0

Park Chan-wook rendezheti a Stokert

Még nyáron lehetett arról olvasni, hogy elképzelhető, hogy  Ridley Scott fogja megrendezni a Stoker filmet Jodie Foster és Carey Mulligan főszereplésével. Scott éppen az Alien előzményfilmekkel van elfoglalva, már biztos, hogy nem ő fog irányítani a forgatáson, azonban aggodalomra semmi ok, Park Chan-wook lépett a fedélzetre, akinek ez lesz az első angol nyelvű alkotása. A két említett színésznő továbbra is kitart a projekt mellett és állítólag Johnny Depp is érdeklődik az egyik szerep iránt, A forgatókönyvet a Szökés (Prison Break) sztárja, Wentworth Miller vetett papírra.

A produkció központi karaktere egy szeszélyes hangulatú tinilány, mikor apja elhalálozik rejtélyes és titokzatos nagyapja hozzájuk költözik, hogy minél több időt töltsön a lánnyal és a családdal. Ugyan a cím alapján arra következtethetnénk, hogy a filmnek köze lesz Bram Stokerhez, azon belül is Drakulához, de egyelőre nem említették, hogy kapcsolatba hozható-e a cím és az író.

6

Red Riding Hood előzetes – Seyfried és a vérfarkas

Catherine Hardwicke készítette az Alkonyat (Twilight) franchise első részét, ennek segítségével érte el, hogy ő lett a legnagyobb bevételt elérő rendezőnő. Jövőre érkezik a következő munkája, a Red Riding Hood a Piroska és a farkas történetén alapszik, bár némileg azért átírták a cselekményt. Amanda Seyfried játssza a piros ruhás lányt, mellette  Shiloh Fernandez, Julie Christie, Gary Oldman, Max Irons, Lukas Haas és Virginia Madsen lesz látható. Seyfried karaktere beleszeret egy favágóba, bár már jegyben jár a falu kovácsának a fiával. De hogy ne csak a szerelmi háromszög körül bonyolódjon a sztori egy vérfarkas is feltűnik. Amerikában március 11-élén mutatják be.

16

Zöld Lámpás előzetes – Reynolds szuperhősködik

Épp itt volt az ideje, hogy a DC Supermanen és Batmanen kívül más hősét is a vászonra küldje. A Zöld Lámpás bőrébe Ryan Reynolds bújhat, aki elvileg Villámot akarta eljátszani, ám arra a produkcióra még várni kell, így a kezére húzta a gyűrűt, amivel különleges dolgokra képes, pl. védelmezheti vele az univerzumot. A film Martin Campbell rendezésében készül, a Warner pedig bízik abban, hogy DC egyik legismertebb alakja nem fog csődöt mondani a kasszáknál, máris további két rész terve forog a fejesek fejében. Ha valóban jövő év első felében hozzá is látnak a második rész forgatásához, akkor Deadpook rajongói várhatnak még egy ideig, míg a szájmenésben szenvedő zsoldos felbukkan a mozikban.

2

Ismét jönnek a gyilkos darazsak

A Piranha után még egy klasszikus B horror feldolgozása készül el. A Vertigo Entertainment a Room 101 produkciós céggel karöltve hozza tető alá Irwin Allen 1978-as filmjének, a Rajzásnak (The Swarm) a remake-jét. Az eredeti produkcióban Brazília felől gyilkos darazsak érkeznek Texasba, egy entomológus (Michael Caine) ered a nyomukba. Amikor darazsak légiói kinyírják egy légibázis személyzetét biztossá válik, hogy minden lehetséges eszközt be kell vetni, hogy megállítsák őket.

A díjnyertes reklámfilmrendező Ash Bolland fogja dirigálni az új változatot, forgatókönyvírót a következő hetek során fognak leszerződtetni a projekthez. Most még nem tudni, hogy az illető Arthur Herzog regénye alapján fog dolgozni vagy semmi köze nem lesz a könyvhöz.

1

Zemeckis újraforgatja az 1939-es Óz, a csodák csodáját?

Mindig öröm, hogy újabb hírek érkeznek a filmek világából, de ugyanakkor már csöppet unalmas, hogy Hollywood egy ideje csak képregények és könyvek adaptálásával és feldolgozásokkal foglalkozik. A Warner azt vette a fejébe, hogy elkészíttetik az 1939-ben készült Óz, a csodák csodája (The Wizard of Oz) remake-jét, a rendezéssel pedig Robert Zemeckist bíznák meg.

Zemeckis egy ideje a motion-capture technikával kel és fekszik. A következő munkája A sárga tengeralattjáró feldolgozás lesz, amit szintén motion-capture lesz. A stúdió azonban élőszereplős filmet szeretne látni az Ózból, már csak az a kérdés, hogy Zemeckis erre mit fog lépni. Felhúzza az orrát és más projekt felé tekintget vagy elgondolkodik azon, hogy sokkal több dicséretet kapott anno, mikor még nem erőltette ezt a technikát és elvállalja?  A stúdió az eredeti forgatókönyvet szeretné felhasználni a feldolgozáshoz, azon nem kevesebb, mint 19 író dolgozott, míg végül hozzáláttak a forgatáshoz.

Nem csak a Warner, hanem a Disney is betervezett egy Óz filmet, ahhoz ősszel látnak hozzá Sam Raimi vezénylete alatt. A varázslót Robert Downey Jr. formálja meg és egy eredettörténetet láthatunk, amiben Ózt ismerhetjük meg jobban.

11

Your Highness 3 és fél perces előzetes

Kaland, varázslat és humor jellemzi a Your Highness fantasy-vígjátékot,  nem az ilyen művekhez megszokott humor lesz jelen, ugyanis a szereplők füveznek és előszeretettel alkalmazzák a shit, illetve a moterhfucker szavakat is. David Gordon Green (Ananász Expressz) készítette a produkciót, amelyben Danny McBride és James Franco két herceget játszanak. Franco karaktere bátor, míg McBride inkább lustálkodni szeret, ám egy gonosz varázsló elrabolja előbbi menyasszonyát, ezért a két herceg útra kell, hogy kiszabadítsa a hölgyet. Zooey Deschanel lesz az ara, Natalie Portman pedig egy harcosnő, aki segíti a főhősöket küldetésükben. Idén mutatták volna be a produkciót, ám végül áprilisra tették át a premiert. Jó lesz? Vagy inkább az előzetes után felejtsük el?

0

Mozifilm készül a The Man From U.N.C.L.E. sorozatból

A 60-as években 4 évadot élt meg a Robert Vaughn és David McCallum főszereplésével készült The Man From U.N.C.L.E. kémsorozat, a két főhős az U.N.C.L.E. (the United Network Command for Law and Enforcement) ügynökségnek dolgoztak és oldottak meg különféle ügyeket. Az Ian Fleming által kitalált széria nem kerülhette el a sorsát, mozifilm fog készülni belőle és ha minden a stúdió tervei szerint alakul, akkor Steven Soderbergh, az Erin Brockovich – Zűrös természet és az Ocean’s Eleven – Tripla vagy semmi alkotója fog ülni a rendezői székben. A forgatókönyvet Scott Z Burns veti papírra, aki már többször is dolgozott Soderbergh-gel, pl. Az informátor! (The Informant) és a Contagion alkotásokon.

Korábban David Dobkin állt a rendezői poszton és Max Borensteinnal dolgozott a szkripten, amiben inkább a humor kapott nagyobb szerepet, mint az akció. Dobkin továbbra is a fedélzeten tartózkodik, méghozzá producerként.

3

A közeljövő űrlényes filmjei

0p

Néhányan írtátok, hogy szeretnétek látni egy olyan összeállítást, amelyben a közeljövő űrlényes filmjeiről esik szó. Itt egy kis válogatás, először azokról esik szó, amihez már készült előzetes vagy poszter, majd jön a többi.

Lorien bolygó lakóit megsemmisíti egy másik faj és csak kilenc tininek, illetve azok védelmezőinek sikerült megmenekülniük, a Földön keresnek menedékét, itt élnek tovább. Ám ide is követik őket és numerikus sorrendben végeznek az életben maradottakkal, a harmadikat megölték, a negyedik következik, aki John Smithként Ohioban lakik. A főhőst Alex Pettyfer játssza, testőrét Timothy Olyphant  alakítja. A produkciót február 18-án mutatják be. A trailer alapján kissé olyan, mintha az X-Ment koppintották volna le. D.J. Caruso rendezte a filmet, korábban Michael Bay gondolkodott azon, hogy megrendezi.

 

2

Verdák 2 poszter és előzetes

A Pixar eleddig 100 %-os munkát nyújtott, mind minőség, mind bevétel terén. Idén a Toy Story harmadik részével csak a mozikban egy milliárd dolláros jegybevételt értek el, jövőre pedig a Verdák folytatásával jelentkeznek. Az előző rész társrendezője, John Lasseter és az eleddig csak produceri teendőket ellátó Brad Lewis készíti az animációs filmet. Villám McQueen ezúttal a World Grand Prix versenyen vesz részt, úgy tűnik, hogy az az előző részből rajta kívül csak Matukát hozták vissza.

2

Újabb poszter a Black Swannak

Darren Aronofsky filmje, a Black Swan hamarosan bemutatásra kerül Észak-Amerikában és bizonyára rengeteg díjátadón fog megfordulni. Ha A pankrátorból (The Wrestler) indulunk ki, nálunk majd nyár elején fogják vetíteni a thrillert. Natalie Portman egy balerinát játszik, aki meg szeretné szerezni egy új darab főszerepét, csakhogy nem egyszerű a dolga, ugyanis egy másik Mila Kunis által megformált balerina is azt szeretné, ha ő lehetne a központi karaktert.