Múlt vasárnap írtam, hogy minden héten jelentkezni fogok egy előzetessel a 80-as évekből. Az erőd (The Keep) 1983-ban került a mozikba, a forgatókönyvet írta és a filmet rendezte Michael Mann. Igen, az a jóember, aki elhozta nekünk a Szemtől szembent (Heat) és Az utolsó mohikánt (The Last of the Mohicans). Az erőd második mozis munkája volt, ami nem tette tönkre a karrierjét, ezért elkészíthette az első Hannibal Lecter alkotást Az embervadász címmel.
A 83-as produkció F. Paul Wilson sci-fi és horror szerző regénye alapján készült. Wilson műveiért egyébiránt nem igazán van oda Hollywood, inkább tévés alkotásokhoz használják fel könyveit. A főbb szerepekbeni Jürgen Prochnow, Scott Glenn, Gabriel Byrne és Ian McKellen látható. A történet a második világháború idején játszódik, Romániában a nácik ráakadnak egy erődre, ám hamarosan kiderül, hogy a helyet jóval korábban megszállta egy németeknél is gonoszabb erő, amely kiszívja az emberek életerejét. Így kénytelenek egy helyi zsidó segítségét igénybe venni, aki történetesen ismeri az ősi nyelveket és meg tudja fejteni a különös feliratokat, amire időközben rábukkantak.
Belgrád, 1979. Amíg Tito elnök Kubában egy nemzetközi értekezleten vesz részt, a város figyelmét egy rejtélyes Fantom kelti fel, aki egy lopott fehér Porschéval elképesztő kaszkadőr bemutatót tart éjszakánként Belgrád utcáin. A rendőrség kudarcot vall az elfogásában, és amikor elterjed a rendőrséggel folytatott macska-egér játék híre a köztudatban, az emberek éjszakánként összegyűlnek, hogy megnézzék.
Dean Wright speciális effektek készítésével kereste a betevőre valót, többek között dolgozott a Gyűrűk urán és a Narnia krónikáin is. Valamiért úgy gondolta, hogy a Mexikóban lezajlott Cristero felkelést neki kell megrendeznie, ezért szépen be is állt a kamera mögé és levezényelte az alkotást. Még néhány ismertebb színészt is sikerült megnyerni a produkcióhoz, Andy Garcia, Oscar Isaac, Peter O’Toole, Bruce Greenwood játszik a filmben. A történet a 3 éves Cristero összetűzésre koncentrál, a kormány úgy döntött, hogy betiltja a vallásos megmozdulásokat, megszünteti az egyházi iskolákat és az egyházi javakat államosítják. Ám a katolikusoknak ez nem tetszett, a nép pedig velük volt.