0

G.I. Joe TV Spot

Ebben a tévéreklámban már látható egy-két új dolog is, pl. az a hatalmas robbanás az elején. Valahogy egyre kevésbé hoz lázba a film.

Volt már néhány karakterposzter is, de még érkezett kettő, az egyiken Kígyószem látható, a másikon pedig Storm Shadow.

5

Under the Mountain előzetes

Egy ikerpár éppen egy régi, ijesztő házat vesz szemügyre, mikor alakváltó kreautákra bukkannak. El kell pusztítaniuk ezt a gonosz, ősi fajt, mielőtt még azok teszik hidegre őket. Jonathan King dirigálta (és a forgatókönyvhöz is volt köze) az Under The Mountaint Maurice Gee regénye alapján, a  King utoljára A bárányok harapnak horrorparódiát szállította, ami nagyon gyenge lett. Nekem az előzetes és a poszter alapján inkább egy tévéfilm ugrik be és nem egy moziba szánt mű.

0

Rövid hírek

0ltroi

– Még nincs megerősítve, de valószínűleg Kodi Scott-Mcphee lesz az egyik főszereplője az Engedj be! amerikai remake-nek, az Let Me In-nek.

– A Mattel egyik figurájából, a Max Steel-ből készítenek akciófilmet Joe Roth produceri felügyelete alatt. Steel egy extrém sportoló, aki egy baleset után nanobotokkal fertőződött meg, aminek hatására szuperképességekre tett szert és titkosügynökként tevékenykedett tovább.

– Egy 1970-ben futott Hanna-Barbera rajzfilmsorozat is a nagyvászonra kerül, a Hong Kong Phooey forgatókönyvét David Goodman írta, a rendezést pedig Alex Zamm vállalta el, Brett Ratner az egyik producer. A főhős egy rendőrőrs portársa, aki egy szuperképességű kutyává válik és a kung-fut is elég jól ismeri.

– Jó néhány hete forog már a Robin Hood Ridley Scott rendezésében, így a vége felé a színészgárdához csatlakozott Danny Huston, aki Oroszlánszívű Richard királyt fogja alakítani. Valószínűleg nem lesz nagy szerep, csak egy-két percre fog feltűnni. Nekem erről a régi Kevin Costner-féle Robin Hood film ugrik be, ahol a Sean Connery által megtestesített Richard alig percet volt jelen.

– Natalie Portman is látható lesz a Thor képregényfilmben Chris Hemsworth (Thor) és Tom Hiddleston (Loki) mellett. Ő Jane Fostert fogja játszani.

– Július 11.-én vette kezdetét a Karate kölyök remake-jének a forgatása. A Kung Fu Kid főszereplője Jaden Smith és Jackie Chan. Will Smith producerként felügyeli a produkciót, Harald Zwart pedig dirigálja a filmet.

– Morgan Spurlock (Super Size Me) készítheti el a The Simpsons 20th Anniversary Special in 3-D on Ice dokumentumfilmet, amelyet január 14.-én mutatnak be a tévében. A téma a Simpsons család lesz, amely már 20 éve van képernyőn.

– Steven Soderbergh elkészítené az Amerikai vérbosszú folytatását, Terence Stamp-et (az első részben is ott volt) és Michael Keatont láthatnánk a folytatásban.

Olvasd tovább

1

A Karácsonyfák visszavágnak

Jason Eisener néhány éve hívta fel magára a figyelmet a Hobo With a Shotgunnal, ami egy fake trailer volt és a Robert Rodriguez által szponzorált Grindhouse versenyen is nyert (én még nem láttam, be kell pótolnom). Eisener következő alkotása a Treevenge. Ha közeledik a Karácsony, akkor rengeteg fenyőfát vágnak ki, amelyeket aztán a családok megvesznek, feldíszítenek, alá ajándékot pakolnak. Csakhogy a fáknak nem tetszik ez az egész dolog és eljön az idő, mikor keményen visszavágnak. A kisfilm már megjárt néhány fesztivált, többek között ott volt a Sundance-en, a Fantastic Fest-en és a Fantasia-n is. A filmecske most végre online is megtekinthető.

0

Haláli hullák hajnalához hasonlatos amcsi zombi vígjáték

Minden évben menetrendszerűen befut egy olyan film, amelyben zombik mászkálnak. A Haláli hullák hajnala bemutatta miként is lehet parodizálni ezt a műfajt. Mivel nem amerikai produkció volt várható volt, hogy Hollywoodban is összeütnek valami hasonlót, ez pedig a Gatekeeper lesz.

A film producere azt mondta, hogy ez a Haláli hullák hajnalával rokon alkotás lesz, csak az amerikai közönség számára tálalják. A történetben egy kisvárosban zombivész üti fel a fejét és három barát megpróbálja otthonukat megvédeni tőlük.

Isaac Meisenheimer írja a forgatókönyvet és meg is fogja rendezni a filmet. A főbb szerepekben Lea Thompson (Vissza a jövőbe, Howard, a kacsa), Judge Reinhold (Beverly Hills-i zsaru), Matt O’Leary (Brick) és Jana Kramer (Távkapcs) lesz látható. A legismertebb név Ron Perlman, aki remélem egy tökös zombivadász lesz, illetve valami ilyesmi figurát fog kiparodizálni.

2

Vidámpark a prehisztorikus madarak területén

Don Murphy és John Welles producerek filmet készítenének James Robert Smith regényéből a The Flockból.

A sztori a következő: Florida Everglades környékén egy csapat nagyon intelligens prehisztorikus madár éldegél. Erre a területre képzeli el valaki vidámparkját, a madárkák pedig kénytelenek megvédeni otthonukat.

A tervek szerint a The Flock egy nagy nyári mozi lesz, a forgatókönyvírókat jelenleg keresik. A könyv borítóján látható állat láttán azt hiszem mindenkiben tudatosul, hogy ezek a madarak bizony nem kicsik lesznek, hanem elefántméretűek. Jó lesz majd Jurassic Park pótléknak.

13

Watchmen kivágott jelenet

Az alábbi több, mint három perc hiányzott a Watchmen mozis verziójából, de rendezői változatban már benne lesz. Ebben Hollis Mason, az eredeti Nite Owl halálát láthatjuk. 2.32.-nél ahogy leesik a kép látható a könyvespolcon egy Watchmen képregény (legalábbis részben).

Nem olvastam a képregényt, de a videó elején a fickó valószínűleg a Tales of the Black Freightert olvassa, az ebből készült animációs filmhez viszont volt szerencsém.

1

Box Office: Melegfront

 

 

Új bemutatók:

Sacha Baron Cohen három figurát is kitalált, ezekből szép sorban jöttek a mozifilmek. Az Ali G hiphop gengszter nem szerepelt jól a mozikban, de a kazah riporter, Borat már 260 milliót hozott a konyhára. Természetesen befutott a harmadik karakter is, aki nem más, mint Brüno, a meleg osztrák divatriporter. A film pénteken 2756 moziban 14,1 millióval indított, szombatra pedig ez az összeg 39 %-kal csökkent, a hétvégét pedig 30,4 millióval zárta (összehasonlításképp a Borat 837 moziban kezdett és 26,4 milliót szedett össze), tehát a rajongók gyorsan le is tudták a produkció megtekintését, szerintem olyan magasságokba nem fog emelkedni, mint a Borat, olyan 70-80 milliót szedhet össze.

Elmúltak már azok az idők, mikor Chris Columbus igazán jó, szórakoztató filmeket tudott készíteni, régen volt már a Reszkessetek betörők vagy a Mrs. Doubtfire. Utoljára pedig a Harry Potter első két része volt, ami sikeressé vált, bár a rajongók egy része szerint ezek voltak a leggyengébb alkotások a franchise-ban. Columbus most az I Love You, Beth Cooper romantikus vígjátékkal próbálkozott és nem jött össze. A kritikusok 11 %-a nyilatkozott pozitívan a filmről, az imdb-n eddig 5,1-en. 1858 moziból csupán 5 milliót tudott összekaparni. Az tuti, hogy Hayden Panettiere-nek még várnia kell a kiugrási lehetőségre, addig is nyomhatja tovább a Hősökben.

Régebben bemutatott filmek:

Második hétvégéjén átlépte a 100 milliót a Jégkorszak 3 és 120 milliónál pihent meg. A második rész ekkora 115, az első pedig 87 milliónál járt. 31,6 %-kal hozott kevesebbet, mint a nyitó eredménye ( az első esetében ez 35, 1 folytatásnál pedig 50,3 % volt), 120 milliót hozott eddig össze (nemzetközileg ehhez még 192 milla társul), a 200 millió meghódítására még nagy esélye van. Harmadik helyen áll a Transformers: A bukottak bosszúja, a héten átsuhant a 300 milliós vonalon és lehagyta az első rész 319,2 milliós bevételét, a négyszázasért még meg kell küzdenie. Idén már csak az Avatar ütheti ki a nyeregből. A Közellenségek a negyedik helyre került, össze kell szednie magát, ha el akarja érni a 100 milliót. 18,1 %-kal hozott csak kevesebbet a Nász-ajánlat, mint egy héttel ezelőtt, már csak néhány millió választja el attól az alkotást, hogy Sandra Bullock legsikeresebb filmje legyen (ez eddig a Féktelenül volt). Alig 12 %-kal kevesebben mentek el a Másnaposokra, mint múlt hétvégén, eddig 222 milliót tudhat magáénak a produkció. Max 65 millióra van esélye a 100 millióba került Hajsza a föld alatt akció-thrillernek, az Éjszaka a múzeumban második része pedig átlépett a 170-en, nem sokáig húzza már (összbevétele eddig 200 millióval kevesebb, mint az első részé).

Limitált bemutatók:

20 moziban vetítették a Blood: The Last Vampire filmet, 103.000 dollárt termelt, az amcsikat nem érdekelte igazán. 2 filmszínházban ment a Humpday, 29.000 dollárt gyűjtött össze.

Hétvégi amerikai mozis becsült eredmények, az adatok millió dollárban értendőek.

Cím

Hétvége bevétele

Eddigi bevétel

Büdzsé

Info

Bürno

30,42

30,42

42

Feliratos előzetes, tv spotok

Jégkorszak 3

28,5

120,57

90

Előzetes, iromány

Transformers: A bukottak bosszúja

24,2

339,2

200

Iromány, marketing, képek

Közellenségek

14,11

55,53

100

Előzetes, jelenet, poszterek

Nász-ajánlat

10,5

113,76

40

Iromány, A színfalak mögött

Másnaposok

9,93

222,44

35

Iromány, Feliratos előzetes,

I Love You, Beth Cooper

5

5

18

Előzetes

Fel

4,65

273,77

175

Előzetes, tv spot,

My Sister’s Keeper

4,18

35,8

30

 Előzetes, poszter

Hajsza a föld alatt

1,6

61,49

100

 Előzetes
Poszter

 

A jövő héten a fiatal varázslótanoncé lesz a főszerep, toronymagasan fogja vezetni a box office listát Harry Potter és a Félvér herceg.

2

Penge 2 (Blade II, 2002)

Akad a Marvel univerzumban néhány olyan hős, akik nem moralizálnak annyit, mint a többiek, mindenféle szívfájdalom nélkül odasóznak ellenfélüknek, amelyek többsége feldobja a pacskert. Rozsomák örömmel meríti bele bárkibe a karmait, a Megtorló pedig munkaköri kötelességéből fakadóan pusztítja az alvilág tagjait. Penge sem az a kis finomlelkű alak, ő maga a vámpírokat tizedeli.

Olvasd tovább

4

A Farkasembert utóforgatásra küldték

Utóforgatást rendeltek el a The Wolf Man remake kapcsán. Eredetileg idén február 13.-án mutatták volna be a filmet, majd ezt később idén tavaszra (április 3) módosították, végül egy novemberi időpontot választottak ki. A tologatás indoka az utóforgatás volt, több akciót pakoltak volna bele a filmbe. Most kiderült, hogy nem csak ilyen jeleneteket tesznek még bele a filmbe, de a kreatúrával kapcsolatban is eszközölnek pár változást.

A farkasember eredetileg úgy mászkált volna, mint egy ember, tehát két lábon láthattuk volna, de most már olyan lesz, mint egy igazi farkas, négy lábon fog szaladgálni.

Az utóforgatás 6 hétig tart majd és egy olyan jelenet is lesz benne, amiben a Farkasember összecsap egy Vérfarkassal.

Mark Romanek, a Sötétkamra direktora ülhetett a rendező székben eredetileg, de pár héttel a forgatás kezdete előtt kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva elhagyta a produkciót, állítólag a költségvetéssel voltak problémái, a 100 millió dollárt kevesellte. Helyére felmerült  Brett Ratner, Frank Darabont, James Mangold és Joe Johnston neve is, végül Johnstonnak adták a rendezés jogát, aki gyorsan átiratta Andrew Kevin Walker forgatókönyvét.

A főbb szerepekben Benicio del Toro, Anthony Hopkins, Emily Blunt, Hugo Weaving, Geraldine Chaplin lesz látható. A Farkasembert is del Toro alakítja, aki Rick Baker sminkje alatt feszíthet.

1

Végső állomás 4 tévéreklámok

Augusztus 28.-án mutatják be a Végső állomás negyedik részét. A sztori az eddig megszokott történetet követi, tehát valaki előre lát egy bekövetkező tömegszerencsétlenséget, az illető lelép a helyszínről és még pár embert is sikerül meggyőznie, hogy hagyják el a terepet. A túlélők rajta voltak a Halál listáján, a terv szerint nekik is el kellett volna halálozniuk. A Halál persze kiköszörülné a csorbát, ezek az emberek nem sokáig élvezhetik a boldog életüket. Előzetes itt, alább pedig két tévéreklám látható. Azt még hozzá kell tennem, hogy az előzeteshez hasonlóan ez is elég spoileres, a legtöbb halálesetet ellövik benne.