14

Spielberg 2013 áprilisában lát hozzá a Gods and Kingshez

Steven Spielberg nem ásítozik unottan, ugyanis ki sem lát a melóból. A Tintin és a Hadak útján után hozzálátott a Lincoln forgatásához, amelyet már évek óta szeretne megvalósítani, az utómunkálatok befejezése után belevág a Robocalyose sci-fibe. Csak nehogy a nagy rohanás a minőség rovására menjen. Mindenesetre már tudható, hogy az emberek és robotok háborúskodása után mi következik. A Warner tavaly ősz óta próbálja meggyőzni, hogy üljön bele a Gods and Kings rendezői székébe, a tárgyalások egész jól haladnak és minden jel arra mutat, hogy Spielberg vezényelheti le a produkciót.

A Mózesről szóló történet nem a klasszikus Cecile B. DeMille alkotás remake-je lesz, legalábbis most még azt ezt mondogatják, de nyilván Spielberg nem tudja elkerülni, hogy művét egyesek összehasonlítsák DeMille rendezésével. A film nem csak Mózes életének egy bizonyos szakaszára koncentrálna, hanem elmesélnék az egész életét, amiben helyet kapna a zsidók kivezetése Egyiptomból és a kőtáblákra vésett tíz parancsolat is. Ezen felül azért több látványos csatával is megspékelnék a filmet,  a fejesek a Rettenthetetlenhez (Braveheart) hasonló ütközeteket ígérnek.

A forgatókönyvet Stuart Hazeldine és Michael Green veti papírra, előbbi Az elveszett paradicsom fantasy-t körmölte le, utóbbi a Zöld Lámpás (Green Lantern) társírója volt és a The River sorozat szkriptjébe is belenyúlt (ennek egyébként Spielberg a producere.). A forgatás 2013 márciusa-áprilisa környékén venné kezdetét.

5

Red Lights előzetes – A Buried rendezőjétől

Rodrigo Cortés rövidfilmeket készítgetett, majd 2007-ben A nyertes (Concursante) produkciót tette le az asztalra, amelyre felkapta a fejét a szakma és jelölték a Málaga Filmfesztiválon és a Goya Awardson is jó eséllyel indult. Majd 2010-ben az Élve eltemetve (Buried) thriller-drámával jelentkezett, a one man show-ban Ryan Reynolds (megint) bizonyította, hogy képes színészkedni.

Idén a Red Lights thrillerrel érkezik. Sigourney Weaver és Cillian Murphy paranormális, természetfeletti jelenségeket vizsgálnak, olyan embereket figyelnek meg, akik azt állítják magukról, hogy különleges pszichikai képességekkel bírnak. Robert De Niro egy hírneves “előadóművészt”, egy médiumot kelt életre, sok évnyi távollét után tér vissza, Weaverék pedig megpróbálják bebizonyítani, hogy csaló. És egyébként miért döntött úgy, hogy 30 év után ismét emberek elé kell állnia? Alant látható az előzetes, egyelőre csak a spanyol nyelvű.

4

Brake előzetes

Stephen Dorff játssza a főszerepet a Brake thrillerben, az előzetese egy Fűrész (Saw) – Élve eltemetve (Buried) ötvözetet ígér. Első ránézésre úgy tűnik, hogy a játékidő nagy részében Dorff szenvedéseit követhetjük nyomon.

A színész egy titkosügynököt formál meg, akit elrabolnak és egy igen szűk helyen tartanak fogva. Kezében egy telefon, szeme előtt egy óra számol vissza. Fogva tartója minden lehetséges eszközzel próbálja megtörni a férfit, hogy kiszedje belőle a szükséges információt.

 Gabe Torres dirigálta a filmet, az úriember eddig a sorozatok világában járt-kélt, többek között a The Mystic Knights of Tir Na Nog, Courage és a Solved szériákat készítette. A Brake-ben a főleg B kategóriás alkotásokban feltűnő Tom Berenger és a Grace klinika (Grey’s Anatomy) sorozatban látott Chyler Leigh is játszik.

0

Szellemlovas 2 tv spotok

A Columbiát érdekelte még egy rész az első Szellemlovas után, de mindent megtettek, hogy a költségeket le tudják szorítani. Az első felvonás 110 millió dollár volt, a második felvonás rendezői teendőit elvállaló Mark Neveldine és Brian Taylor 75 millióból gazdálkodhatott. A duó készítette a Crank – Felpörögve akciófilm két részét is, ahol ennek töredékéből dolgozhattak. Nicolas Cage játssza a főhőst, oldalán Violante Placido domboríthat, Idris Elba is felbukkan, de jelen lesz még Christopher Lambert is.

7

2013-ban jöhet a Doctor Strange film

A Marvel 2010-ben húzta el a mézesmadzagot a Doctor Strange kedvelői szeme előtt, mondván, hogy beterveztek egy filmet a varázslóról. Thomas Dean Donnelly és Joshua Oppenheimer, a Dylan Dog: Dead of Night és a Szahara írói láttak hozzá a forgatókönyv megírásához, amit nemrég le is adtak.

A Marvel közzétette, hogy elégedettek a duó által prezentált szkripttel, most éppen azon vannak, hogy megleljék a megfelelő rendezőt a produkció élére. Remélik, hogy 2013-ban már a mozikba küldhetik a filmet.

Strange egy remek, de kissé arrogáns idegsebész, akinek egy autóbaleset során megsérül a keze, ami pályafutásának a végét jelenti. Csak a csodában reménykedik, elutazik Tibetbe, hogy egy ottani nagy hatalmú varázsló segítését kérje. Miután megakadályozza, hogy az Ősi Egynek nevezett férfit megöljék az tanítványává fogadja, Strange pedig lelkesen tanul. Később visszatér New Yorkba, ahol szakértelmének hála rengeteg életet megment. A képregényekben sokszor harcolt a Bosszú Angyalai és a Fantasztikus Négyes oldalán, de leginkább dimenziók között és az űrben kamatoztatta tudását.

0

A titánok haragja tv spotok

Perszeuszra ismét kemény, veszélyes kaland vár: ki kell szabadítania az alvilágban bebörtönzött Zeuszt. Az embert (és félistent) próbáló küldetésben maga mellett tudhatja Andromeda királynőt, Poszeidón féisten fiát, Argenort és Héphaisztoszt is. A főhőst Sam Worthington kelti életre, Rosamund Pike, Toby Kebbell és Bill Nighy áll mellette. A titánok harca ugyan sikeres lett, de sok negatív kritika érte a filmet. A stúdió vajon miből gondolja, hogy az elégedetlenkedő tömegeit vissza tudja csábítani a folytatásra?

2

What to Expect When You’re Expecting poszerek

Itthon is megjelent a What to Epect When You’re Expecting könyv, amely az angol címhez mérten lényegesen rövidebb elnevezést kapott (9 hónap). A filmváltozathoz sikerült megnyerni néhány hírességet, Jennifer Lopez, Anna Kendrick, Elizabeth Banks, Cameron Diaz és Brooklyn Decker esik teherbe. A drámai elemekkel megpakolt vígjáték a gyerekvállalásról szól, ennek örömeiről és nehézségeiről szól. A terhes főszereplők poszterei után biztosan befutnak azok a plakátok is, ahol a férjek néznek reánk.

9

The Flowers of War

0fow

1937 decemberében a japán erők lerohanták Nanking városát, több ezer embert gyilkoltak meg és több száz nőt erőszakoltak meg. A kínaiak fel-felemlegetik ezt az időszakot, a mai napig sem heverték ki, a másik fél, azaz a japánok úgy vélik, hogy az egész csak túl van lihegve. Ha már Kína egyik legdrágább filmjéhez lát hozzá, hát illik valami olyasmibe invesztálni, ami még véletlenül sem kerüli el az emberek figyelmét, nem is csoda, hogy a nankingi háborúba helyezték a történéseket és egy nemzetközileg ismert sztárt tettek meg főszereplőnek, így jobb eséllyel kelti fel az érdeklődést a nemzetközi piacon.

48

Motherf***ing Space Nazis

Erre vár már mindenki régóta. 2006-ban tették közzé, hogy el fog készülni az Iron Sky, majd a készítők a neten gyűjtést is szerveztek, hogy elkészülhessen a mű. Idén végre láthatjuk, hogy milyen lett. A történet szerint a második világháború vége fele a nácik a legnagyobb titokban a Holdra költöztek, ott vígan éltek és készültek a visszatérésre. 2018-ban a Föld felé veszik az irányt.

2

Stb… Új Black Gold előzetes, Stiller HBO filmje, Szellemlovas 2 színfalak mögött

0sgSelena Gomez szerezte meg Jany Nelson regényének, a The Sky Is Everywhere-nek a jogait és ő lesz a főszereplő. Gomez karaktere nővére árnyékában él, amikor testvére meghal, hirtelen ő kerül a középpontba.

Újabb pletyka röppent fel a Bosszúállók kapcsán: Pókember cameozni fog a filmben.

Lily Collins mégsem fog játszani az Evil Dead remake-ben, más elfoglaltsága akadt.

Christopher Plummer egy interjúban elmondta, hogy szerinte Terrence Malick túlírja a forgatókönyveit és az sem tetszik neki, ahogy a filmjeit vágja. Ő biztos, hogy nem fog játszani több filmjében.

Catherine Zeta Jones leszerződött a Side Effects filmre.

Lily Taylor és Ron Livingstone is bekerült a The Conjuring színészgárdájába.

Lena Headey és Ethan Hawke lesznek a Vigilandia scifi főszereplői.

Ben Stiller az HBO számára készít egy tévéfilmet, az All Talk politikailag, vallásilag, kulturálisan és szexuálisan is felettébb tiszteletlen és durva lesz, a forgatókönyvet Jonathan Safran Foer írja.

Emma Roberts és Craig Roberts látható lesz a I Am My Family Secret filmben, a történet szerint egy testvérpár rájön arra, hogy szüleik 20 évig egy nagy titkot rejtegettek előttük és amikor kiderül, életük jelentősen megváltozik.

2

Seeking Justice előzetes

Nicolas Cage-nek nem megy jól mostanság, bukta bukta hátán, bár ezt inkább magának köszönheti, jobb lenne, ha körültekintően választana szerepet és filmet. A soron következő akció-thrillerében egy boldog házas fickót kelt életre, ám feleségét (January Jones) egy este megtámadják. A kórházban egy rejtélyes fickó alkut ajánl: az elkövető megbűnhődik, cserébe csupán egy kis szívességet kell tennie a közeljövőben. Rendező Roger Donaldson, aki legutóbb A banki meló dolgozatot mutatta be. Amerikában március 16-án érkezik.

8

Nyáron kezdik forgatni a Másnaposok 3-at

Bradley Cooper, Zach Galifianakis és Ed Helms fejenként 15 millió dollárt kérnek azért, hogy ismét másnaposok legyenek. A Warner ki fogja nekik fizetni ezt az összeget. A trió az első részért még csak 1 millió dollárt vághatott zsebre, majd amikor a vígjáték 467 millió dollárt kaszált a mozikban jöhetett a következő felvonás. Ezért Cooperék egyenként 5 millió dollárt kaptak és még a profitból is részesedhettek. A Másnaposok 2 581 millió dollárt kasszírozott, szóval nem is volt kérdés, hogy érkezik a következő kaland.

A forgatás nyáron veszi kezdetét, a történetet most még nem tették közzé, de nem nehéz kitalálni, hogy Cooperék ismét csapnak egy görbe estét, majd másnap reggel felébredvén nem emlékeznek semmire, hogy milyen durva buliban vettek részt. Már csak az a kérdés, hogy az eddigi két rész esetében bevett formula vajon a harmadiknál is beválik-e. Érdemes lenne újítani. De vajon tudnak-e? Jövőre meglátjuk, bemutató május végén.