9

2012-nél hamarabb nem kerül a mozikba a Wolverine folytatása

Hugh Jackman a People Choice Aawards-on megkapta a Favorite Action Star díját, az elismerés átvétele után a színfalak mögött mondott már szót a Wolverine folytatásról.

“Nyáron a Reel Steel filmben fogok játszani, de ebben nem lesz igazán sok akciójelenetem. Wolverine vissza fog térni mindenképpen, Japánban fog ténykedni. Egy, esetleg másfél éven belül fogunk hozzálátni a forgatásnak, legalábbis így van betervezve.” – mondta Jackman

A Wolverine film 14 hónappal a forgatás kezdete után a mozikba került, a második részt tehát 2012-nél hamarabb nem fogjuk látni. Remélhetőleg jobban összekapják magukat a folytatásra, nekem csalódás volt a film.

2

Lively kapta a Zöld Lámpás női főszerepét

Megvan ki fogja játszani a Zöld Lámpás női főszerepet. Blake Lively, Eva Green, Keri Russell, Diane Kruger és Jennifer Garner voltak az esélyesek, közülük Lively-ra esett a választás.  Elvileg egy idősebb színésznőre bízták volna Carol Ferris karakterének a megformálását, ám a meghallgatáson mint a producereket, mint a stúdió fejeseit lenyűgözte.

Ferris a képregényben apja cégénél helyezkedik el és ő veszi fel Hal Jordant, a tökös tesztpilótát, aki később hozzájut ahhoz a gyűrűhöz, aminek segítségével álarcos igazságosztó lesz belőle, később pedig az Igazság Ligájához is csatlakozik.

Ryan Reynolds kapta a főszerepet, Martin Campbell pedig a rendezői teendőket látja el. A Zöld Lámpás hivatalosan is megkapta a zöld utat a stúdiótól, bemutató 2011 június 17-én lesz (Amerikában).

1

A próbababa remake

A nemrégiben újraindult Gladden Entertainment úgy tervezi, hogy feldolgozást készít A próbababa vígjátékból, amelynek főszereplője Andrew McCharty, Kim Cattral és James Spader volt. 42 millió dollárt termelt Amerikában 1987-ben a produkció és még egy Oscart is nyert a legjobb dal kategóriában. A második rész négy évre rá érkezett, de az már hidegen hagyta az embereket, 3 milliót tapsolt össze és az egyik legrosszabb folytatásként tartják számon.

Az eredeti film tartalma: Jonathannak nincsenek nagy sikerei az életben. Ha jól belegondolunk, kis sikerei sincsenek. Barátnője otthagyta, és minden eddigi munkahelyén csődöt mondott. Most egy nagyáruház kirakati próbababáit öltözteti – nagy karrier, ugye? Emmy egy ókori egyiptomi hercegnő, aki véletlenül éppen kirakatbabaként reinkarnálódott a XX. századi Philadelphiában, ráadásul éppen abban a kirakatban, ahol Jonathan a munkáját végzi. Az életre kelt gyönyörű próbababa segít Jonathannak abban, hogy visszanyerje az önbizalmát. Tanácsainak köszönhetően a srác olyan kirakatokat rendez be, amelyek mágnesként vonzzák a vásárlókat. A konkurens áruház sunyi vezetője megpróbálja kideríteni az egyre magabiztosabb fiú titkát és az egykori barátnő is féltékenységi rohamot kap, mert érzi, hogy nő van a dologban.

5

A következő Kick-Ass előzetes

Adva van egy nagy képregényrajongó srác, aki úgy dönt, hogy maga is maszkos igazságosztó lesz. Nem ő az egyetlen, aki hasonló cuccban mászkál az utcákon. Ott van pl. Red Mist, Hit-Girl és Big Daddy is. Matthew Vaughn rendezte a filmet Mark Millar képregény alapján, Aaron Johnson alakítja a főhőst, Nicolas Cage Big Daddy, Chloe Moretz pedig a lánya, Hit-Girl lesz. Christopher Mintz-Plasse a Red Mist nevezetű figurát formálja meg. Április 16-án mutatják be Amerikában.

7

Vakító fehérség (Whiteout)

Sosem jó ómen egy film esetében, ha a forgatásnak már régen vége, a produkció pedig bedobozolva várja, hogy bemutassák, ám a stúdió nagyon nem akaródzik a mozikba küldeni az alkotást. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy az adott műben szereplő színész szerepel egy olyan filmben, amit elhalmoznak díjakkal vagy hatalmas összegeket hoz a kasszáknál, így gyorsan beküldik a porosodó produkciót a mozikba, hátha össze tud hozni valamit a kasszáknál (pl. Hajsza – Killshot). A Vakító fehérség viszont csak csendben várta, hogy történjen vele valami, se Kate Beckinsale, sem pedig Gabriel Macht nem rukkolt elő egy nagy dobással, így végül csak a mozikba küldték a sokat hányódott filmet, amelynek már az elején sem ment túl prímán minden. A Columbia ’99-ben vette meg az Oni képregény megfilmesítési jogait, ami 2002-ben az Universalhoz vándorolt, itt Reese Witherspoonnal képzelték el a filmet, ám végül a Dark Castle-nél landolt a lehetőség. Itt jött a képbe Dominc Sena, aki állítólag nagy rajongója a képregénynek, leszerződtették Kate Beckinsale-t, 2007 márciusában indult a forgatás, júniusban fejeződtek be a munkálatok.

Olvasd tovább

5

Bill Paxton folytatást akar a Twisternek

A 90-es évek egyik legnagyobb kasszasikere a Twister volt és bármilyen furcsa, nem készült hozzá folytatás. Nem, a Twister visszavág nem volt az, itthon csupán így próbálták rávenné a jónépet, hogy kikölcsönözzék a produkciót.

Bill Paxton, a Twister egyik főszereplője szeretné, ha elkészülne a második felvonás, akkor pattant ki belőle ez az ötlet,  mikor az Ozark Mountains-ben járt tavaly tavasszal és látta, hogy a híres 1925-ös tornádó, a Tri-State Tornado mit művelt a környéken. Paxton máris találkozott Kathleen Kennedy producerrel, hogy beszéljenek a folytatásról, Steven Spielberget is meg kell majd győzni ez ügyben.  A színész ezen kívül szeretné, ha 3D-ben készülne el a Twister 2.

Az első rész tartalma: Oklahomában az utóbbi ötven év legnagyobb vihara készülődik. Erre a viharra várt a két rivális tudóscsoport, akik most akarják beírni nevüket a tudósok nagykönyvébe. Mindkét “viharvadász” csapat elsőként akarja saját berendezését bejuttatni a tornádó belsejébe, hogy értékes adatokat nyerjenek a forgószél viselkedéséről. Amelyiknek sikerül, megfejtheti a tornádó rejtélyét, és számtalan életet menthet meg. De ehhez egyenesen a szörnyeteg útjába kell állniuk, és mindig az örvénylő légoszlop előtt kell járniuk, megbecsülve kiszámíthatatlan mozgását. És az előzetese

12

A Szupercsapat mozifilm előzetese

Elvileg a hét végén, azaz vasárnap jött volna a hivatalos Szupercsapat előzetes, ám kiszivárgott a netre, így azt némileg előbb lehet megtekinteni, a minőség nem a legjobb, de 48 órán belül HD minsőgében is megérkezik. Nem csodálkoznék, ha a stúdió addigra ezt a gyérebb minőséget levetetné a netről.

4

James Purefoy és az ő emberes fegyvere

A XIII. században játszódik az Ironclad története, jellemezték már úgy is a filmet, mint a középkori Hét szamuráj, de a Hét mesterlövész is elhangzott a produkció kapcsán. James Purefoy egy templomos lovagot alakít, aki Rocherster várát védi János király serege ellen. Paul Giamatti formálja meg a királyt, Kate Mara pedig Lady Isabelt játssza, Pete Postlethwaite, Bob Hoskins, Richard Attenborough, Brian Cox, Robert Carlyle is feltűnik a filmben. A pletykák szerint Megan Fox is szerepelt volna benne. Jonathan English (Minotaur) rendezi a produkciót.

6

She’s Out of My League poszter

Jay Baruchelnek igen jól alakul a karrierje, a Trópusi vihar és az Éjszaka a múzeumban 2 sikere után idén két nagy durranásnak szánt produkcióhoz is a nevét adja, a Hogyan neveld a sárkányod animációs filmben a hangját hallhatjuk, illetve Nicolas Cage okítja majd varázsolni a The Sorcerer’s Aprrentice-ben. A She’s Out of My League egy könnyed vígjátéknak tűnik, ebből is lazán lehet nagy siker. Ebben a filmben Baruchel egy biztonsági őrt játszik, akibe beleszeret egy sikeres és igen-igen vonzó csaj, amit alig akar elhinni. Előzetes erre, poszter alább.

 

8

A Zombieland írói dolgoznak a G.I. Joe második részén

Egy napja esett szó arról, hogy a Paramount elégedett volna a G.I. Joe mozifilm bevételével, ezért rábólintottak a folytatásra. Már le is szerződtettek egy forgatókönyvírót, aki hozzá is látott a munkához. Ma kiderült, hogy nem egy, hanem mindjárt ketten foglalatoskodnak a szkripten, Rhett Reese és Paul Wernick, a Zombieland írói tehetik majd le a stúdió fejesei elé munkájuk gyümölcsét.

Rheese és Wernick ki sem látnak a munkából, ők körmölik le a Venom, a Deadpool forgatókönyvét, ezen kívül pedig gőzerővel dolgoznak a Zombieland folytatásán is.

20

Sokkoló James Bond történet

Júniusban jelentették be, hogy Peter Morgan, Az utolsó skőt király, A királynő, Frost/Nixon forgatókönyvírója  Neal Purvisszal és Robert Wade-del közösen dolgozik együtt a 23. James Bond kalandon. Purvis és Wade már veteránnak számít Bond forgatókönyvek terén, hiszen eddig 4 film esetében láttak el hasonló feladatot, amelyben az angol kém állt a középpontban.

A Casino Royale és A kvantum csendje esetében Paul Haggis volt a segítségükre, ám ez utóbbi mű nem sikerült valami jóra, bár ebben az esetében inkább a rendező, Marc Foster számlájára írhatjuk mindezt, hiszen nem volt eddig nagy akciófilmes tapasztalata.

Morgan a következő James Bond produkcióval kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy sokkoló történettel rukkolnak majd elő, de többet nem árult el. Szerintem ez azt jelentheti, hogy valamelyik fő karakter el fog halálozni, természetesen Bondot nem nyírhatják ki, de mondjuk az MI-6 vezetőjét, M-met igen. Nem tudom mi más lehet még egy Bond mű esetében sokkoló. Talán ha ezentúl a férfiakra bukna Őfelsége ügynöke?

Rendezője még nincs a filmnek, Danny Boyle neve merült fel, ám ő azt mondta nem vállalja, Matthew Vaughn szintén szóba jött, de eddig még ő sem szerződött le.