Scott Speedmanért Felicity megváltoztatta a továbbtanulási terveit, lásd a Felcity című sorozatban – innen ismerjük és szeretjük őt, de akikhez nem jutott volna el J.J. Abrams a Lost előtt, azok is ismerhetik az Underworldből, vagy Az élet nélkülem-ből. Sajnos mostanában kevés alkotáson keresztül jutott el hozzánk.
Ma viszont bejelentették, hogy csatlakozik Rachel McAdams és Channing Tatum kis csapatához a The Vow (A fogadalom) című romantikus drámába, nehogy már olyan jó legyen a párosnak. A megtörtént eseményeket feldolgozó filmben ugyanis McAdams és Tatum egy fiatal, boldog házaspárt alakítanak majd. Az ifjú feleség azonban autóbaleset következtében elveszíti az emlékezetét, és sajnos ettől kezdve férjére sem emlékszik. A férfi ekkor ismét udvarolni kezd a nőnek, hogy másodszor is elnyerje szerelmét. Terveibe fog bekavarni Speedman, aki kihasználva a helyzetet szintén lecsap a nőre.
Egyre csak tologatják az Underworld negyedik részét. Volt már szó 2011. január 21-éről, majd szeptember 23-áról, mint érkezési dátumról, ám most ismét elhalasztották a bemutató dátumát 2012. január 20-ra.




Már korábban felröppent a hír, hogy Hugh Jackmant láthatjuk majd az Avon Man című vígjáték főszerepében, de végül a sors úgy hozta, hogy nem ő tölti be a szerepet.

„Nagy különbség van a mai filmek szuperhősei és a képregények szuperhősei között.” – mondta múlt vasárnap Dr. Sharon Lamb elismert pszichológus az Amerikai Pszichológiai Társaság éves konferenciájén San Diegoban, pont a szuperhős rajongók legszentebb zarándokhelyén. „A mai szuperhősök túlságosan hasonlítanak az akció hősökre, akik folyamatosan erőszakos tetteket követnek el