Renny Harlin rendezői gondolatai a Halálhegy – A Dyatlov-rejtély című filmről

Olyan filmeket tudhat maga mögött, mint a Die Hard második része vagy a Cliffhanger – Függő játszma. Renny Harlin filmrendező most legújabb thrillerjéről, az igaz történeten alapuló Halálhegy – A Dyatlov-rejtély című filmről mesél.

“Még sosem találkoztam olyan esettel, mint a Halálhegy – A Dyatlov-rejtélyé. Ami igazán megkülönbözteti ezt a sztorit az eddigi archív felvételekkel alátámasztott történetektől, az a megtörtént eseményekkel való kapcsolata. Elállt a lélegzetem, amikor tudomást szereztem a bizarr tényekről, hogy mi is történt a Dyatlov-csoporttal 1959-ben. Ez egy olyan sztori, amit nem lehet kitalálni. Ráadásul egy ekkora volumenű rejtélyről senki sem hallott eddig – ez szinte példa nélküli! Azonnal tudtam, hogy ez az a történet, amit el akarok mesélni.

A forgatókönyv megtörtént eseményeken alapul, ám a határvonal a fikció és a valóság között eddig soha nem látható módon mosódik el. Ha valami, ez teszi ezt a műfajt igazán ijesztővé. A néző nem csak attól fog megijedni, hogy valósnak érzi, amit lát, hanem mert az eset lényegi része tényleg megtörtént. Bárki, aki rákeres a Google-ban a címre, és kicsit utánaolvas az esetnek, elborzad majd a tényektől.

A film vizuális stílusa hangsúlyozza a benne rejlő realitást. Az első felvonás olyan hatású lesz, mintha eredeti dokumentumfilm lenne. Mivel a karakterek képzett filmesek, a történet is alátámasztja ezt a gondosan kialakított látványvilágot. De ahogy a feszültség és a terror eluralkodik a második felvonásban, ez a filmes stílus, hasonlóan a karakterekhez, kezd összeomlani. A harmadik felvonásban már a kézikamerás képek dominálnak, amit a közönség, remélem, visszafojtott lélegzettel néz majd. Ez azt is lehetővé teszi, hogy a legfelkavaróbb látványelemek kínzóan rejtve maradjanak. Az apró utalások miatt a néző a legrosszabbat képzeli el, egy olyan gonosz, természetfeletti erő megidézését, amelyet a film utolsó pillanatai igazolnak majd, és amely után mindenki fél majd lekapcsolni a lámpát, ha este hazaér.

Természetesen ezek az elemek akkor működnek, ha erős, lenyűgöző történetünk van, és a Halálhegy esetében ez adott. A karakterek fiatalok, kalandvágyóak és törekvők, ugyanakkor kapcsolódni tudunk hozzájuk. A film készítése során végig az ismeretlennel és a természeti elemekkel küzdenek, és persze ami a legfontosabb, egymással. A világtól elzártan, a félelmetes körülmények között megváltoznak kapcsolataik, felüti fejét a féltékenység, és ott az állandó fenyegetettség érzése bennük, amitől a csapat saját magát tépi szét, még mielőtt a körülöttük gyülekező erő esélyt kapna rá. De ezek az érzelmi vonulatok csak rejlett áramlatok, a témát szolgálják, a film soha nem fordul át melodrámába. Mivel a fiatalok képtelenek elfogadni, hogy bizonyos titkok jobb, ha örökre rejtve maradnak, döntésükért borzalmas árat kell fizetniük, minden elképzelhetőnél borzalmasabbat.

A történet ijesztő, de intelligens; a karakterek izgalmasak, de hihetőek; a díszlet és a látványelemek őrületes élményt nyújtanak. Célom, hogy meglepjem a közönséget. Azt szeretném, ha úgy hagynák el a nézőteret, mint a Parajelenségek után, remegve, és ha az agyukban úgy kavarognának a gondolatok, mint a Hatodik érzék után.

A Halálhegy – a Dyatlov-rejtély félelmetes és lebilincselő élmény lesz, amely megköveteli majd, hogy újra és újra megnézzék.”

Renny Harlin, a Die Hard 2. és a Cliffhanger rendezője
(Budapest Film)