A Killers akció-vígjátékban Ashton Kutcer bérgyilkost játszik, aki belezúg Katherine Heigl figurájába, szögre akasztja munkaeszközeit és békésen éldegélne a nővel, ám feltűnik néhány fegyveres és megzavarja a nyugodt életét. Menekülnie kell, magával rángatja feleségét is, aki először megdöbben, majd egyre jobban belejön a lövöldözésbe. Tom Selleck és Catherine O’Hara Heigl szüleit alakítják. Robert Luketic rendezése június 4-én érkezik az (amerikai) mozikba. Luketicnek ez az első kiruccanása az akció világába, eddig inkább romantikus műveket készített (pl. A csúf igazság, Anyád napja), de nevéhez fűződik a 21- Las Vegas ostroma is.





A Summit alaposan megszedte magát a vámpíros-vérfarkasos Alkonyattal, így most más lényekkel próbálkozik. Nagyon megörültek a stúdiónál, mikor az ajtajukon bekopogott Cory Goodman (a Priest forgatókönyvét tette le az asztalra), aki előadta a fejeseknek az egyik filmtervét. A The Last Witch Hunter címre hallgató alkotásban a világ utolsó boszorkányvadásza lenne a főhős, akinek a boszorkányok és varázslók számát ellenőrizhető szint alatt kell tartania. Timur Bekmambetov máris beállt producerként a projekt mögé és a rendezői széket is elfoglalta.
Mint már tudjuk, a Summit Entertainment két részre bontja az utolsó Alkonyat filmet, a Breaking Dawn-t, erre azért volt szükség, mivel az utolsó könyv eléggé vastag, nehéz lenne egy filmbe belesúríteni a cselekményt.
Martin Scorsese nyáron lát hozzá a The Invention of Hugo Cabret filmhez, amely Brian Selznick népszerű, több, mint 500 oldalas könyvén fog alapulni. A produkciót Graham King fogja felügyelni producerként, Scorsese vele már dolgozott együtt A tégla thrilleren. A forgatókönyvet John Lagann szállította le, az úriember írta az Aviátort is (amelyet szintén Scorsese készített). A sztori Párizsbán játszódik a 30-as években és a főszerepben egy 12 éves srác, Hugo áll, aki a pályaudvaron órákat javít, ám egyszer rálel apja működésképtelen robotjára, amit ügyesen meg is szerel.
Adrien Brody a Ragadozókban egy kemény katonát fog alakítani, akit a címszereplők elkapnak azért, hogy a saját bolygójukon vadásszanak rá. Brody az SXSW-n tartott sajtókonferencián beszélt szerepéről.
Érdekes, ami az Amerika kapitány szereplőválogatás körül zajlik, a lehetséges színészek listája ahelyett, hogy csökkenne inkább bővül. Először John Krasinski (The Office), Scott Porter (Totál turbó), Mike Vogel (Cloverfield), Michael Cassidy (Smallville), Patrick Flueger (Testvérek), Chace Crawford (Gossip Girl) és Garret Hedlund (Tron Legacy) neve szerepelt azon a bizonyos listán, majd Vogel, Hedlund maradt, de Wilson Bethel (Generation Kill) is képbe jött, majd még Chris Evans (Fanasztikus négyes) is esélyessé vált a címszerepre. Aztán nemrég Ryan Philippe egy interjúban elárulta, hogy ő is bemegy majd egy elbeszélgetésre az Amerika Kapitány filmmel kapcsolatban.