Az eltelt pár nap néhány kimaradt híre röviden.
Jó pár hónappal ezelőtt jelentették be, hogy jön a Buffy remake-je, Whit Anderson forgatókönyve azonban nem nyerte el a stúdió tetszését. Voltak ugyan jó ötletei és remek gondolatai, de összességében nem felelt meg az elvárásoknak, egyelőre a projekt parkolópályára várakozik.
Hatalmas “siker” a The Dark Knight Rises előzetese, 12,5 millió alkalommal töltötték le a iTunes-ról, a korábbi rekorder a Bosszúállók trailere volt, amit 10 millióval tartotta a csúcsot.
Környezetvédők úgy vélik, hogy az Expendables 2 forgatása miatt megcsappant Bulgária denevéreinek száma, a Környezetvédelmi Minisztérium szerint szerint nincs ok az aggodalomra, nincs semmiféle probléma.
Andrzej Bartkowiak rendezheti a Beneath The Deep filmet, a sztori néhány karibi szigeteken rekedt turistáról szól, akiknek az életére tör néhány rejtélyes idegen.
Dan Aykroyd csatlakozott a Dog Fight politikai vígjátékhoz.
Jay Mohr leszerződött a Burt Wonderstone vígjátékba, a színész a Rick The Implausible nevű bűvészt játszhatja.
Mivel elégedettek a Mission Impossible negyedik részének az eredményeivel, a Skydance máris ötödik részt akar. És ezzel együtt belevágnának a Top Gun 2-be is.
Seth Rogen benne lenne az Ananász Expressz 2-ben, állítása szerint beszélnek róla, viccelődnek vele, talán egyszer megvalósul.
A Warner bejegyeztette a Gremlins3.com-ot, ami után feltételezhetjük, hogy betervezték a Szörnyecskék harmadik részét. De ha abból indulunk ki, hogy van Halálos fegyver 5 és Rendőrakadémia 8 domain és még mindig nem történt semmi a tervezetek körül, akkor ebből nem lesz egyhamar film.


Tony Kaye a 90-es évek végén hívta fel magára a figyelmet, az Amerikai História X (American History X) drámával, illetve a forgatást követő Edward Nortonnal való veszekedésével. Azóta sajnos nem sikerült újra a rivaldafénybe kerülnie, pedig készített még néhány alkotást. A Detachment drámája túl van néhány fesztiválon, de eleddig még nem került a mozikba, ennek végre elérkezett az ideje, 2012 márciusától válthatnak jegyet rá az amerikaiak (és talán egyszer mi is).

Az ezredforduló után merült fel egy újabb Alien film gondolata, James Cameron kezdett dolgozni a történeten, aki egy eredettörténetben gondolkodott. Vajon honnan jöttek az Alienek? Miután a Fox bejelentette az AvP-t Cameron leállt a tervezgetéssel, úgy érezte, hogy a savas vérű éjfekete úrszörny és a high-tech kütyükkel felszerelt ragadozó összeeresztése ki fog nyírni a franchise-t. Ekkoriban Ridley Scott és Sigourney Weaver is összedugta a fejét, Scott ugyanis már korábban kijelentette, hogy itt lenne az ideje helyes irányba terelni az Alien szériát, felmerült az is, hogy a Földön játszódna a cselekmény, majd elmorfondíroztak azon, hogy a Nyolcadik utas: a Halálban látott „space jockey” figurájával kellene kezdeni valamit.

Robert Pattinson elcsábít mindenkit. A Guy de Maupassant regényéből készült adaptációban Pattinson játssza Georges Duroyt, aki egy dologhoz nagyon ért: a nők behálózásához. Mindenkit magába bolondít és láthatóan felettébb élvezi. Kristin Scott Thomas, Uma Thurman és Christina Ricci is az ágyában landol.