10

Pókember az EW-ben

Az Entertainment Weekly hozta le a képeket, amelyen szemügyre vehetjük Andrew Garfieldet Pókember kosztümben és a hálóvetők is kaptak egy külön oldalt. A Sam Raimi-féle verzióban a képregényhős képes volt saját maga hálót szőni, itt viszont már visszatértek az alapokhoz és elővették a jó öreg hálóvetőt.

10

Bombur, Bofur & Bifur

Újabb törpök, de nem hupikékek. Az alábbi képen Bombur (Stephen Hunter), Bofur (James Nesbitt) és Bifur (William Kircher) vehető szemügyre. Thorin, a Tölgyfapajzsos csapatához tartoznak, de nem Durin leszármazottai. Nyugaton születtek, szénbányászok és vasmunkások utódai, később csatlakoznak a Magányos hegyhez köthető küldetéshez, leginkább azért, mert a sör ingyen van, de döntésükben némileg közrejátszott az is, hogy úgy gondolták az út végén egy nagyobb vagyonra tehetnek szert.

2

Csicska (2011)

A Cirkótól érkezett a sajtóhír, hogy a Csicskát, Tilla Attila írta és rendezte rövidfilmet beválogatták a Szarajevói Filmfesztivál Rövidfilm Szekciójának Versenyprogramjába. (Hurrá!) A 17. alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon 11 rövidfilm fog versenyezni. A Csicskát a Cirkó a Happy Happy c. norvég vígjáték kísérőfilmjeként fogja vetíteni.

Balogh István, egy vidéki tanyán élő földművelő gazda, aki rettegésben tartja a feleségét és a gyerekeit. Mivel éppen hogy csak fent tudja tartani magát és a családját, az istállóban úgynevezett „csicská”-t, vagyis tulajdonképpen rabszolgát tart. Balogh maga is keményen dolgozik és igyekszik mindent megtenni, hogy a vad, vidéki élet szabályai szerint „rendezze” a közvetlen környezetét. A család tagjai és a „csicska” közeli, de nagyon morbid kapcsolatban vannak egymással, a rabszolgaként tartottat minden szempontból állatként kezelik. A Csicska című filmet a hasonló szituációt túlélt emberek beszámolói és a témához kapcsolódó híradások inspirálták.

0

Még több kép az Amerika Kapitányból

Annyi Amerika Kapitány képet kapunk, hogy lassan összerakhatunk belőlük egy zoetrópot. Érdekes módon a készítők is érezték, hogy a Captain AMERICA: The First Avenger cím Amerikán kívül egy kicsit erős. Ezért felajánlották a nemzetközi terjesztőknek, hogy használhatják csak a The First Avenger rövid címet, de csak három ország élt a lehetőséggel, Oroszország, Ukrajna és Dél-Korea.

15

Dori, Nori és Ori

A három testvér a Hobbitból. Norit Jed Brophy játssza, Adam Brown alakítja Orit, Mark Hadlow Dorit kelti életre. Dori a legidősebb, ideje nagy részét azzal tölti, hogy Orira felügyel. A tesók teljesen lojálisak egymáshoz, habár a külső szemlélő csak azt látja, hogy folyamatosan zaklatják egymást. Ha jobban szemrevételeznéd kattints a képre.

0

Képek a Vamps forgatásáról

Alicia Silverstone-t és Krysten Rittert a Vamps horror-vígjátékban Sigourney Weaver fogja átváltoztatni vámpírrá. Amy Heckerling, a Spinédzserek (Clueless) rendezője írta és vezényelte le a filmet, legutóbb az Anyád lehetnék (I Could Never Be Your Woman) vígjátékot tette le az asztalra. Silverstone és Heckerling vámpírrá változásuk után vígan élik mindennapjukat (vagy éjszakájukat), azonban szerelmes lesznek. Válaszút elé kerülnek: vagy a nagy Ő vagy a halhatatlanság. Az imdb szerint 2012-ben mutatják be a filmet, pedig eredetileg úgy volt, hogy idén már látható lesz.

 

4

A Lord of Salem kínzó-vallatóeszköze

Rob Zombie legközelebb Salembe kalauzolja el a horror rajongóit, a történet szerint néhány 300 éves boszi bukkan fel ebben a városban. Az alábbi képet a rendező tette ki saját blogjára. A “széket” Wayne Toth trükk-és effektmester műhelyében készítették és bizonyára nem csak dísznek fogják használni, hanem valakit csúnyán meg fognak kínozni vele.

2

Carano akcióban – Kép a Haywire-ből

Gina Carano a küzdősportban érzi jól magát (MMA) és olyan jól űzte az ipart, hogy többet adott, mint kapott. Tehát nem verték péppé a képét, így megőrizte szépségét és nem kell a maszkmestereknek órákat tölteniük azzal, hogy elfogadhatóvá varázsolják az arcát. Steven Soderbergh a hölgyet szerződtette le a Haywire akciófilmre, amit idén szerettek volna a mozikba küldeni, némi tili-toli után úgy fest a helyzet, hogy 2012 januárjában lesz látható a produkció. Carano egy titkosügynököt-kommandóst formál meg, akit átvernek, de ő kemény és túléli, majd visszatér bosszút állni.

29

Képek a Conanből

Néhány képet vehettek szemügyre a Conanből. Ezek alapján rendben lesz a film, de a stúdió dolga, hogy elhitesse az emberekkel, hogy ez az a mű, amelyre jegyet akarnak váltani. Igyekeznek, ahogy lehet, hiszen már a folytatáson gondolkodnak és a Vörös Szonja projekt is ott van az asztalon, amiből talán nem lesz semmi, ha Conan elhasal a kasszáknál.