11

Ők lesznek benne a Fantasztikus Négyes rebootban (?)

A Fox stúdió továbbra sem hajlandó visszaadni a Fantasztikus Négyes jogait a Marvelnek és tovább ügyködik a szuperhős csapat újabb kalandján. Illetve csak félig-meddig új, hiszen a fejesek úgy döntöttek, hogy a második rész után újraindítják a franchise-t, júliusban az is kiderült, hogy a Lényt teljes egészében CGI-vel hozzák létre.

A ScreenRant információi szerint Adrien Brody és Jonathan Rhys Meyers közül fog eldőlni, hogy ki formálhatja meg a csapat vezetőjét és eszét, Reed Richardsot. A Láthatatlan Lány szerepére Alice Eve és Amber Heard az esélyes, előbbi már szóba jött jó néhány képregényfigurával kapcsolatosan, nagy esélyesként indult az Amerika Kapitány és az X-Men: First Class női főszerepéért. Kevin Pennington pedig a Fáklyát testesítheti meg.

A stúdió 2012-ben tervezi mozikba küldeni a filmet.

 

1

Noomi Rapace Hollywood felé vette az irányt

Noomi Rapace a Millenium regénytrilógia filmváltozatában alakította Lisbeth Salandert, így ismerhették meg őt világszerte és Hollywoodban is felfigyeltek rá. Az Álomgyárban jelenleg A tetovált lány feldolgozást készítik elő és felkérték, hogy játssza el újra Salandert, ám ő visszautasította az ajánlatot (Rooney Mara  fogja megformálni a női főhőst), ám Hollywood azért tovább próbálkozik, máris van jó néhány olyan tervezet, amelyben jó eséllyel ő kaphatja a főszerepet. A Warner stúdió szeretné, ha meg tudnák nyerni a Sherlock Holmes folytatásához, a Paramount pedig a Mission Impossible 4-re szerződtetné le Rapace-t. Utóbbira elég nagy az esély, ugyanis jövő héten újra találkozni fog Brad Birddel, aki az MI:4-et fogja dirigálni.

Kiderült, hogy ezen kívül már Brett Ratnerrel is összefutott és Brad Fischer is felvette vele a kapcsolatot, hogy leszerződtesse a The Last Voyage of the Demeter filmjébe. És ez még korántsem a lista vége. James McTeigue a The Ravenbe toborozná be , Tommy Wirkola pedig Jancsi és Julisa folytatásába (ahol a testvérek már boszorkányvadászként ténykednek) akarja őt és benne van a pakliban, hogy a This Means War romantikus vígjátékban fogjuk viszontlátni, ami McG vezényletével fog forogni.

11

LaBeouf is benne lesz az Indy 5-ben

Az Indiana Jones negyedik felvonása után Harrison Ford és Steven Spielberg is azt mondta, hogy nagyon szívesen benne lennének a folytatásban, George Lucas és Spielberg hozzálátott a következő rész történetének a kidolgozásához. Felmerült, hogy az ötödikben már Indy fia kerül az előtérbe, amit Lucas később megcáfolt, mondván, hogy egy Indiana Jones film Indiana Jones-ról kell szólnia, azaz Harrison Fordnak kell mindenképpen a középpontban állnia.

LaBeouf karakteréről sem fognak megfeledkezni, a fiatal színész a ShowbizSpynak mondta azt, hogy „,Jelenleg is írják a forgatókönyvet. Steven felhívott az irodájából és elárult néhány dolgot belőle és eléggé hajmeresztőnek hangzott, de ugyanakkor nagyon klassz is volt.”

Elvileg a forgatás 2011-ben indulna és a 2012-ben lenne a bemutató, de a producer, Frank Marshall cáfolt minden ilyen pletykát, mondván, hogy most éppen fogalmuk sincs mikor dördülhet el az első csapó.

1

Szeptemberben indul a Hellraiser 9 forgatása

Clive Barker 1987-ben indította útjára a Hellraiser franchise-t, eddig összesen nyolc részt élt meg a széria. A Dimension néhány éve betervezett egy feldolgozást, azonban az eltelt időszakban nem nagyon haladtak semerre a projekttel, nagy ritkán érkezett csak egy-egy info a filmmel kapcsolatban, legutóbb még úgy volt, hogy , Pascal Laugier, a Mártírok (Martyrs) rendezője fogja dirigálni a produkciót, de már-már úgy tűnt, hogy a sok huzavona miatt nem is fog megvalósulni a film.  A Bloody-Disgusting azonban megtudta, hogy a stúdió nem mondott le a horrorról, szeptemberben látnak hozzá a forgatáshoz, ám már nem Laugier fogja elkészíteni a filmet, hanem Victor Garcia, a Visszatérés a Kísértet-hegyre Return to House on Haunted Hill)  alkotója vezényelheti le a művet Gary Tunnicliffe forgatókönyve alapján. Szintén kiderült, hogy mégsem remake-et fognak forgatni, hanem a kilencedik részt, Pinheadet pedig ismét Doug Bradley kelti életre.

A sztori legutóbb még így festett: Egy hűtlen feleség ki akarja szabadítani szeretőjét a pokolból, de fel kell áldoznia néhány embert, hogy újra testet tudjon ölteni.

0

4 jelenet a Machete-ből

Nem csak lövöldözés és kaszabolás lesz a Macheteben, egy-két dumálgatós jelenet is akad majd benne. Szeptember 3-án mutatják be a Grindhouse-hoz készült egyik ál-előzetese alapján készült akciófilmet, Danny Trejo alakítja a főszereplőt, akit megbíznak egy szimpla gyilkossággal, átverik és bosszút ál. Sikerült megnyerni Robert De Nirot is, aki egy szenátort játszik, de itt lesz még Jessica Alba és Michelle Rodriguez, no meg Lindsay Lohan is hidegre tesz majd párt embert.

1

Singer az X-Men: First Classról

Bryan Singer az első két X-Men film rendezője az aintitcool oldalnak árult el néhány részletet az X-Men: First Classról. A történet a 60-as években fog játszódni és John Fitzgerald Kennedy is fel fog tűnni benne. Annak ellenére, hogy sokan számítottak rá, Küklopszot nem fogjuk látni a produkcióban, pedig eleinte a Wolverine-ben a figurát játszó Tim Pocock még nagyon mondogatta, hogy ő fogja alakítani a mutánst, aztán Aaron Johnson jött szóba a szereppel kapcsolatban. Küklopsz testvére, Plazma azonban jelen lesz, őt Lucas Till játssza.  Tanúi lehetünk, hogy Xavier és Erik Lehnserr hogyan találkoztak és miképp álmodoztak arról, hogy az emberiség és a mutánsok békében fognak egymás mellett élni. James McAvoy formálja meg a profot, aki ekkor még minden gond nélkül járt-kélt  (a harmadik X-Men film elején is a két lábán sétálgatott), de be fogják mutatni, hogy miképp sérült meg úgy, hogy végül tolószékbe kényszerült. Oh és Xaviernek lesz haja is.  Singer elárulta, hogy a mutánsok kosztümjei sokkal inkább hasonlítani fognak a képregényben látottakra, mint eddig bármikor.

A Pokoltűz Klubbot is bemutatják, itt lesz jó pár mutáns, Kevin Bacon Sebastian Shaw-t testesíti meg, míg Emma Frostot January Jones játssza, korábban még Alice Eve-et emlegették a szereppel kapcsolatban. Singer megemlített még néhány karaktert, akiket még biztosan látni fogunk a First Classban: Darwin, Mistique, Bestia, Azazel, Vészmadár és a női Angyal.

25

A hét kimaradt hírmorzsái

Mivel a munka és egyebek mellett lehetetlen volt teljes mértékben helyettesíteni koimbrát, megpróbálok összeszedni néhány kimaradt filmes infót.

Guillero del Toro csinálná is meg nem is a Hellboy 3-at. Az a baja, hogy nem szeretne közelebb kerülni a történet végéhez, meg szerinte Ron Perlmant elkényeztették a Sons of Anarchyban, ugyanis ott nem sminkelték agyon.

Hayden Christensen benne lenne a Jumper (Hipervándor) második részében.

J. J. Abrams lesz a 7 Minutes in Heaven című film producere. A filmet Jack Bender rendezi, aki korábban a Lostnál dolgozott.

Sam Worthington el fogja játszani Draculát.

James Cameron beszólt pár embernek, kijelentette, hogy A bombák földjén jobb lett volna 3D-ben, del Toronak meg azt ajánlotta, hogy hagyja a Hobbitot Peter Jacksonra.

Maggie Gyllenhaal és Peter Sarsgaard együtt fognak játszani a Bill Monroe-filmben.

Ryan Reynolds valószínűleg szerepelni fog a Safe House című thrillerben.

Rooney Mara lesz a A tetovált lány (The Girl with the Dragon Tattoo) remake női főszereplője. Ugyanebben a filmben munkát kapott Max von Sydow is, mint Henrik Vagner.

– 3D-s lesz a Thor és a The Avengers (A Bosszúállók), előbbit konvertálják, utóbbit már így veszik fel.

0bdBrooklyn Decker, aki most Adam Sandlerrel dolgozik, csatlakozott a Battleship című háborús filmben fog legközelebb szerepelni.

– a Másnaposok (The Hangover) forgatókönyvírói, Jon Lucas és Scott Moore elkezdtek dolgozni egy karácsonyi mozin.

Edie Falco (Soprano felesége) benne lenne egy Maffiózók mozifilmben.

Matt Damon szerepet kapott Eastwood új filmjében a Hereafterben.

– Film készül a Google-ről.

Seth Rogent hallani fogjuk a Boo U című filmben, de látni nem.

– a Paramountnál valaki kidobta a netre, milyen projekteket terveznek.

Carla Gugino MILF lesz.

0cg

5

Ki lesz Pókember párja?

Mielőtt a Pókember szerepére Andrew Garfieldet szerződtették volna, hatalmas találgatások láttak napvilágot, hogy ki is fogja játszani. Listán volt többek között Jamie Bell, Josh Hutcherson, Alden Ehrenreich, Frank Dillane, Aaron Johnson és Anton Yelchin is.

Mivel azt már tudjuk, hogy a Pókember szerepét Garfield kapta, most a barátnőjére helyeződött a figyelem. Ki lesz az a szerencsés hölgy, aki feltűnhet a Pókember oldalán?

A találgatások szerint Marc Webb filmjében nem Mary Jane lesz a Pók szerelme, hanem valaki más. Elképzelhető, hogy Gwen Stacy, első szerelme fog feltűnni, akit a képregényben megölt a Zöld Manó.

A tovább mögött megnézhetitek, kik a legesélyesebbek a szerepre.

 

1

Már látható a politikai thriller előzetese

A Bourne-rejtély és a Mr. és Mrs. Smith filmek rendezője, Doug Liman most a Fair Game-ben érdekelt. A Naomi Watts és Sean Penn főszereplésével készülő filmből most láthatunk egy előzetest. A történet Valerie Wilson igaz történetét dolgozza fel. Ő egy FBI ügynök volt(azóta elhagyta a pályát), akinek nem nagyon jött be Bush külpolitikája. Az USA-ban majd csak november 5-étől lesz látható a mozi, de egyesek máris az Oscart emlegetik.