Arnold Schwarzenegger színészként legtöbbször kemény, morcos arcot vágott, szóval ha az arckifejezéseit kellett volna összegyűjteni nem sokban különbözött volna Steven Seagaltól (bár Schwarzi néha azért próbálkozott). Íme az általa bemutatott kínálat (ha rányomsz a képre, akkor nagyobb lesz):
Ryan Reynolds lesz Zöld Lámpás
Tegnap még három jelölt volt a Zöld Lámpás szerepére: Bradley Cooper (Másnaposok), Ryan Reynolds (Nász-ajánlat) és Justin Timberlake. Mára azonban kiderült, hogy ki húzhatja fel a figura gyűrűjét, ő pedig nem más, mint Reynolds, akinek már van gyakorlata képregényfilmek terén, legutóbb ő játszotta Deadpoolt a Wolverine-ben és elvileg szintén ő lesz majd Villám is.
Nehezen egyezett meg a producer, Donald De Line, a rendező, Martin Campbell és a stúdió, mivel a feleknek más-más volt a favoritja, de aztán csak közös nevezőre jutottak.
A Zöld Lámpás forgatása januárban kezdődik Ausztráliában, a költségvetése pedig 150 millió dollár lesz, amiből a stúdió próbál még lefaragni. Reynolds a film előtt még letudja a Buried produkciót, ami gyakorlatilag egy one-man show lesz.
A spirál (Rasen, 1998)

A rejtély a Ringuval kezdődött… Dr. Ando nehezen tudja feldolgozni gyermeke halálát. A patológus foglalkozású férfit az is nagyon megrendíti, hogy saját barátja, a váratlanul elhalálozott Takayama boncolásához hívják. Boncoláskor egy rejtett üzenetet talál barátja gyomrában.
Jégkorszak 3: A dínók hajnala 3D

Éljenek a dínók!
Tegnapi nap folyamán volt szerencsém megtekinteni a Jégkorszak 3: A dínók hajnala című filmet. Természetesen az újdonság varázsa miatt 3D-ben láttam.
Rossz házat választott
Arkin (Josh Stewart) tartozik volt feleségének, ezt pedig úgy kívánja rendezni, hogy betör egy házba. Sajnos a dolgok nem úgy sülnek el, ahogy azt ő elképzelte. A Fűrész negyedik és ötödik részének és A dög írója, Marcus Dunstan rendezte a The Collectort. Sajnos ez a két Fűrész nem volt valami nagy szám, A dög első része pedig szvsz egy közepes volt, ettől sem várok sokat, talán éppen ezért lesz jó.

Juno és az Alien

Szeptembertől forog a Mortal Kombat 3?
Lehet szidni Paul W.S. Andersont agyba-főbe, de legalább a Mortal Kombat számítógépes játékból tetszetős mozit rittyentett össze. A második rész 1997-ben érkezett, ez már nem szerepelt jól a kasszáknál. A harmadik felvonás már évek óta be van tervezve, a rendezés jogát pedig Christopher ‘mink’ Morrison kapta meg. Hogy mikor jön végre az MK3? Chris Casamassa fekete öves karate-edző, kaszkadőr és színész azt mondta, hogy szeptemberben indul a forgatás. Casamassa az első MK filmben és a Mortal Kombat: Conquest sorozatban Skorpiót alakította.
Jennifer’s Body poszter
Az előzetes után befutott a poszter is. A filmben Megan Fox egy pompomlányt alakít, akit megszáll egy démon. Ezek után a környékbeli fiúk is belekerülnek az étrendjébe. A poszter alapján nekem egy tini-vígjáték ugrik be, nem pedig egy horror.

Surrogates poszter
Ha valakinek a nyár végén nem lesz elege a robotokból, akkor szeptemberben megnézheti Bruce Willis új akció-sci-fijét. A történet a jövőben játszódik, az emberek már nem mennek sehova. Mindenki saját képmására formázott robottal intézi az ügyes-bajos dolgait. Az előzetes itt látható.
.jpg)
Ha hősökre van szükség, küldd a Brigantykat
Új feliratos előzetes a Becstelen brigantykhoz. Nincs már olyan messze augusztus, Tarantino nácivadász elit alakulata hamarosan bemasíroz a mozikba.
Ez pedig a magyar plakát a filmhez

Ellen Page görkorizik
A Whip It Drew Barrymore első rendezése (ha nem számítjuk a 2004-es tévéfilmjét). Főszerepben Ellen Page-et köszönthetjük, Kristen Wiig és Barrymore a csapattársát alakítja. Az ellenfél (IronMaven) csapatában pedig Juliette Lewist és Zoe Bellt láthatjuk.

Az Usa Today oldalán megnézheted a többi fotót.
Előzményfilm a Pengéből

2004-ben, 5 évvel ezelőtt érkezett a Penge: Szentháromság, amelyhez nagy reményeket fűztek. A benne bemutatott Nightstalkers csapattal külön spin-off filmet terveztek, amiből nem lett semmi, a Pengéből készült sorozat pedig megbukott. Negyedik részről nem esett szó, Wesley Snipes pedig már dvd-n űzi az ipart.
Most azonban úgy tűnik, hogy megint próbálkoznak. Stephen Dorff úgy nyilatkozott, hogy előzményfilmet készítenek a Pengéből, a középpontban pedig Deacon Frost lesz, aki az első részben volt a főgonosz. “A prequel Deacon történetét meséli el. A rendező (Stephen Norrington) egy teljesen új trilógiát gondolt ki. Nagy klassz lesz. Remélhetőleg jövőre el tudjuk kezdeni a forgatást” -mondta Dorff.
Norrington A szövetség óta nem forgatott filmet, jelenleg A hollón dolgozik, ennek forgatókönyve még júliusban elkészül és teljesen más sztorija lesz, mint az eredeti, 1994-es produkciónak és a stílusa inkább dokumentarista lesz. Stephen Dorff a Penge első része óta nem szerepelt sikeres moziban.
