13

Az első hivatalos kép a Halál ereklyéiből

Az USA Today leközölt egy képet a Harry Potter és a Halál Ereklyéi első részéből. Mint ismeretes a könyvet két felvonásban fogják a mozikba küldeni, mivel a készítők úgy gondolták, hogy nem lehet az egész regényt egy produkcióba összesűríteni. Így az egyik rész november 19-én érkezik a mozikba, a másik pedig 2011 július 15-én, ez Amerikai bemutató, valószínűleg nekünk sem kell rá sokat várni majd. A filme(ke)t David Yates rendezi. Jó egy hete látható volt pár kép Xeno Lovegoodról is (itt tudod megnézni).

5

Vasember 2 poszter

Május 7-én érkezik a mozikba (Amerikában) a Vasember folytatása, ebben Tony Starknak Whiplash-sel (Mickey Rourke) és Justin Hammerrel (Sam Rockwell) gyűlik meg a baja. Fel fog tűnni még Fekete Özvegy is, akit Scarlett Johansson fog játszani, Terrence Howard viszont kilépett, mivel nem kapta meg azt az összeget, mint amit kért, ezért helyére Don Cheadle került, ő bújhat majd bele a szürke páncélzatba.

6

Hollywood vs. New York

Ha le kell amortizálni egy várost, Hollywood az esetek nagy többségében New Yorkot választja, a Nagy Alma bizony kapott már anyait-apait, különféle katasztrófák sújtották és tombolt ott már több szörny is. A Goodie Bag néhány olyan filmből (ezek listája a videó alatt) vágott ki rövidke jeleneteket, amelyben a várost “bántják” éppen. Nem lenne rossz anyag, de úgy érzem inkább egy zúzósabb zenét kellett volna betenni a helyett, ami hallható benne.

 

Olvasd tovább

2

Greengrass berágott a stúdióra

Nagy siker volt a Bourne trilógia, szóval szóba is jött a negyedik rész, amelyet mindenki akart, a stúdió, Matt Damon és az utolsó két felvonást rendező, Paul Greengrass is.

Az első forgatókönyvet George Nolfi írta, ami nem tetszett a stúdiónak, így Greengrass háta mögött felkérték Josh Zemuter, hogy írjon ő is egyet. Greengrassnak pedig egyáltalán nem tetszett a dolog, hogy az Universal a tudta nélkül új forgatókönyvet irat, szóval vette a kalapját és otthagyta a produkciót.

Vajon döntése milyen irányban fogja befolyásolni a dolgok menetét? Előfordulhat, hogy ezért Matt Damon is azt mondja, hogy nem akar benne lenni a negyedik részben? Végülis eléggé elfoglalt színész, nem maradna munka nélkül.

2

Christopher Eccleston játssza John Lennont

A BBC Four filmet tervez készíteni John Lennonról, a produkció címe Naked Lennon lesz és az 1967 és 1971 közötti időszakot ölelné fel a történet. A zenész ekkor vált el első feleségétől, Cynthiától, majd összeházasodott Yoko Ono-val. 1970-ben feloszlott a Beatles, a pletykák szerint mindez Ono miatt történt, a hivatalos indok szerint az együttes nem tudott megbirkozni menedzserük, Brian Epstein halálával és a tagok között is kiéleződtek az ellentétek.

Lennont Christopher Eccleston (G.I. Joe: A Kobra árnyéka) formálja meg, Onot pedig Naoko Mori alakítja a filmben. Paul McCartney-t Andrew Scott (Nora és Joyce) alakítja, a menedzser pedig Rory Kinnear (A Quantum csendje) lesz. Robert Jones írja a forgatókönyvet.

Mostanában igencsak felkapott lett Lennon, hamarosan bemutatásra kerül Angliában a Nowhere Boy (előzetes itt), amelyben a zenész fiatalkorát mutatják be, nemrég pedig kiderült, hogy Jason Lee egy olyan időutazós filmet fog készíteni, amelyben a két főszereplő zeneőrült időgéppel visszautaznak a 60-as évekbe, ahol az egyikük szerelmi háromszögbe keveredik John Lennonnal és Yoko Onoval.  Ezen kívül pedig Robert Zemeckis is fejébe vette, hogy elkészíti A sárga tengeralattjáró feldolgozását, természetesen performance capture technika segítségével.

7

Becstelen vámpírok

A Becstelen brigantyk kedvelői és az Alkonyat utálói elkészítettek egy Ingrlourious Vampires fan trailert, amelyben a két említett film mosták össze. A szereplők meg sem közelítik a Tarantino produkciójában látott színészek teljesítményt, de talán egyszer-kétszer el lehet rajta mosolyodni.

0

Kép a Karate kölyök remake-ből

Itt az első hivatalos kép a Karate kölyök remake-ből, a Kung Fu Kidből.  Will Smith fia, Jaden játssza a főhőst, akit a filmben Jackie Chan fog megtanítani kung-fuzni.

A történet szerint Dre (Smith) és anyja (Taraji P. Henson) Kínába költöznek, ott azonban a srácot kinézik maguknak a helyi vagányok, ráadásul még a nyelvet sem tudja. Dre egy nap találkozik Mr. Hannal (Chan), aki látja a fiún a zúzódásokat és felajánlja, hogy megtanítja őt kung-fuzni.

Harald Zwart (Rózsaszín párduc 2) rendezi a filmet, Will Smith pedig producerként vesz részt a produkciókban. Amerikában június 11-én mutatják be.

 

70

17 film, amit újra meg újra megnézel

Vannak filmek, amelyeket újra meg újra és megint előveszel, megnézel, mivel annyira zseniálisnak tartod, hogy századjára sem tudod megunni vagy felfedezel benne egy apró részletet, amit eddig még nem láttál, így van akinek a Casino 3 órája repül el  gyorsan és olyan is akad, aki a Csupasz pisztolyon hahotázik minden egyes alkalommal.  Nekem anno a Csillagok háborúja és az Indiana Jones trilógia volt az, amit heti jelleggel tettem be a videólejátszóba.

Az EW.COM összeállításában 17 ilyen újranézős produkció szerepel, többségét láttam, de nem mindegyikre tudom ráfogni, hogy igazán jó volt. A bárányok hallgatnak nem volt rossz, de a Hannibal jobb volt nála, a Conantól se dobtam el az agyam, de a Strangelove-nak ott van a helye,  akárcsak Az utolsó mohikánnak, ez utóbbi újranézéséhez kedvet is kaptam. Kattints a képre, hogy megnézhesd Te is a listát, aztán pedig esetleg jöhet megint a Nagymenők.

 

1

Kicsit megijedtem

Több, mint egy hete már megnézhettetek három jelenetet A barlang második részéből, de ha valakinek ez nem lett volna elég, akkor még további perceket tekinthet meg a filmből. Az első videónál sikerült megijednem.

Az első rész rendezője, Neil Marshall jelenleg a Centurionnal van elfoglalva, de producerként azért ott állt a második felvonás munkálatai mögött, helyette Jon Harris dirigálta le a produkciót. A történetben újra visszatérünk abba a barlangba, amit a nem túl bizalomgerjesztő lények uraltak.

Olvasd tovább

0

Jeremy Piven drámában

Thomas Dekker, Lynn Collins, Jeremy Piven és Kate Walsh lesznek a főbb szereplők a Waska indie drámában, a mellékszerepekben pedig Mira Sorvino, Elizabeth McGovern és Joseph Morgan tündökölhetnek.

Leslie Schwartz regényén alapszik a film, a forgatókönyvet  Catherine Trieschmann írja, a rendezést pedig Gaby Dellal-ra bízták.

A történet középpontjában egy fiatal apuka (Dekker) áll, aki elviszi magával halászni 3 éves fiát, azonban a gyerek megfagy. A helyi ügyész (Piven) próbálja felkutatni az apát, míg a városlakók egy része az apa ex-feleségével (Collins) együtt követeli a férfi fejét, de vannak olyanok is, akik támogatják.

4

Cube akció-vígjátékban

Ice Cube a rappelés mellett színészkedik is, egyesek örömére, mások bánatára, láthattuk már vígjátékban, horror, akcióban. Személy szerint úgy vélem a Birkanyírás volt a legjobb filmje és az efféle alkotások mellett kellene leragadnia, de Cube nem így gondolja és a Ride Along akció-vígjátékban láthatjuk majd a közeljövőben. A rapper-színész emellett a saját cégét, a Cube Visiont is bevonja a munkálatokba. A forgatókönyvet Greg Coolidge írta, ezt írják most éppen át.

Emberünk egy zsarut fog játszani, akinek nem tetszik, hogy nővére egy tehetős, fehér fickóhoz akar hozzámenni. Úgy próbálja megakadályozni az eljegyzést, hogy a férfit kiviszi magával az utcára. Azt hiszem sejthető mi lesz a vége, ne lepődjön meg senki, ha a végén nagy haverok lesznek.