Woody Allen új filmje, a Midnight in Paris május 20-án debütál az amerikai mozikban, az első előzetes is napvilágot látott. A rendező ismét ismert színészekkel dolgozhatott együtt, Owen Wilson, Adrien Brody, Marion Cotillard, Rachel McAdams, Michael Sheen, Kathy Bates és Tom Hiddleston játszik a produkcióban. A történet szerint egy amerikai család üzleti ügyben Párizsba utazik, majd megismerkednek a francia főváros éjszakai életével.
trailer
Thor tv spotok
Két darab tv spot Thornak. Májusban lesújthat pörölyével, már ha Odin engedi.
Amerika Kapitány: Az első bosszúálló szinkronos előzetes
Múlt héten láthattátok az Amerika Kapitány film előzetesét, ennek szinkronos változatát is megtekinthetitek. A Marvel 1997-ben gondolkodott el egy (új) filmváltozaton, akkor Larry Wilson és Leslie Bohem írták a forgatókönyvet. 2000-ben aztán az Artisan Entertainmenttel közösen próbálták összehozni a produkciót, ám a Marvel jogi vitába keveredett Joe Simonnal. 2003 szeptemberében ért véget az ügy. Ezt követően döntött úgy a képregénystúdió, hogy maguk finanszírozzák az alkotást. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a cselekmény első fele a második világháborúban, a második fele pedig napjainkban játszódna. 2006-ban Avi Arad producer azt remélte, hogy 2008-ban a mozikba lehet a film. Az írósztrájk miatt a projekt egy időre fiókba került, de a Marvelnek sikerült külön megállapodnia a WGA-val, így újra nekiláthattak a szkriptnek. A Vasember sikere után 2011 május 6-ra tűzték ki a bemutató dátumát. A rendezést Joe Johnstonra bízták, aki azonnal újraíratta a forgatókönyvet.
Azok a csodálatos 80-as évek: Aréna előzetes
A 80-as évekre mindenki nagy nosztalgiával gondol, leginkább azok, akik már akkor is éltek és rongyosra néztek egyes filmeket. Rengeteg alkotás született akkor is, sok elkerülte a figyelmem. Néhány napja pótoltam A rejtőzködőt (The Hidden), ami erősen B kategóriás alkotás, sok nevetséges pillanattal, de egyszer meg lehet nézni. A filmben felbukkan Claudia Christian is, akinek valamiért megnéztem, hogy milyen művekben volt alkalma szerepelni. Így került elő az Aréna (Arena) előzetese is, majd ezt követve több olyan produkció előzetesét tekintettem meg, ami ekkoriban került a közönség elé. Úgy gondoltam, hogy minden héten közzéteszek egy előzetest ebből a korszakból. Legyen az első az Aréna, ennek története 4038-ban játszódik, ahol a porondon a világegyetem egyes teremtményei mérik össze erejüket.
Fast Five tv spotok
Az Universal most tv spotokkal támad. Ezt valószínűleg jelenetek hadával fog próbálkozni. Csak legyenek olyan pillanatok is a moziban, amit még nem láttunk. Az ötödik Halálos iramban részben Vin Diesel és Paul Walker mellett többek között visszahozzák Jordana Brewstert, Tyrese Gibsont és Ludacrist is
13 Assassins előzetes
Takashi Miike rendezésében érkezik a 13 Assassins remake. A szamurájos produkcióhoz Eiichi Kudo 1963-as filmje szolgáltatta az alapot. A történet Japán feudális korszakának vége felé játszódik. 13 szamuráj szövetkezik annak érdekében, hogy megöljenek egy gonosz, szadista hadurat, aki meg akarja szerezni a trónt, ez az ország jövőjére nézve azt jelentené, hogy véres háborúkra számíthatnának az emberek.

A három testőr előzetes
Alexandre Dumas regénye, A három testőr (The Three Musketeers) rengetegszer megihlette a filmeseket, talán az egyik legismertebb az 1973-ban készült verzió Michael Yorkkal a főszerepben. A 90-es években két szórakoztató mű is készült, az egyikben Chris O’Donell formálta meg az ifjú gascogne-it, Randall Wallace rendezésében Gabriel Byrne játszotta a karaktert. Ebben az évezredben is próbálkoztak, rögtön 2001-ben érkezett A muskétás, amely elég gyenge lett (és még lehetne szemezgetni a filmek között)
Idén Paul W.S. Anderson rendezésében érkezik egy újabb adaptáció, méghozzá 3D-ben. Az előzetes láttán akciósabbra vették a figurát, tele lesz lassításokkal, párbajokkal és egyéb akciónyalánkságokkal. Azt már most kijelenthetjük, hogy ebből nem lesz klasszikus, ám arra elég jó az esély, hogy egy korrekt, szórakoztató B filmet kapjunk. Logan Lerman játssza D’Artagnant, a három testőrt, Athost, Porthost és Aramist Matthew Macfadyen, Ray Stevenson, Luke Evans kelti életre. Milady szerepében Milla Jovovich domboríthat, a bíboros bőrébe Christoph Waltz bújik. Orlando Bloom lesz Buckingham hercege, Rochefortot Mads Mikkelsen alakítja.
Csizmás, a kandúr magyar előzetes
A Shrekben megismert Csizmás Kandúr kapott egy külön animációs filmet. A DreamWorksnél sem lehet túl sok eredeti ötlet, a Kung Fu Panda folytatása idén érkezik, készülőben az Így neveld a sárkányod második felvonása és a Madagaszkár harmadik részét is látni fogjuk. A Shrekből meg ugye a spin-off. A Kandúr Kitty cicával és Humpty Dumptyval fog kalandozni, az aranytojást tojó libát akarják meglelni.
The Big Bang előzetes – Banderas nyomoz
A poszter után befutott a The Big Bang előzetese is. Ezek alapján egy hangulatos kriminek tűnik. Antonio Banderasnak volt alkalma neo-noir filmben játszani, a Femme Fatale azonban elbukott a kasszáknál. A színész egy magánnyomozót játszik, aki bevállal egy rutinügynek induló melót, meg kell találnia egy eltűnt nőt.
Sympathy for Delicious előzetes
Mark Ruffalo kipróbálta magát a kamera másik oldalán. A Sympathy for Delicious dráma dráma kedvéért úgy döntött, hogy kezébe veszi a gyeplőt és ledirigálja a produkciót , az egyik szerepet is eljátszotta. Ruffalo a Sundance fesztiválról a Színészi különdíjjal a zsebében távozhatott. A főszerepet Christopher Thornton alakítja és a forgatókönyvet is maga írta. Az úriember inkább a tévé világában ismert, sorozatokban bukkant fel, ám szkriptet eddig nem adott ki kezei közül. Egy lebénult DJ-t formál meg, akinek legnagyobb vágya, hogy újra járni tudjon, de az orvosok nem tudnak segíteni rajta, ezt követően fordul a hithez. Orlando Bloom, Juliette Lewis, Laura Linney és Noah Emmerich látható lesz a produkcióban.
Mr. Popper’s Penguins előzetes – Carrey és a pingvinek
Richard és Florence Atwater 1938-ban adták ki a Mr. Popper’s Penguins gyerekkönyvet, amelyet az eltelt évtizedek alatt senkinek nem jutott eszébe megfilmesíteni. De manapság olyan időket élünk, amikor a producerek elkeseredetten keresik-kutatják a megfelelő alapanyagokat, amelyekből filmet tudnak készíteni.
Mielőtt még Jim Carrey leszerződött volna a produkcióra Ben Stiller tartózkodott a fedélzeten, a rendezői székben Noah Baumbach ült. Majd mindketten távoztak, Baumbach helyére Mark Waters került, tőle két éve láthattuk az Excsajok szelleme (Ghosts of Girlfriends Past) vígjátékokat, előtte pedig a Spiderwick krónikákat (The Spiderwick Chronicles) szállította. A főszerep kapcsán szóba jött Jack Black és Owen Wilson neve is. A mellékszerepekben Carla Gugino, Philip Baker Hall, Clark Gregg, David Krumholtz és Angela Lansbury látható.
Carrey egy üzletembert formál meg, aki 6 pingvint örököl. Kb ennyiben ki is merül a sztori és elvileg nagyokat fogunk kacagni azon, ahogy a főhős a pingvinekkel éldegél. A gumiarcú színészre ráférne a siker, a 90-es években több 100 millió dolláros bevételű vígjátékot készített, ebben az évezredben is produkált szép eredményeket, de A balszerencse áradása hiába lépett át a százason, ha sokba került és nem hozta a vártakat. Az igenember (Yes Man) 97 millióbál megtorpant (Amerikában) és az I Love You, Phillip Morris meleg témája miatt csak nehezen jutott el a mozikba és keveset kapart össze
Amerika Kapitány előzetes
Rengeteg jelölt volt a főszerepre: Chris, Pine , John Krasinski, Scott Porter, Mike Vogel, Michael Cassidy, Patrick Flueger, Garrett Hedlund, Wilson Bethel, Ryan Philippe is rajta volt a listán, végül Chris Evans szerződhetett le. Evans korábban a Fantasztikus négyesben alakította Fáklyát, aki szintén egy Marvel hős, de nem igazán lesz kavarodás, mivel a stúdió újrakezdi az F4 kalandjait egy másik színészgárdával. Az Amerika Kapitány mozifilm ráadásul nem is a Fox berkein belül fog készülni, hanem a Marvel vette kezelésbe a produkciót.
Peggy Carter egy francia ügynöknő lesz, aki egyben a romantikus szálat is biztosítja. Először Emily Blunt neve merült fel a szerep kapcsán, majd Alice Eve került a képbe, aztán Hayley Atwell lépdelhetett fel a fedélzetre. Tommy Lee Jones egy ezredest alakít, aki a szuperkatona kísérletet felügyeli, Hugo Weaving a fő ellenfél lesz, Vörös Koponyát játszhatja. A Kapitány társát, Buckyt Sebastian Stan kelti életre, Dominic Cooper Tony Stark apját, Howardot testesíti meg. A rendezői teendőket Joe Johnston látta el, aki lényegében beismerte, hogy előző munkája, a Farkasember valóban nem lett valami nagy szám, de ezt arra fogta, hogy a producereknek és neki más elképzeléseik voltak és kevés idő állt rendelkezésére az előkészületekkor. Az Amerika Kapitány film esetében viszont minden klappol, nem siettették és a producerek is meghallgatták elképzeléseit.
Evans a film elején még egy kis nyüzüge alaknak fog látszani, aki teljesen alkalmatlan arra, hogy elássa a katonai szolgálatot. Majd bekerül a szuperkatona programba, aminek hatására teljesen megváltozik. A kiképzés után bevetik a németek ellen. Jövőre a Bosszú Angyalai egyik tagjaként fog visszatérni, így a film végén valamiképpen hibernált állapotba kerül, majd a jelenben újra kiolvasztják.