A robotok és mesterséges intelligenciák nagyjából két kategóriába sorolhatóak: egy részük Pinokkió komplexusban szenved és csak igazi fiú szeretne lenni, a másik az abszolút idegen, érzelemmentes és ezért hajlíthatatlan szörny, aki alig várja, hogy egy tankkal áthajtson a koponyánkon. Ezen a listán akad minden fajtából, de mint mindig, a lista szubjektív, a kommentekben megoszthatjátok a saját kedvenc szintetikus karaktereiteket.
Időutazás is lesz a Homályzóna filmben
Úgy 2007 derekán értesülhettünk róla, hogy Leonardo DiCaprio filmes cége, az Appain Way elkészít egy újabb Alkonyzóna filmet. A forgatókönyvet elég nehezen tudják gatyába rázni, 4 éve Rand Ravich dolgozhatott a történeten, azóta Jason Rothenberg, Anthony Peckham és Joby Harold kezei között is megfordult a szkript. Matt Reeves üldögélt egy ideig a rendezői székben, ám ősszel távozott a fedélzetről.
Tehát egyelőre nem áll túl jól a szénája a tervezetnek, de továbbra sem mondanak le a filmről. Sőt, csak hogy lássuk, hogy van mozgolódás a projekt körül megszellőztették, hogy a filmben időutazás is lesz. Egy tesztpilóta nagy meglepetésre eléri a fénysebességet, mikor sikeresen kikászálódik az ülésből döbbenten veszi észre, hogy 96 évet ugrott az időben.
A Homályzóna sorozatként hódított az 50-es, 60-as években, később is próbálkoztak újabb évadokkal és egy mozifilm is készült a 80-as években.
Side Effects előzetes
Steven Soderbergh sem az a filmes, aki sokáig unatkozva ül a babérjain. A kísérletező kedvű rendező tavaly egy igen jó vírusos thrillert szállított le, majd Gina Carano-ra felhívta a közönség és a producerek figyelmét és egy sztriptíz show-t vezényelt le sikeresen.
Új alkotása, a Side Effects a pszichofarmakológia világában játszódik, ez a tudomány terület azt vizsgálja, hogy a különféle szerek miképp hatnak az agyműködésre. A thrillerben harmadjára dolgozhat együtt Channing Tatummal és Jude Law sem most állt először a kamerája elé. Rooney Mara játssza a főszerepet, aki kissé ideges amiatt, hogy férje (Tatum) hamarosan szabadul. Orvosa (Law) által felírt antidepresszánsokat szed, ám a szerek nem úgy hatnak rá, ahogy kellene.
A forgatókönyvet a Fertőzés (Contagion) írója, Scott Z. Burns szállította le és egy ideig gondolkodott rajta, hogy maga rendezze meg a produkciót. A thrillert 2013 február 8-án mutatják be.
Retro forgatási képek: Terminator 2, 1991
Képek a Terminator 2 forgatásáról.
A gyilkos médium (Red Lights)
A paranormális dolgok, a megmagyarázhatatlan jelenségek mindig is izgatták az embereket. Remek táptalajt biztosítanak az elképzelések és a magyarázatok közzétételére, ütköztetésére. A szkeptikusok és a hívők előszeretettel gyártják cáfolataikat egymás magyarázataira, olykor már-már paródiába hajlik az az igyekezet, ahogy megpróbálnak előrukkolni valamiféle hihető gondolattal. Itthon többek között a Nulladik típusú találkozások sorozatban élvezhettük a témát, ami körüljárta, kitárgyalta, felhívta a figyelmet a természetfeletti és idegen helyzetekre. Olvasd tovább
Rendezőportrék: Lars von Trier
Legutóbb Lars von Trier-t választották a Facebook szavazásunk során, úgyhogy ma a különc Dán rendezőről olvashattok Rendezőportrék rovatunkban. Hamarosan David Fincher és Hayao Miyazaki is fel fog bukkanni itt a Filmdroidon.
Lars Trier Koppenhágában született, egészen anyja haláláig azt hitte, hogy valódi apja a zsidó Ulf Trier, de édesanyja a halálos ágyán bevallotta, hogy egy egykori német alkalmazottja, Fritz Michael Hartmann a biológiai apa, aki római katolikus vallású klasszikus zenész volt. Ekkor nyilatkozta, hogy: ” Addig azt gondoltam, hogy zsidó hátterem van. De inkább vagyok náci.” Olvasd tovább
Az Időbűnök rendezője dirigálja az Open Windows-t
Hozzálátott első angol nyelvű filmjéhez Nacho Vigalondo, az Időbűnök (Timecrimes) és az Extraterrestrial rendezője. Az Open Windows thrillerben Elijah Wood, Neil Maskell és az egykori pornócsillag Sasha Grey játsszák a főbb szerepeket.
A készítők egy egészen másféle found footage filmet készítenek, a megszokottól eltérően a történéseket nem az egyik szereplő kamerájának a szemszögén keresztül láthatjuk, hanem a cselekményt teljesen egészében egy internetes elérhetőséggel bíró laptop képernyőjén keresztül követhetjük. Kissé furcsának hangzik, ugye?
Wood karaktere megpróbálja megtalálni barátnőjét (Grey), aki egy Chrod (Maskell) nevezetű fickó rabolt el.
Promó a Hitchcocknak
Egy újabb, de felettébb rövid Hitchcock promóvideót tettek közzé. A videóban látható egy link, a ShareYourScream.com – ra eltévedve mindenki beillesztheti saját sikoltozós képét a film poszterére. Az alkotás a Psycho forgatásának nehézségeit taglalja, láthatjuk, hogy anno a stúdió mennyire nem hitt Alfred Hitchcock projektjében.
Reeves helyett Cooper főzőcskézhet a Chefben
Négy évvel ezelőtt David Fincher tervei között szerepelt a Chef vígjáték is, amelyben Keanu Reeves főzőcskézhetett volna. Telt-múlt az idő, a rendező és a színész elhagyta a projekt fedélzetét, úgy látszott, hogy ebből talán senki nem tud kifőzni semmi érdemlegeset.
De Steven Knight forgatókönyve nem került a darálóba, jelenleg a Weinstein Co. falai között pihen. Találtak rendezőt is, méghozzá Derek Cianfrance vezényelheti le a projektet, akinek a Blue Valentine-t köszönhetjük és hamarosan érkezik tőle a The Place Beyond The Pines is. Ezúttal nem Ryan Gosling lesz a főszereplő, hanem Bradley Cooper, aki a rövid életű Kitchen Confidentalban süthetett-főzhetett. Érdemes megjegyezni, hogy a szériát eredetileg Fincher szerette volna elindítani.
Cooper egy iszákos-drogos szakácsot alakít, aki függősége miatt elveszíti két Michelin csillagát és párizsi éttermét. 3 év múlva újra összerántja egykori csapatát és Londonban próbálkozik meg sütögetni. A nagy visszatérés mellett reméli, hogy megszerezhet 3 Michelin csillagot is.
A széria intrója Olvasd tovább
Fassbender és Firth a Genius életrajzi filmben
Két remek színész, Michael Fassbender és Colin Firth játszhatja el a múlt évszázad egyik ismert író-szerkesztő duóját, Thomas Wolfe-ot és Max Perkins-t. A produkció A. Scott Berg könyvén, a Max Perkins: Editor of Genius-on alapszik. Korábban Sean Penn szemezett Perkins szerepével, de végül elhagyta a fedélzetet.
A Genius címre keresztelt drámát Michael Grandage fogja ledirigálni John Logan forgatókönyve alapján. Logan többek között a Rango, a Skyfall és Az utolsó szamuráj (The Last Samurai) szkriptjét vetette papírra.
A forgatás csak 2014-ben veheti kezdetét. Fassbender asztalán temérdek ajánlat pihen, jelenleg éppen Terrence Malick kamerája előtt álldogál és az X-Men következő részének a forgatása is záros határidőn belül elkezdődik. Firth sem unatkozott az elmúlt időszakban, a Gambit és a Devil’s Knot után letudta a Railway Man drámát és elvileg hamarosan indulnak az új Bridges Jones film munkálatai.
Wahlberg lesz a producere a Visszakézből remake-nek
2010-ben mutatták be a Visszakézből (Point Black) francia thrillert, ami ugyan nem aratott kiemelkedő sikert és még díjakkal sem halmozták el, de a Working Title stúdió úgy gondolta, hogy kell egy amerikai remake belőle. Neki is megtetszett az ötlet, ezért beállt a produceri posztra, egyelőre nem tudni, hogy a főszerepet is bevállalja-e. Az eredeti alkotásban egy orvos arra lesz figyelmes, hogy az egyik pácienst meg akarják ölni. Ugyan megakadályozza a gyilkosságot, de nem sokra a doki feleségét elrabolják és csak úgy kaphatja vissza, ha a férfit kiviszi a kórházból.
Újabb poszter a Pi életének
M. Night Shyamalan, Jean-Pierre Jeunet és Alfonso Curaon is megfordult a Pi élete (Life of Pi) projekt környékén, majd Ang Lee-é lett a lehetőség, hogy ledirigálja a költséges alkotást. A kérdés, hogy vajon mennyire kíváncsiak az emberek egy indiai srácra, aki egy tigrissel hánykódik egy csónakban az óceánon.









