
A filmről Gibson is írt.
Aki fogyaszt alkoholt az bizonyára öntött már fel úgy a garatra, hogy másnap az iddogálás egyes részleteire vagy esetleg esetleg a piálás teljes egészére nem emlékezett és később az újdonság erejével hatott rá, mikor egyes részletek a tudomására jutottak. Egy legénybúcsú pedig nem abból szokott állni, hogy szörpöt szopogatnak a résztvevők, hanem keményen, amolyan mindent bele stílusban folyik le a szesz az ember torkán (ez a minimum), másnap pedig egyesek rimánkodhatnak, hogy a róluk készült videó ne kerüljön fel a youtube-ra. Filmekben is láthattunk már elég ittas embert, legénybúcsús alkotásokkal azonban nem vagyunk eleresztve, így tudnak újat mondani ebben a témában.







2001-ben mutatták be A kísérletet, a németek értik a dolgukat, ha drámát vagy thrillert kell összehozni, ez ebben az esetben is bebizonyosodott. A film az év egyik legjobb alkotása volt szerintem. Csak idő kérdése volt mikor jelentik be Hollywoodban, hogy remake-et készítenek belőle. Ez a pillanat is eljött.

