4

Újabb képek a Transformers 3-ból

A rajongóknak nem kell már sokat várniuk, hamarosan bemutatják a harmadik Transformerst. A negyedikre se Michael Bay, se Shia LaBeouf nem tér vissza…elvileg. Bay-nek egyébként is itt lenne az ideje, hogy más akciófilmre koncentráljon. LaBeouf meg nem fog hiányozni senkinek, hiszen ebben a franchise-ban pont hogy nem ő a lényeg.

12

Act of Valor képek

Az Al Kaida vezér megölése után gyorsan be is futott az első tengerészgyalogosokról szóló film, az Act of Valort Mike Mouse és Scott Waugh dirigálta, akik úgy írták körül a produkciót, hogy az felettébb patrióta lesz, ami tömve lesz akciójelenetekkel. Kurt Johnstad, a 300 írója vetette papírra a forgatókönyvet, Roselyn Sanchez és Emilio Rivera neve megtalálható a színészek között, de a főbb szereplők között lesznek aktív Seal tagok is. A történet egy Navy Seal csapatra koncentrál, akikre az a feladat hárul, hogy szabadítsanak ki egy CIA ügynököt és ha már úgyis alkalmuk adódik rá, hát nyírják ki az útjukba kerülő terroristákat. Shane Hurbut operatőr elmondta, hogy valami olyasmit szeretett volna kihozni, mint amikor valaki egy first person shooter (pl. Call of Duty) játékban nyomul.

Pár kép a forgatásról

7

Két kép a Prometheus helyszínéről

Ridley Scott éppen az Alien előzményfilmet,  a Prometheust forgatja, sőt nem is egy, hanem két részt készít. A főbb szerepekre Noomi Rapace, Michael Fassbender, Charlize Theron, Idris Elba és  Guy Pearce szerződött le, elvileg fél évig tart a forgatás. Rapace számára jó döntés volt bevállalni a filmet, hiszen a Sherlock Holmes 2-vel megalapozza hollywoodi karrierjét, a Prometheusszal pedig a sztárok között találhatja magát.

A forgatás helyszínéről, már csak az alienek hiányoznak az alagútból.

7

Képek a Piranha 3DD forgatásáról

Forog a Piranha 3D folytatása, amelyet Piranha 3DD-nek kereszteltek el, ha lesz harmadik, akkor még 3D-t hozzátehetnek. Kikerült a netre két kép a forgatásról, amely enyhén 18-as karika, ugyanis a cukiságok által megcsócsált embereket (kellékeket) mutatja. Két igazi nagyágyút is sikerült megnyerni a filmhez, Gary Busy és David Hassellhoff került az étlapra.

29

Sacha Baron Cohen, a diktátor

Sacha Baron Cohen már vászonra vitte a saját maga által kitalált figurákat, így most egy új karakterrel érkezik: A diktátorral. A színész egy nem létező ország vezetőjét formálja meg, aki Amerikába érkezik és talál egy remek hasonmást maga helyett. Így marad ideje a romantikára. A készítőket Szaddam Husszein ihlette, a kép alapján ez könnyedén le is szűrhető. Mellesleg Cohenéket Husszein Zabibah and The King regénye inspirálta, ami nagy siker volt (mert volna valaki nem megvenni). Larry Charles, a Brüno és a Borat rendezője dirigálhatott a forgatáson.

12

Ki lehet ez a figura a Batman forgatásán?

Croydonban forgatják a Batman harmadik részét, a munkálatokról egy kép került fel a netre, amin egy maszkos alakot láthatunk. Mivel nem fogható rá, hogy ezen a sötét lovag lendülne akcióba, így csak találgatni lehet. Egyesek úgy vélik, hogy az illető nem más, mint Tom Hardy, aki Bane-ként veti be magát. Vagy esetleg egy eddig még nem emlegetett gonosztevőt üdvözölhetünk személyében. Black Mask esetleg? Vagy Andrew Garfield lenne, aki eltévedt?

1

Baldwin és Brand rockos hangulatban

Adam Shankman irányításával zajlik a Rock of Ages musical forgatása, mivel a cselekmény a 80-as években játszódik rockos közegben természetesen a szereplőknek is úgy kell kinéznie. Kikerült még egy kép a forgatásról, amin Alec Baldwin és Russell Brand látható. Utóbbi Lonnie-t alakítja, aki egy a The Bourbon klubbot vezeti, aminek tulaja a Baldwin által megformált Dennis. Együtt fogják előadni a REO Speedwagon “Can’t Fight The Feeling” számát.

12

Az égi jel

Mi az ott az égen? Repülő? Madár? Áh, csak az X-Men: First Class reklámja. Kaliforniában a Fox stúdió így reklámozza/reklámozta a filmet, béreltek néhány repülőt, amelyek hatalmas füst X-eket rajzoltak az égre a képregény rajongóinak legnagyobb örömére. És mi van ha esetleg valaki X-Akták kedvelő? Ide kattintva  még több képet láthattok.

11

Peter Jackson válaszol

Peter Jackson rettentő elfoglalt mostanában, javában forgatja a Hobbit két részét. Ám azért szorít időt arra is, hogy a facebookon megválaszolja a filmet várók kérdéseit. Az egyik érdeklődő azt kérdezte, hogy bemutatják-e azt, amikor a Fehér Tanács megtámadja Dol Guldurt.

“Azt nem tudom megmondani, hogy mikor tűnnek fel a filmben, de meg tudom erősíteni, hogy a Fehér Tanács és a Dol Guldur is benne lesz a Hobbitban. Ráadásul nem csak egy jelenetet szánunk nekik. A megjelenítés, a kivitelezés igen nagy kihívás számunkra, de szerencsére Alan Lee és John Howe őrületes ötletekkel állt elő, elég klasszul fog mutatni minden.

Annak örömére, hogy elkezdtem megválaszolni ezt a 20 kérdést, mutatok számotokra egy exkluzív képet, amin az látható, hogy a Fehér Tanács ostrom alá veszi Dol Guldurt. Még ha nem akarsz spoilereket látni, úgy is érdemes rávetni egy pillantást. Ezen Gandalf, Elrond és Galadriel néhány félelmetes elf fegyvert lóbál.”

3

Képek a Tinker, Tailor, Soldier, Spy filmből

Az Engedj be (Let the Right One In) rendezője, Tomas Alfredson dirigálja a John Le Carré regénye alapján készülő filmet. A Tinker, Tailor, Soldier, Spy hidegháborús thrillerben Gary Oldman egy visszavonult ügynököt formál meg, aki nem élvezheti felhőtlenül hátralévő éveit, mivel újra aktivizálnia kell magát. Az MI6 falai között kell meglelnie egy szovjet kémet. Colin Firth, Tom Hardy, Mark Strong és Ciaran Hinds is a fedélzeten van.

11

Újabb kép a Csodanő sorozatból

Egyelőre bizonytalan a Csodanő (Wonder Woman) sorozat sorsa. Az NBC-nek először nem kellett, majd úgy döntöttek, hogy mégis bevállalják. Később mégis elálltak a lehetőségtől, hogy bemutassák, azt ugyan nem mondták, hogy nem tetszik az eddig látott anyag, csupán annyit fűztek hozzá, hogy nem fér bele az ütemtervbe. Nyilván ha annyira jó lenne a sorozat, akkor nem mondtak volna le róla csak úgy. Azt azonban senki nem gondolja, hogy nem fogják soha bemutatni a sorozatot, előbb-utóbb valamelyik csatornának csak kelleni fog. Mindenesetre itt egy újabb kép.

1

Kép Cronenberg következő filmjéből

David Cronenberg éppen forgatja a Cosmopolist, aminek Colin Farrell játszhatta volna a főszerepét, de ő végül csak visszautasította a rendezőt az Emlékmás (Total Recall) kedvéért, így Robert Pattinson léphetett a helyére. Cronenberg Don DeLillo regényét filmesíti meg, ennek cselekmény 24 óra alatt zajlik meg és egy milliárdost állít a középpontba, aki limuzinjával átszeli New Yorkot, hogy eljusson fodrászához. A hajvágás azonban messzi van, mert különféle dolgok hátráltatják, pl. egy gyászoló tömegen kellene átjutni és az elnöki látogatás miatti keletkezett dugók miatt is idegeskedhet. A képen Pattinson mellett Sarah Gordon látható.