Terry Gilliam 2000 októberében látott hozzá a Don Quijote filmjéhez, ám sorozatos katasztrófák (a főszereplő, Jean Rochefort balesetet szenvedett, a díszleteket elmosta egy árvíz) után a produkciót leállították, a rendező utólag beismerte, hogy nem is lett volna pénz a befejezésre. Ám Gilliam nem adta fel, továbbra is szeretné tető alá hozni a filmet, tavaly kiderült, hogy Robert Duvall játszhatja el az idős, szélmalmokat óriásnak képzelő hőst, előtte pletyka szinten Gerard Depardieut és Michael Palint emlegették a szereppel kapcsolatban. Johnny Depp és Colin Farrell neve forgott a tervezet körül, ám tegnap Cannes-ban bejelentették, hogy Ewan McGregort sikerült megnyerni az alkotásba. “Ewan évről évre egyre jobb, a The Ghostban is lehengerlő volt” – mondta Gilliam, azt is elárulta, hogy 20 milliós költségvetés áll rendelkezésére, ez 15 millióval kevesebb, mint a 10 évvel ezelőtti produkció büdzséje.
Új Splice poszter
Végre a mozikba kerül Vincenzo Natali horrorja, a Splice. A filmben génekkel kísérleteznek, így jön létre a poszteren is látható lény, aki nem túl barátságos, ám annál inkább vérszomjas. A génekkel való kavarás sosem vezet jó ereménye, pl. A lényben is keresztezték a DNS-eket, aminek eredményeképpen szemrevaló teremtés született, aztán meg loholhattak utána, hogy megállítsák.

Biel leszerződött a Mártírok rendezőjének új művébe
A francia Pascal Laugier első angol nyelvű filmjére készül, a rendező korábban a sokak által dicsért Mártírok horrort tette le az asztalra. Jessica Bielt sikerült megnyerni a főszerepre, a színésznő The Tall Man címre hallgató thrillerben egy olyan hölgyet formál meg, aki egy rejtélyes alak nyomában lohol, mivel az elrabolta a fiát.
Laugier, aki nem csak rendezi, hanem írja is a filmet azt mondta, hogy úgy gondolja The Tall Man olyasmi, mint a Pánikszoba, csak ez a külvilágban tszódik. Ez egy olyan alkotás, ahol egy nő nagy veszélybe kerül, lesz benne néhány csavar és egy erős főszereplő, akivel a közönség azonosulni tud. A 15 millió dollárba kerülő produkció forgatásához szeptemberben kezdenek hozzá.
The 7 Adventures of Sinbad előzetes
Még néhány hét és a mozikba kerül a Perzsia hercege mozifilm. Várod? Ugyan, van helyette sokkal jobb is az Asylum prezentálásában. Azt hiszem nem kell bemutatni, hogy a cég milyen magasra helyezte a mércét a minőségi munkái terén és az új alkotásuk – ahogy ők nevezik, a The Original Prince of Persia – is simán megüti a tőlük megszokott szintet. A Mega Piranhan, a Transmorphersen és a Gyilkos cápa vs. óriáspolipon edződött nézők számára kifejezetten ajánlott!

Walken a Wild Oats akció-vígjátékban
Nagy az esélye arra, hogy Christopher Walken is csatlakozik Wild Oats akció-vígjáték szereplőgárdájához, Shirley MacLaine, Maria Bello, Christina Ricci, John Corbett és Bill Pullman már korábban leszerződött a filmre. A történetben ez özvegy (MacLaine) és unokája (Ricci) Vegas felé veszik az irányt, miután nagyobb összegű készpénzre tesznek szert.
Scott Marshall fogja rendezni a filmet, tavaly a All’s Faire in Love vígjátékot tette le az asztalra, ebben szintén Ricci volt a főszereplő, 2007-ben pedig a Blonde Ambitiont készítette, amihez Jessica Simpsont nyerték meg, egyik sem lett nagy siker, utóbbi egy-két hetet töltött a mozikban, mielőtt kiadták volna dvd-n.
Mark Hamill filmet készít saját képregénye alapján
Mark Hamill mozis karrierje a Csillagok háborúja trilógiával gyakorlatilag véget is ért, feltűnt még néhány filmben, de egyikkel sem aratott nagy sikert. Luke Skywalker megformálója azonban csak látszólag tűnt el a süllyesztőben, számítógépes játékokhoz és animációs sorozatokhoz adja még mostanság is a hangját és képregényeket készít. Hamill jelenleg azt tervezi, hogy megfilmesíti a saját maga által kreált “grafikus novella” sorozatát, a The Black Pearlt.
A 7 millió dollárba kerülő produkció rendezésen kívül Hamill a forgatókönyvet is megírja Paul Tamasy és Eric Johnson segítségével. 14 éve már majdnem megvalósult a film, de végül úgy alakult, hogy képregény formájában látott napvilágot a történet.
Hamill elárulta, hogy kapott már egy olyan ajánlatot, ami szerint 30 millió dollárból készítették volna el az alkotást, de akkor más ülhetett volna a rendezői székben, a Berkeley Square Films viszont azt mondta neki, ha 7 millióból megcsinálja, akkor teljesen rábízzák az egészet és nem szólnak bele a forgatásba. Szóval bizonyos, hogy egy komor hangvételű, R kategóriás produkciót fogunk látni.
A képregény főhőse Luther Drake, aki egy teljesen hétköznapi ember és éppen egy szemrevaló nőt követ, aki erőszak áldozata lenne, ha Drake nem lépne közbe. A média felkapja a tettét, ami után úgy dönt, hogy bűnüldöző pályára lép.
Rapace nem vállalta A tetovált lány hollywoodi verziójának a főszerepét
David Fincher irányítása alatt forog majd A tetovált lány amerikai verziója, a főszerepre szerették volna megnyerni a svéd változat egyik színészét, Noomi Rapace-t. A hölgyemény a leszbikus, hacker Lisbethet játszotta három részen keresztül. Rapace azonban visszautasította a felkérést, mivel a trilógiát 2 évig forgatták és már elege volt, hogy ugyanazt játssza.
“Nem, végeztem vele, már másvalakinek kell belebújni a bőrébe. Nem szeretem ismételni magam, szóval sokkal jobb lesz, ha más játssza el Lisbethet. Remélem hogy nem… hát tudod… hogy nem valami nagy sztár játszani a karaktert, attól, hogy még ismert valaki, nem biztos, hogy hihetően tudja eljátszani a szerepet, főleg nem Lisbethet, aki elég bonyolult személyiség.” – mondta Rapace.
A tetovált lányban egy újságíró még a börtönbüntetése megkezdése előtt elvállal egy ügyet, segítségére van Lisbeth, akinek előtte pont az volt a feladata, hogy a magánéletében vájkáljon. A hacker és az újságíró együttes erővel próbálják kideríteni, mi történhetett egy több évtizede eltűnt lánnyal.
Az első képek az Immortalsból
A Rogue Pictures közzétett hat színfalak mögötti videót az Immortals fantasyvel kapcsolatosan, ezeket ide kattintva nézheted meg, alább pedig néhány képet láthatsz a készülő fimből. Az elsőn a főhős gyilkos hangulatban van, őt Henry Cavill formálja meg, a másodikon Hyperion királyt szemrevételezheted, a karaktert Mickey Rourke játssza és a következőn pedig Freida Pinto tűnik fel, az utolsón a Minotaurusz lenne. A történet az ősi Görögországban játszódik, Théseus seregei összecsapnak a barbár hordákkal, előbbieket az istenek, utóbbiakat pedig a titánok segítik.




Még egy Nemo kapitány film van készülőben
Tegnap írtam róla, hogy a Disneynél újra elővették a 20.000 Leagues Under the Sea feldolgozását, ma pedig kiderült, hogy a Fox stúdió is betervezett egy filmet Verne Gyula klasszikus regénye, a Nemo kapitány alapján. A stúdió elképzelése mögé beállt a Scott Free Prods produkciós cég is, Ridley és Tony Scott producerként felügyelik a munkálatokat. Travis Beachem, A titánok harca társírója körmöli le a forgatókönyvet. A kazah rendező, Timur Bekmambetov állhat majd a film élére, ha jól alakulnak az egyeztetések, a direktornak a 2008-as Wanted óta nem sikerült tető alá hoznia egyetlen filmtervet sem. A Moby Dick új változata is egy helyben toporog, így ha Bekmambetov mindeáron vizes produkciót akar készíteni, akkor a Nemo kapitány kapóra jön számára. Úgy hírlik, hogy a cselekményt a jövőbe helyeznék át, de a történet szerkezete felépítése hűen követné Verne regényét.
Hollywoodban gyakran fordul elő, hogy ugyanabban a témában két külön stúdió is filmet készít és azokat néhány hónap eltéréssel mutatják be (pl. Armageddon – Deep Impact, Wyatt Earp – Tombstone), a Nemo kapitányon kívül éppen két Három testőr feldolgozás van folyamatban, az egyikhez Paul W. S Anderson lát hozzá ősszel, a másikat pedig Doug Liman rendezheti.
Saldana Bessonnál akciózik
Luc Besson produceri felügyelete alatt készül el a Columbiana, a forgatókönyvet is ő írta, ezúttal Robert Mark Kamen is besegített neki. Az akciófilm főszerepére Zoe Saldanat szeretnék megnyerni, a színésznővel már felvették a kapcsolatot, ám a tárgyalások még csak a korai szakaszban járnak. Rendezőt elég gyorsan sikerült keríteni a produkció élére, nem is csoda, a „Besson istállóban” sokan tevékenykednek, Louis Leterrier biztosan nem ért rá, Pierre Morel mással van elfoglalva, így a Szállító harmadik felvonását készítő Olivier Megatron vezényelheti le a filmet.
A történet Latin Amerikában játszódik, egy kislány szemtanúja lesz, hogy szüleit Bogotában megölik, felnővén kőkemény bérgyilkosként keresi a betevőre valót. Nagybátyjának dolgozik és reméli, hogy előbb-utóbb fegyvere elé kerül az a gengszter is, aki meggyilkolta szüleit. Saldana éppen ráér, a Takersen már elvégezték az utómunkálatokat és Saldana éppen arra vár, hogy mikor írhatja be a naptárába a Star Trek 2 forgatásának a kezdetét, ám ez jó esetben is csak jövő év elején jöhet számításba, addig el tudják készíteni a Columbianat.
Új külső, megszokott tartalom
Update: Sajnos úgy látom, nem igazán jött be az új dizájn, ezért visszaállítottam a régit. Ötleteket szívesen fogadok, hogy mit és hogyan kellene változtatni, illetve mi volt a legnagyobb baj a már látott külalakkal.
Nyuszisz is szeret fejléceket gyártani – nagyon buzgón készített tavalyi fejlécét ide kattintva nézheted meg
most pedig egy másik verzió is készült twitpic.com/1onst4/full.
Felmerült már bennem, hogy kellene egy kicsit változtatni a külalakon, megemlítettem egy-két ismerősömnek a dolgot, remélve, hogy tudnak néhány jó gondolattal szolgálni, mivel nekem nem volt igazán elképzelésem. Azonban végül nem ötletgyűjtés, egyszerűen elkészült a Filmdroid új kinézete, amely teljesen Lunija érdeme. Köszönöm Neki az új külsőt, remélem Nektek is elnyeri a tetszéseteket (a tartalom marad a régi, a jól megszokott, olykor hibákkal teli írásokat olvashatjátok továbbra is). A jobb oldali Menü el fog tűnni, helyére kerül a Franchise, amely alatt értelemszerűen a filmszériák linkjei kerülnek ki (pl. Alien, Die Hard, Predator).
További szolgálati közlemény, hogy beregisztráltam a Twitterre, elég szkeptikus vagyok hasznosságával kapcsolatban, de majd kiderül, hogy érdemes volt-e. Itt tudtok követni: http://twitter.com/filmdroidblog
Aki nem látta az új külső így nézett volna ki, klikkre megnő:
Box Office: Robin Hood nem gyűrte le Vasembert
Észak-Amerikai box office
Három új szélesebb körű bemutató is volt a hétvégén, ezek közül a Robin Hoodnak lett volna esélye letaszítania a trónról a Vasembert, ám ez nem valósult meg, a tüzes íjász ugyan nem kezdett rosszul, de a hatalmas gyártási költségek mellett hazájában nem tud profitot termelni
Ridley Scott filmjével nem ment minden simán, 2008 késő nyarán kezdtek volna hozzá a forgatáshoz és 2009-ben lett volna a bemutató. Ám a stúdió lekapcsolta a zöld lámpát és későbbi időpontra ütemezte a forgatást, a forgatókönyvet is átírták és Sienna Miller helyett Cate Blanchett játszhatta el Lady Marion szerepét. A költségvetés 200 millió dollárra rúgott, elég bátor húzás volt a stúdió részéről, hiszen a történelmi-kalandfilmek, kardozgatós művek nem igazán lépnek túl ezen a határon, a Trója is csak 133 milliót termelt, Scott másik műve, a Mennyei királyság csak 47 milliót gyűjtött össze, csak azért nem lett súlyos bukás egyik sem, mivel Észak-Amerikán kívül már jóval több embert érdekeltek ezen alkotások. Ráadásul sem Scott, sem Russell Crowe nem jutott még Amerikában túl a 200 millión, a Gladiátorral tudták megközelíteni, de az is „csak” 187 milliót tudott felmutatni. A Robin Hood 37 milliós hétvégével kezdett, az elmúlt 10 év alatt a Scott-Crowe páros csak az Amerikai gengszterrel tudott jobban indítani, ami 130 milliót termelt pályafutása alatt. Az Universalra pedig ráférne már a siker, tavaly is rengeteg buktát forgalmazott, idén pedig nagyot zakóztak a Farkasemberrel és a Zöld zónával. Az már bizonyos, hogy nem fogja megközelíteni a régi Kevin Costneres filmet, amely 165 milliót hozott össze, de nemzetközileg bizonyára szépen fog gyűjtögetni, máris több, mint 70 milliót szedett össze Amerikán kívül.