1

Az Egyszer rendezője misztikus thrillert forgatott

John Carney az Egyszer (Once) filmmel érdemelte ki, hogy rávetüljön a rivaldafény, a produkció több fesztiválon és díjátadón (köztük az Oscaron) is megfordult, ezt követően nem sokat lehetett hallani a rendezőről. Pedig Hollywood azon szokott lenni, hogy beszippants, megrágja és kiköpje a tehetséges rendezőket, akik ha nem vigyáznak és nem lavíroznak ügyesen, akkor elnyelheti őket a süllyesztő.

Carney szinte a legnagyobb csendben forgatta le a The Rafters misztikus thrillerét, ezen már az utómunkálatokat végzik, tehát elvileg hamarosan a trailer is befut. Az Aran-szigeteken játszódik a történet, ahol két amerikai túrázó száll meg egy kísértet járta vendégházban, képbe kerül egy fiatal hölgy is, aki mindkét férfi szimpátiáját elnyeri. Marcella Plunkett lesz látható az egyik főszerepben, a színésznő az Egyszerben is játszott, Killian Scott, Sean Donegan, Des Nealon, Marie O’Neill formálják meg a többi központi figurát. Íme egy concept art.

0

Képek a Rock of Ages forgatásáról

Ahogy már írtam róla Adam Shankman rendezésében készül a Rock of Ages Broadway-en bemutatott musical mozis verziója. A forgatásról érkezett képek tanúsága szerint nagy vidámság uralkodik. Julianne Hough és Diego Boneta játsszák a főbb szerepeket, előbbit az amerikai közönség igen jól ismerheti, hiszen kétszer is nyert a Dancing with the Starsban, a srác pedig a 90210 sorozatban látható. A 80-as években zajlik a cselekmény, Tom Cruise, Malin Akerman és Russell Brand is fel fog bukkanni.

7

A Csodálatos Pókember teaser posztere és logója

Több, mint egy év van még hátra a Csodálatos Pókember (The Amazing Spider-Man) bemutatójáig, a forgatásról kiszivárgott rengeteg kép után végre valami hivatalos anyag is érkezett. Persze csak módjával, egy teaser posztert és egy logót tettek közzé, ami kb. csak annyit jelez, hogy “igen, forgatjuk, készül, kövesd figyelemmel”. Egyelőre csak az a biztos, hogy a Hálószövő a Gyíkkal fogja összemérni az erejét, de rajta kívül lesz még ellenfél. A korábban szóba került Proto-Goblin nem lesz jelen.

6

Lawrence az éhezők viadalából

Az Entertainment Weekly-ből szkennelték be az alábbi képeket, Jennifer Lawrence látható rajta, nem túl valószínű, hogy Az éhezők viadalából vannak ezek a fotók, inkább promó gyanánt szolgálhatnak. A film Gary Ross rendezésében készül.

A könyv tartalma: Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal… (libri)

11

Lawrence így fog festeni Az éhezők viadalában

Jennifer Lawrence jó úton halad a sztárrá válás útján, A hallgatás törvénye (Winter’s Bone) után szerepet kapott az X-Men előzményfilmben, jövőre pedig Az éhezők viadalában (The Hunger Games) fog játszani. Egy tini lány és fiú részt vesz az éves Éhezők viadala “játékban”, ahol élet és halál a tét és mindezt a televízió is közvetíti. Az Entertainment Weekly új számában a borítóján hozott le egy képet Lawrence-ról, aki már Katniss Everdeen “üzemmódban” néz reánk.

15

Jézus utálja a zombikat

Eric Balfour bejelentette, hogy belecsüccsent a Jesus Hates Zombies rendezői székébe. “Jó reggelt/délutánt/estét attól függően, hogy éppen hol élsz a nagyvilágban. Egy igen klassz hírrel tudok szolgálni, leszerződtem a Jesus Hates Zombies Stephen Lindsay képregényének filmverziójának a megrendezésére. Nagyon örülök, hogy részese lehetek!!! A forgatókönyv valami zseniális és egyáltalán nem nevezhető átlagosnak… Hamarosan több részlettel szolgálhatok!” – mondta Balfour

A történet? Zombivírus terjedt szét a Földön, Jézust leküldik a mennyből, hogy kezelje a helyzetet. Jézus összegyűjti az embereket, hogy együtt szálljanak szembe az élőholtakkal. Abraham Lincoln is részese a sztorinak aki a 19 században vérvarkasokra vadászik. De hogy kapcsolódik a két szál egymáshoz, ha Jézus a 21. században ténykedik? A képregényben állítólag választ kapunk erre is. Alább néhány concept artot szemrevételezhetsz.

8

Néhány tárgy Odin gyűjteményéből

A Thor képregényfilmben Odin asgardi palotája “alagsorában” néhány igen értékes és fontos ereklyét tart, köztük van az is, amit a jégóriásoktól zsákmányolt és azok mindenképpen megpróbálják visszaszerezni. Ám ezen kívül birtokában van a Végtelen kesztyű is, amely hatalmas erővel ruházza fel viselőjét, Thanos pl. el is játszadozott újdonsült erejével, a földi hősök mind elhullottak, amikor felsorakoztak ellene (de aztán fel is támadtak). De látható a Warlock’s Eye és az Eternal Flame, utóbbit Odin lopta el Surturtól.

Végtelen kesztyű

13

Kép a Looperből – Willis akcióban

Rian Johnson a Brick és a The Brothers Bloom – Szélhámos fivérek rendezője készíti a Looper sci-fit. A jövőben az okos gengszterek visszaküldik a múltba áldozataikat, ahol már várják őket a bérgyilkosok. Az egyik múltbéli megbízott élete is veszélybe kerül, mikor a jövőből betoppan egy morcos alak és őt akarja kicsinálni. Kiderül, hogy az illető nem más, mint saját maga. Joseph Gordon-Levitt játssza a főhőst, idősebb énjét Bruce Willis formálja meg, aki a képen éppen elfoglalt. Emily Blunt, Paul Dano, Garrett Dillahunt és Jeff Daniels is felbukkan a produkció, amit csak 2012-ben láthatunk.

1

Jön a The ABC of Death antológia

A Drafhouse Films a Timpson Filmsszel és a Magnet Releasinggel karöltve tervezik a The ABC of Death horror antológiát. Minden egyes rendező egy rövidfilmet fog készíteni az ábc egyes betűivel kapcsolatosan. Jason Eisner (Hobo With a Shotgun), Nacho Vigalondo (Időbűnök), Ti West (House of the Devil) és Srdjan Sapsojevic (Szerb film) is a fedélzeten van, rajtuk kívül a következő rendezők kaptak lehetőséget: Angela Bettis, Ben Wheatley, Banjong Pisanthanakun, Adrian Garcia Bogliano, Ernesto Diaz Espinoza, Bruno Forzani and Héléne Cattet, Gadi Harel, Thomas Malling, Yoshihiro Nishimura, Simon Rumley, Tak Sakaguchi and Yuji Shimomura, Marcel Sarmiento, Timo Tjahjanto, Andrew Traucki, Jake West és Adam Wingard.

Csupán egyetlen direktor kellene még, a fejesek úgy gondolták, hogy versenyt hirdetnek és a győztesé lesz a lehetőség, hogy egy darabbal ő is képviseltesse magát az antológiában. Júniusban indul a forgatás, a tervek szerint a forgatás 6 hónapot, 6 hetet és 6 napot fog igénybe venni.

“Az ABC of Death nagyszerű lehetőséget kínál fel számos látnoki képességgel megáldott rendezőnek, hogy olyan filmet készítsenek, ami sokkal több álleejtős pillanatot tartalmaz, mint az összes hollywoodi blockbuster” – mondta Tim League, a tervezet egyik producere.