Chanel 1. rész: Nicole Kidman

Ha Coco Chanel-t emlegetjük, akkor elég sokáig kb a róla készült film elterjedéséig nem is nagyon jutott eszünkbe ő maga, mint ember. Szinte a CC csak mint márka élt, mintha csak egy kitalált név lenne. És ezt a márkát sorra reklámozták. A promóciók során pedig rengeteg sztár megmutatta magát. Kezdjük a sort Nicole Kidman-nél.
Ki is az a Nicole Kidman?
Eléggé felesleges kérdés. Hisz mindannyian ismerjük egy vagy több filmből. Ám ez a csodaszép színésznő már kiskora óta tudta, hogy tehetséges és élt is vele. Már 4 éves korától kezdve képzőkbe járt, ahol kiaknázták tehetségét. Már 15 évesen tv-sorozatban szerepelt. 1989-ben pedig az Ausztrál Filmintézet díját is magáénak tudhatta a Halálos nyugalom című filmjének köszönhetően, ekkor figyelt fel rá Amerika. Jól tudjuk, hogy Tom Cruise feleségeként szinte ők voltak az ügyeletes álompár 10 éven át. Gyorsan jött házasság volt, sokáig tartott és két örökbefogadott gyermeket eredményezett. 2001-ben számtalan pletyka kelt életre válásukkor, de mivel védték magánéletüket soha nem került nyilvánosságra, hogy mi volt az igazi oka válásuknak. Azóta szült egy kislányt új férjének. Filmjei közül ami engem igazán megfogott a Túl az óperencián című 1992-ből, ahol Tom Cruise oldalán tűnt fel, mint vadóc és veszélyes lány, aki neveltetéséből kifolyólag félénk, de annál kíváncsibb. A 2001es válása valószínűleg befolyásolhatta szakmailag is, mivel közvetlenül utána több díjat is bezsebelhetett egy éven belül: Oscar-díj legjobb női főszereplő – Az órák (2002), Golden Globe legjobb női főszereplő (musical) – Moulin Rouge (2002), Golden Globe legjobb női főszereplő (filmdráma) – Az órák (2002), BAFTA-díj legjobb női főszereplő – Az órák (2002). Azóta láthattuk már többek között a Hideghegy-ben (2003), A tolmács-ban (2005), adta már hangját a Táncoló talpak-hoz (2006), majd Az arany iránytű (2007) után az Ausztrália (2008). Várjuk a folytatást.
Nicole + Chanel:
Hiába ment jól a munka, a Chanel egy idő után megvált Nicole-tól. 2008-ban lecserélték az akkor éppen terhes színésznőt. Pápá Chanel…





Emlékszünk még az E.T. – a földönkívüli című film cuki kislányára. Bizony ő volt az, de ezt mindenki tudja. Akkor ugyan még csak 7 éves volt, mikor keresztapja (aki nem más mint Steven Spielberg) neki adta a szerepet, de már túl volt élete első szereplésén. 10 hónaposan tv-ben reklámarca volt egy kutyaeledelnek. Hát nem édes?… Mi több, egy egész színész dinasztia sorakozik fel a felmenői között. Magyar származású édesanyja is színésznő volt. Még kislányként az E.T. után megkapta A gyújtogató c. 1984-es filmben következő szerepét, szerintem a film zseniális. Mi igazából mégis csak 1996-tól ismerjük ezt a lányt, amikor a Sikoly-ban tűnt fel. Ezután sorra jöttek a bugyuta, jópofa és vicces filmek: Nászok ásza (1998), A bambanő (1999), Az 50 első randi (2005), Zene és Szöveg (2007), Nem kellesz eléggé (2009). Még mielőtt elkönyvelnénk vígjáték hősnőnek, megemlítenék pár komolyabb filmet is: Charlie angyalai(2000), Donnie Darko (2001), Egy veszedelmes elme vallomásai (2002). A legújabb rendezése pedig a Whip it!. Ez a hölgyemény mind emellett elég sok felhajtással él. Nem rég bevallotta, hogy nehéz gyerekkora volt: 2 elvonó középiskola alatt, emiatt nem fejezte be a sulit, 2szer vált már el és nyíltan vállalta, hogy biszexuális. Nem fektet nagy gondot jelenleg párkapcsolataira, megelégszik a felmelegített káposztával is. Állítólag több plasztikai műtéten esett már, ami néhány képen meglehetősen feltűnő. Mi lesz így veled Drew?

Ez a fiatal majdnem 25 éves lány ugyan amerikai színésznő, de nem tűnik amerikai gyökerekkel rendelkezőnek. Nem hiába, hiszen édesapja dán, édesanyja lengyel emigráns, ám Scarlett már az USA földjén látta meg a napvilágot. Nemcsak szép, de sikeres is, ám ami még várat magára az a Golden Globe „elismerés” (Golden Globe díjra jelölték már).1994 óta aktív pályáján, de első igazán elismert szerepe az 1998-as A suttogó című film volt Robert Redford oldalán. Szerepelt az Amerikai rapszódia-ban 2001-ben melynek rendezője Gárdos Éva volt. Kisebb filmek, nagyobb filmek, kisebb szerepek, nagyobb szerepek és végül eljutottunk A fekete dália-ig (2006) Josh Hartnett oldalán és az Egy bébiszitter naplója-ig (2007). 2008-ban viszont olyan szerepeket kapott, amikre szerintem mindenki emlékezni fog. Nekem is ekkor lopta be magát a szívembe. Elérkezett ekkor A másik Boleyn lány ideje, Scarlett mint Mary Boleyn, Anna Boleyn VIII. Henrik tragikus sorsú feleségének testvéreként. Woody Allen múzsája címet is bekebelezhette, hiszen a Vicky Cristina Barcelona-ban Cristina szerepét ő formálhatta meg. A Nem kellesz eléggé után én már várom a következő Scarlett-es filmet! Egy kis bulvár Scarlettről: 2008. őszén teljesen titokban ment férjhez. Míg 2009. júliusában férjével Ryan Reynolds-cal még az adoptáláson gondolkodtam, addig augusztusban csúnyán összevesztek. Ez a bulvárhír októberre eljutott oda, hogy már válással rémisztgetik a nagyérdeműt az újságírók.
2009-ben felröppent a pletyka, hogy Scarlett Johansson lehet a Mango új arca, viszont nem tartott sokáig ez a pletyka, hisz májustól már biztos volt. Cruz lányok mentek, Scarlett jött… Nem is akármilyen kollekcióval. A 2009-es őszi/téli kollekció a 80-as éveket idézi és nem szakít az állatmintákkal. Színeiben marad a sötétek többek között a fekete és a kék, stílusában pedig a soha meg nem unható csőnadrág. A kreatív igazgató szerint: “Scarlett a Mango ideális városi célcsoportját testesíti meg, fiatal, humoros és lehengerlő személyisége van”.

Mindketten már régóta színésznők, de az elismeréshez egy nagy áttörés kellett. Penelope Cruz-t akkor ismerhette meg a nagyérdemű, amikor 1998-ban feltűnt a Don Juan című filmben, majd Tom Cruise oldalán 2001-ben a Vanília égbolt című alkotásban. Ezek után Penelope és Tom kapcsolatától zengett a média minden csatornája. Románcuk 2004-ben véget is ért, azóta kínos szituációk alakulnak ki, ha véletlenül összefutnak. Penelope játszott már Johnny Depp oldalán a Betépve című filmben, de feltűnt már Salma Hyek oldalán egy szegény farmercsalád leányaként is. Legutóbbi nagy port kavart szerepe a Vicky Cristina Barcelona (2008), ahol mint közveszélyes ex-feleség lép vászonra. Legutóbbi bulvár hírek szerint jegyben jár Javier Bardem-mel. Jelenleg futó filmje a Megtört ölelések 2009. szeptember 27-én került a magyar mozikba.

