Argo – tömeges problémák (16)
Könnyű dolga van egy akciófilm főszereplőjének! Amikor azt kiáltják, „Tessék!”, ő fut, lő, ugrik, üt és rúg, a munkanap végén pedig visszavonul kényelmes szállodai szobájába, hogy felkészüljön a másnap következő tornamutatványokra. Ám Ben Affleck nem kért a nyugalomból: ő nemcsak Az Argo-akció (16) (Argo, hazai bemutató: már a mozikban.) főszerepét vállalta. Eljátssza ugyan a CIA legjobb túszszabadítóját, akinek ellenséges területről kell kihoznia hat bajba került amerikait, de rendezője is a filmnek – így aztán a felvételek között és után vártak rá az igazi erőpróbák.
– A legnehezebb talán az Isztambulban felvett jelenetek statisztaszervezése volt – vallotta be a színész-rendező, aki egyre nagyobb izgalommal várhatja az idei Oscar-jelöléseket. – Szerettem volna végig igazi emberekkel forgatni a tömegjeleneteket; nem akartam, hogy számítógéppel rajzoljuk a rohamozó vagy tüntető tömeget. Úgyhogy régimódian hirdetéseket adtunk fel. De kiderült, hogy Isztambulban csak a nyugdíjasok vállalnak ilyesmit: őket nem is érdekli a fizetés, az ebéddel megelégszenek. Én viszont erős, veszélyes fiatalokat akartam a tömegbe: ilyenek viszont semmi áron sem jelentkeztek. Végül ügyes vágásokkal, közelikkel megoldottuk – de míg ezzel kínlódtam, játszanom kellett a magabiztos, laza CIA-ügynököt –rémálom volt!
IC Press



Ismét egy film, amit mi talán idén nem fogunk látni. Az Ölni kíméletesen-t Amerikában november 30-án mutatják be, hozzánk pedig majd befut valamikor. Brad Pitt egy megoldóembert alakít, új feladata az, hogy felkutassa azokat, akik meglovasították egy maffia által felügyelt nagy tétű pókerverseny nyereményét.





A stúdió olyannyira bízott Az éhezők viadala sikerében, hogy a második rész bemutatóját is gyorsan kitűzték. Az eredmények őket igazolták és nem kellett szégyenszemre visszavonót fújniuk, a több, mint 400 millió dolláros amerikai bevétel láttán bizonyára eldurrogtattak egy-két pezsgőt. Gary Ross számára viszont túlságosan is sietőt volt a tempó, inkább kiszállt a folytatásból, helyét Francis Lawrence vette át, aki egyben a további részek rendezői teendőit is el fogja látni.