5

Neeson is benne lesz a Batman 3-ban?

0lnA pletykák szerint Liam Neeson is feltűnt a The Dark Knight Rises forgatásán, ám erről eddig nem jött semmiféle megerősítés. Most a színész maga mondta el, hogy elment a munkálatokra, de csak rövid ideig volt jelen és gyakorlatilag fogalma sincs arról, hogy benne lesz-e a filmben vagy sem.

“Komolyan, nem árulhatok el semmit a Dark Knight Risesról. Ott voltam a forgatáson, talán 1-1,5 órát töltöttem el, de a rendező nem árult el semmit arról, hogy miről szól ez az egész. Szóval halvány lila gőzöm sincs, hogy mire volt jó a jelenlétem, higgyetek nekem”. – mondta Neeson.

33

A 84. Oscar-díj jelöltjei

14.30-kor színre lép Jennifer Lawrence és Tom Sherak, együtt teszik közzé az Oscar jelölteket. Élőben nézheted Te is ezt az eseményt, de addig is tippelhetsz, hogy melyik kategóriában mely nevek és filmcímek fognak elhangzani.

Megtörtént a bejelentés, ahogy számítani lehetett rá a Hugo, a leleményes vitte a prímet a jelölések terén, összesen 11 kategóriában indul díjért. Martin Scorsese első családi filmje legalább így szépen teljesít, ha már Amerikában méretes bukta volt. Az Artist 10 jelöléssel büszkélkedhet, a fekete-fehér némafilmet nagy esélyesnek tartják. Ami talán meglepő lehet, hogy a Drive-ot szinte teljesen mellőzték, egyetlen nominációval szúrák ki a szemét. Szintén érdekes lehet Jonah Hill jelölése, akit úgymond nagy öregek közé sikerült bepasszírozni. Michael Fassbendert szintén hanyagolták, aki a Shame-ben állítólag remek alakítást nyújt. Úgy látszik ez hardcore (NC-17-es besorolású a film) szextéma nem jön be az Akadémiának, ezzel ellentétben Rooney Mara is kapott egy jelölést, David Fincher nem volt igazán bizakodó, mondván, hogy az anális szexet az Akadéma nem díjazza. A Rém hangosan és írtó közel is kiharcolt magának, hogy felbukkanjon néhány főbb kategóriában, bár e mögött inkább valamiféle trükközést lehet sejteni a stúdió részéről, hiszen se a kritikák, se a nézők nem kedvelik igazán.

0

Schrader és Ellis közös tervezete

Paul Schrader rendező Bret Easton Ellis író ismét együtt dolgozhat. Az Ádám feltámadása (Adam Resurrected) és a Ördögűző: Dominum (Dominion: Prequel to the Exorcis) alkotója és az Amerikai pszicho (American Psycho) írója közösen fog dolgozni a Bait thrilleren, amelyben egy bosszúszomjas nő egy jachtos kirándulás alkalmával megöli a kapitányt és minden fedélzeten tartózkodót a cápáktól hemzsegő vízbe parancsol.

A forgatás még nem kezdődött el, de Schrader és Ellis máris egy újabb projekten törik a fejüket. Ennek történetéről egyelőre nem szivárogtattak ki infot, eddig csak annyit lehet tudni, hogy egy mikroköltségvetésű Los Angelesben játszódó noir lesz. A főszerepre pedig egy James Deen-t szeretnék megnyerni. Az úriember a mozikban kevésbé ismert, de több alkotásban is “játszott”, ám ezek mindegyike pornó volt.

0

Jelenet a Red Lightsból

Robert De Niro egy legendás médiumot alakít a Red Lightsban, aki harminc év után tér vissza. Sigourney Weaver pedig minden erejével azon van, hogy lebuktassa a férfit, megpróbálja bizonyítani, hogy a férfi egy csaló. Az alábbi jelenetben De Niro nem látható, Weaver viszont serényen fényképez.

1

Darling Companion előzetes

Diane Keaton és Kevin Kline egy házaspárt játszik a Darling Companion filmben. A feleség  egy nap magára hagyott kutyusra lel az autóút mellett, hazaviszi és gondoskodik róla. Ám hétvégi házuknál Kline karaktere véletlenül elveszíti az ebet, amit neje elég rosszul fogad és megpróbálja megkeresni az elveszett kedvencét.

A rendezői teendőket Lawrence Kasdan vállalta magára, aki utoljára a sokak szerint katasztrofálisra sikeredett Álomcsapdát (Dreamcatcher) dirigálta, amit úgy 9 éve mutattak be. A Darling Comapion forgatókönyvét Kasdan vetette papírra feleségével, Meggel.

 

0

A szerelem művészete feliratos előzetes

Emmanuel Mouret francia író-rendező legújabb alkotása, A SZERELEM MŰVÉSZETE című romantikus vígjáték magyarországi premierjére, Budapestre látogat. A párkapcsolatok természetét érzékenyen és szórakoztatóan boncolgató művész, Julie Depardieu mellett, filmjének főszereplője is.  A Locarno Nemzetközi Filmfesztivál, valamint a Montreal Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába is meghívott alkotás február 9-től látható a hazai mozikban.

„Abban a pillanatban, amikor szerelmes lesz az ember, zene csendül a fülében, mindenkinek másféle muzsikaszó” – vallja A szerelem művészete című filmben az író-rendező, Emmanuel Mouret, aki immáron többedik munkáját szenteli az emberi kapcsolatoknak, a szerelem kedves és szellemes ábrázolásának. „A filmet meghatározó pillanatok köré szerveztem, így egy kicsit olyan, mint egy novelláskötet. Több történet bukkan fel benne, melyek olykor keresztezik egymást vagy épp egymásba folynak. A különböző szituációk a vágy természetrajzával foglalkoznak, és egy bizonyos erkölcsi dilemmát vizsgálnak. A szereplőim szabadok akarnak lenni és szeretnék kielégíteni a vágyaikat, mindezt a legnagyobb nyitottsággal. Ez egyrészt nagyon izgató, másrészt nagyon szórakoztató, s mindeközben megengedi nekem, hogy úgy beszéljek erkölcsi kérdésekről, hogy közben nem moralizálok.” – nyilatkozta a rendező.

Emmanuel Mouret művei egyszerre elegánsan kifinomultak és karikírozottan őszinték, mintha Woody Allen találkozott volna Eric Rohmerrel. Egy korábbi alkotását, a Csak egy csók című filmet 2008-ban láthatta a magyar közönség.

A SZERELEM MŰVÉSZETE – amely az ‘A’ kategóriás Locarno Nemzetközi Filmfesztiválon, valamint a szintén ‘A’ kategóriás Montreal Nemzetközi Filmfesztiválon is versenyprogramban szerepelt – február 9-étől látható a hazai mozikban.

11

Tetovált lány képregény közeleg

Először könyvben, majd filmen hódított A tetovált lány. A svéd trilógia után David Fincher vette kezelésbe a történetet. Lisbeth Salander még jó pár évig velünk lesz, ugyanis Fincher elvileg még megcsinálja a két folytatást. Ugyanakkor a Vertigo képregénykiadó úgy gondolta, hogy képregény formában is érdemes bemutatni a sztorit. Amerikában novemberben kerül a boltok polcaira, így fog kinézni a borítója.

20

Bosszúállók az Empire-ben

Kevin Feige a Marvel elnöke megosztotta a rajongókkal, hogy a Vörös Koponya nem lesz benne a Bosszúállókban (pedig a pletykák szerint Loki szövetségese lett volna). Loki katonáiról pedig a következőt mondta: “Ki mondta, hogy űrlények? Annyit elárulhatok, hogy egyáltalán nem a Skrulllokról van szó. Ennél többet nem szeretnék mondani.” – bár azt azért még hozzátette, hogy egyáltalán nem a Kree-Skrull háborúnak alapoznak a filmben.

3

Witherspoon és Reynolds a Big Eyes-ban

0mkNégy éve próbálkoznak a Big Eyes életrajzi filmmel, talán idén végre hozzá is tudnak látni a forgatáshoz. 2008-ban még Kate Hudson neve keringett a projekt körül, ám a színésznő már rég lelépett, jelenleg úgy fest a helyzet, hogy Reese Witherspoon játszhatja a főszerepet, mellette Ryan Reynolds lesz látható.

Margaret Keane és Walter Keane festőművészekről fog szólni a film, a hölgy alkotásai a 60-as években a férje neve alatt jelentek meg, képeinek jellegzetessége, hogy a figurák hatalmas szemekkel rendelkeztek. A válópernél a férj ragaszkodott ahhoz, hogy saját maga készítette a festményeket és nem volt hajlandó lemondani a jogokról. Margaret végül úgy bizonyította állítását, hogy a bíró előtt festett egyet. A férj is élhetett volna a lehetőséggel, ő azonban arra hivatkozott, hogy fáj a válla.

A rendezői teendőket Scott Alexander és Larry Karaszewski látja el, a duó korábban az Ed Wood, a Larry Flynt, a provokátor és az Ember a Holdon forgatókönyveit vetette papírra. Producerként Tim Burton egyengeti a film útját.

 

7

Box Office: Beckinsale – Carano 1-0

 Észak-amerikai box office
A hétvégén az Underworld franchise következő darabja került terítékre, Steven Soderbergh egy MMA harcoscsajt küldött mozikba és George Lucas több, mint két évtizede dédelgetett porontya is a a vásznakra került.

 Új bemutatók:

Len Wiseman az Underworld első részénél még arról beszélt, hogy egy trilógiában gondolkodnak, a vérfarkasos-vámpíros história szépen muzsikált jöhetettek a folytatások. A harmadik részt követően meggyőzték Kate Beckinsale-t, hogy érdemes újra feszülős rucit öltenie magára és újra belebújnia Selene bőrébe. A negyedik részt már 3D-vel bolondították meg, ez egy másik horror franchise-nak is bejött, A kaptár egész szépen muzsikált, de ugyanakkor a Végső állomásnak csak részben jött be. Az Underworld: Ébredés nem is kezdett rosszul, a franchise második legerősebb nyitányát produkálta, azonban a buktató itt a hatalmas költségvetés, hiszen 70 millió dollárból készült a film, a második rész került a legtöbbe: 50 millió dollár és hát az is csak 62 millióig húzta. Sebaj, majd a nemzetközi színtéren jobban teljesít, ott még mindig hódít a 3D. A kritikák nem túl biztatóak, 26 %-on áll a Rotten Tomatoes-on.

17

Nagy zűr Kis-Kínában (Big Trouble in Little China, 1986)

 

Eredetileg úgy volt, hogy a Nagy zűr Kis-Kínában misztikus-kung fu-akciófilm a vadnyugaton fog játszódni, viszont kevés hiányzott, hogy egyáltalán el se készüljön Carpenter műve. A forgatókönyv első verziója a cselekményt az 1880-as évekbe helyezte, a főhős pedig egy cowboy lett volna. Az írók ugyanis egy igen jó westernsztorit képzeltek maguk elé, amit némi kínai „népmesei” elemekkel öntöttek nyakon. A szkript végül a Fox stúdióhoz került, ahol a fejesek nem voltak kibékülve az alapanyaggal, ezért arra kérték az írókat, hogy írják át a történetet. Ám Gary Goldmanék feldühödtek és nem akartak eleget tenni az utasításnak, ami után szépen ki is tessékelték őket az ajtón. A színre lépett W.D. Richter már úgy táncolt, ahogy a stúdió fütyült, kivágta az ablakon a vadnyugati színhelyet, helyette modernizálta az egész sztorit. Ráadásul még azt is sietett elmondani, hogy volt mit javítani az eredeti szkripten, mert az egész félelmetesen rossz volt, még a rendező is azt mondta, hogy Goldmanék irománya felháborítóan olvashatatlan volt.