filmet, amely H.G. Wells regénye alapján készült. Az író könyvét számtalanszor feldolgozták már, legközelebb David S. Goyer dolgozza fel a témát.

Mivel Hollywoodban nem ismerik és nem is tudják kimondani a következőket “nem kéne meggyalázni egy régi klasszikust”  vagy “nem szabadna folytatni egy régi remekművet”, így elég nagy az esélye, hogy Goyer elképzeléséből valóban lesz majd valami. A rendező/forgatókönyvírő befejezte a szkriptet és ha minden igaz az Universal benne lenne a film elkészítésében. A stúdió novemberben mutatja be a a The Wolf Man horrort, ami szintén egy klasszikus alkotáson alapszik. Valószínűleg csak akkor fog zöld utat adni Goyer agyszüleményének, ha ez a film is sikeres lesz. Az Universal egyébként A Frankenstein menyasszonyát és A fekete lagúna szörnyét is feldolgozná

A láthatatlan ember gyakorlatilag nem remake lenne, hanem folytatás és a főszereplő az eredeti filmben megismert tudós/doktor unokaöccse lenne, aki megtalálja a szérumot, később pedig az angol titkosszolgálat ügynöke lesz a második világháborúban.

Goyer írta többek között a Penge, A sötét lovag, a Hipervándor forgatókönyvét. A legnagyobb probléma, hogy olykor rendezésre is adja a fejét, pl. ő készítette a Penge: Szentháromságot (ami a leggyengébb rész volt a trilógiában) és a A túlvilág szülöttét (ami gyatra lett).

0

A konyha életre kel

Jövő hét szerdán mutatják be nálunk a Transformers második részét, a közeli plázában viszont már kedden este vetítik a filmet. Addig is még durrogtatják a petárdákat, ezúttal egy jelenetet láthattok a produkcióból.

0

Következő G.I. Joe trailer

Így június második harmadában a stúdió elérkezettnek látta az időt, hogy egy új előzetessel szolgáljon a G.I. Joe mozifilmmel kapcsolatban. Végre mutatnak néhány új jelenetet is, de a nagy része az eddig megszokottakat mutatja. Szegény Eiffel-toronynak hányszor kell még ledőlni?

0

Rövid hírek a filmek világából

– Hófehérke, Hamupipőke és Csipkerózsika férjhez megy a Once Upon a Time kaland-fantasyben. Mindegyikük ura a Charming fivérek közül kerül ki. Ám egy napon a tesók eltűnnek, a lányok pedig elindulnak, hogy megkeressék őket és megmentsék a királyságot. Mike Mitchell rendezi a produkciót.

– Roland Kickinger lesz az új Conan, adta hírül néhány külföldi mozis oldal, amit néhány percre rá gyorsan meg is cáfoltak. Kickinger már kétszer alakíthatta Arnold Schwarzenegger, először 2005-ben a See Arnold Run alkotásban, majd a Terminátor: Megváltásban az ő testére tette fel a trükkcsapat Schwarzenegger fejét.

– Carl Ellsworth és Jeremy Passamore megírta a Vörös hajnal remake-jének a forgatókönyvét, de Tony Gilroy, a Bourne trilógia írója és a Micheal Clayton rendezője átdolgozza a szkriptüket.

– Carey Mulligan csatlakozott a Tőzsdecápák 2 szereplőgárdájához. A színésznő Gordon Gecco (Michael Douglas) lányát alakítja, aki a Shia LaBeouf által játszott tőzsdeügynök felesége. Mulligan látható volt a Büszkeség és balítéletben, idén pedig a Közellenségekben lesz látható.

0dp– Mielőtt a Warner még elveszítené Az ifjú farkasember (Teen Wolf) évekkel ezelőtt megszerzett jogait szeretne valamit kezdeni vele. A stúdió egyenlőre forgatókönyvírót keres, de eddig elképzelésük sincs milyen filmet szeretnének összehozni, gyakorlatilag az „aki ír valamit és tetszik, az lesz a befutó” állásponton vannak. Az 1985-ös eredeti változatban a Michael J. Fox által játszott tini egy nap rájön arra, hogy ő egy farkasember. Szinkronosan én még nem láttam a filmet, csak hangalámondással, de úgy többször is.

– Amber Heard után Danielle Panabaker is szerepet kapott a The Ward horror-thrillerben. A filmet John Carpenter fogja dirigáln. A sztori egy  fiatal lányról szól (Heard), akit egy szellem terrorizál egy elmegyógyintézetben.

Olvasd tovább

1

Watson, hol a pipám?

A sötét poszterek után most másmilyen hangulatú plakátokkal reklámozzák a filmet. A szürkés, ködös háttér sejtelmes, rejtélyes hangot üt meg.  Sherlocknak viszont hiányzik a pipája. Előzetes itt látható.

A filmet Guy Ritchie rendezi, Holmes pedig nem csak nyomoz és rejtvényeket old meg, hanem az öklét is előszeretettel használja majd.